Főrendiházi napló, 1887. V. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-76

LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 11 legalább per summos apices, a pro és contra érvek ebben a teremben is viszhangozzanak és az illető helyről, ha méltónak találtatik, czáfolatot is nyerhessenek; főleg az a tekintet tartóztat, hogy ez nem utolsó alkalom, a midőn ez a tárgy megbeszélés alá kerül és hogy az általam mélyen tisztelt kormányelnök urnak, ha sejtelmem nem csal, még igen sok alkalma lesz az ő fényes dialektikáját e téren ragyogtatnia. A régi időben sokat irtak és beszéltek az emberek a centralisatio veszélyeiről. Röviden, dióhéjba szorítva megjegyezhetem azt, hogy ennek egyik legnagyobb baja az, hogy a központban van minden s a vidéknek nem jut semmi. A ki azután e központot hatalmába keriti, az ura a situationak, az feltétlen ura az egész országnak. Szomorú tanúságot nyújt nekünk erre nézve a legújabb világtörténelem egyik legnevezetesebb eseménye: a német császárság megalakulása. íme, ezen nem egységes, egységessé még csak akkor vált Németország könnyű szerrel leverte a centralisatiőnak régi mintahazáját, Francziaországot és egy Gambettának kétségbeesett erőlködései, talán nagyrészben, nem mondom minden részben, de nagyrészben azért is vallottak kudarezot, mert Francziaországban semmi provinciális élet nincsen s a ki Parist birja, az ura Francziaországnak. Nem mondom én azt, hogy a municipalis rendszer minden bajon segít, de ne mondják azt se, hogy a parlamenti rendszer oly panacea, mely az embernek veleszületett méltóságához illő jogait, a szabadságra való veleszületett igényeit teljes mértékben kielégíti és bő kárpótlást nyújt minden egyébért. Méltóztassanak megengedni nekem, mikor arról van sző legalább elvileg — mert hiszen a theoriától a praxis még kicsit, messze fog esni — hogy ezentúlaparlamenti kormány formára legyünk szorítva, mint egyedüli, de egyúttal elegendő biztositékára minden szabadságunknak, hogy egy kicsit szellőztessem a parlamenti rendszernek is árnyoldalait, megengedvén azt, hogy a világon minden, a legtökéletesebb institutiónak is nemcsak egy, s nemcsak fényoldala, hanem egy másik oldala, árnyoldala is van. Hogy ismét Angliába menjek vissza, mert. mindig oda megyünk, ha parlamentaris evolutiokról van szó, mialatt a szerencsétlen I. Stuart Károly fogságban ült egy bizonyos Pride ezredes Cromwell jó barátja azzal tette nevét emlékezetessé, hogy a parlament házát egy csapat katonával körülvette és 81 tagot egyszerre kilökött belőle. De e csonka parlament sem volt elég hajlékony a mindenható Cromwell szemeiben, a miért is a király áldozatul esése után azt a fáradságot vette magának, hogy ismét oda vezényelte katonáit a parlament házához, maga bement a terembe és loragostorral kergette szét a souverain népképviselőket, mindegyiknek, a mint azt a történet feljegyezte, oly csúf neveket hajigálván utána ráadásul, melyekre, ugy mondják, hogy egyikmásik nagyon rnéltő is volí. Később a vallásos fanatismus vad szenvedélyeit másnemű szenvedélyek váltották fel. Ilyen volt a parlament nagyérdemű tagjainak közbeszéddé vált, a történet tudatába átment, átalános megvesztegethetősége. Tudjuk, hogy az angol államéiet egyik legfontosabb és magában véve nagyon jótékony eseménye a skót unió is Anna királynő alatt csak a hivatalos pressio és megvesztegetés minden nemének megfeszítésével vitetett keresztül. Később következtek azok a jeles ministerek, a kik oly finom különbséget tudtak tenni az egyes, közembereknek való és az országos nagy férfiak számára való morál közt, s ezt a korszakot pl. Goldsmith ugy jelzi, hogy »a spirit of rapacity« volt akkor az uralkodó. De mindezek régi dolgok s többé elő nem fordulnak, miután most már a rendes, normális kerékvágásban vannak és az angol mintakép állhat minden tekintetben a moralitás szempontjából is előttünk Miként végeznek az irlandi kérdéssel, miként számol le az angol aristocraticus kormányrendszer a mindinkább fenyegető demokraticus áramlatokkal, miként érvényesitik az úgynevezett »kisebbség jogát«, az a jövőnek és gyorsan haladó időnkben talán nem is messze jövőnek a méhében rejlik. Minket még most ezek a kérdések nem igen érintenek, de azt hiszem, hogy annak idején a mi ifjaink, kik még sokáig élnek, le íogják vonhatni majd ezekből is a tanúságot. Nézzük Francziaországot. A franczia forradalom parlamentaris életét mi nálunk minden