Főrendiházi napló, 1887. IV. kötet • 1890. október 1–1891. augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-64

LX1V. ORSZÁGOS ÜLÉS. 45 eJvet magamtól elutasítani meggyőződésem szerinti kötelességem. A népnevelési törvény számtalan intézményt talált maga előtt, melyek a történet által fejlesztettek, melyeket a különböző felekezetek állítottak fel. Nem igy vagyunk a kisdedóvókkal. Itt csak szórványosan találunk egyes intézményeket. Nagyban és egészben a kisdedóvás nem tekinthető oly intézménynek, mely mindenütt érvényesült volna. Ha tehát e törvény kiinduló pontja az volna, hogy a vallás kizárásával mindenütt interconfessionális téren kell a kisdedóvodát szervezni: én e javaslatot hibás elven sarkallónak volnék kénytelen tekinteni. És itt méltóztassanak megengedni, hogy igen röviden megemlékezzem arról, a mit az előttem szólt ama méltóságos főrendek mondtak, kik e javaslatot még átalánosságban sem hajlandók elfogadni. Nézetem az, hogy a csa Iádon alapszik a társadalom. Nézetem az, hogy a szülőnek első joga és kötelessége gyermekeiről gondoskodni és hogy e jogot tőle elvonni, e kötelességet vállairól levenni nem volna jó és czélszerű. De én azt hiszem, hogy ez elvet a törvényjavaslat tiszteletben tarlja. Én a javaslatot ugy fogom fel, hogy annak kiindulási pontja ugyanaz, a melyet a katholika egyház is mindenkor elfogadott, hogy a kisdedóvoda oly intézmény, a mely a szülők kötelességszerű gondozását könnyíti, elősegíti, javítja és pótolja ott, a hol szerencsétlen körülmények közt a szülők e kötelességnek teljesítésére átalában véve képtelenek. Ezen fokozat szerint az állam és a társadalom legelőször ott hivatott kisdedóvodákat életbe léptetni, még kényszeritőleg is, a hol a kisdedek gondozása a szülők által el van hanyagolva. (Helyeslés.) Második porban pedig ott, hol a szülők a gyermekek iránti ápolási és nevelési kötelezettségök teljesítésében ez által könnyítést lelnek, de itt már a kötelezettség megszűnik, itt a szülőknek szabadsága lép előtérbe és a kisdedóvodai segélyezést igénybe vehetik, vagy nem veszik igénybe saját belátásuk és körülményeik szerint. Igaz ugyan, hogy a kötelezettségre vonatkozó szakasz szövegezését nem tartom a legszerencsésebbnek, de azt hiszem, az az eszme foglaltatik benne, melyet az imént kifejtettem. Én azt tartom, hogy azok, a kik e törvényjavaslatot a tárgyalás alapjául nem akarják elfogadni, hogyha meg nem győződnek e tárgyalás folyamában, a kisdedóvodák életbeléptetése történtekor fogják látni, hogy ez az elv máskép csakugyan nem alkalmazható s az élet tapasztalatai fogják őket még hathatósabban meggyőzni arról, hogy a kisdedóvodák intézménye jó és minden nemzetiség körében üdvös leend. A mi pedig magát a nyelvet illeti, a törvényjavaslat világosan mondja, hogy a gyermeket nyelvökben való értelmes beszédre kell oktatni és egészen más szakaszban beszél arról hogy a magyar nyelv, mint az állam nyelve, a kisdedóvodákban a gyermekekkel lehetőleg megismertetendő, azaz, hogy a magyar nyelv megtanulására való képesség a kisdedekben a mennyire lehet, kifejtessék. Én ezt másképen, mint esetleges beszélgetés, mesélgetés, vagy a magyar beszéd hallása utján előmozdithatónak nem tartom. Én, méltóságos főrendek, e törvényjavaslat tárgyalása alkalmával sem egyházi, sem nemzetiségi politika űzését czélszerűnek nem tartom. És ha mi katholikusok a jelenlegi viszonyokban talán szinte fölhívást láthatnánk arra, hogy ily politikát csináljunk, attól ezúttal egy igen fájdalmas intelem tartóztatna vissza és ez az, hogy a magyar katholika anyaszentegyház az ország története, törvényei, törvényes szokása, közjoga által odaállított és mindnyájunk érzése által támogatott azon irányzó, azon mérséklő, azon vezérlő egyén nélkül áll, kit az esztergomi érsekben tisztelni szokott. De bárminő sajnosán érezzük is e hiányt, azon kötelességszerű állásunk elfoglalásától nem tágíthatunk, a melyet előbb is jeleztem s a mely kivált azon elvnek e törvényjavaslat körében való határozottabb kifejtését czélozza, hogy ott, hol a körülmények engedik, a hol az lehetséges, mód nyújtassák, hogy a nevelésben a vallás, vagy ha ugy tetszik, a felekezeti alap érvényesüljön mindenütt, a hol ez érvényesíthető és csak ott mellőztessék, a hol ezt a szükség kényszerűsége ránk parancsolja. A mennyiben sikerülni fog a törvényjavas-