Főrendiházi napló, 1887. IV. kötet • 1890. október 1–1891. augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-64

44 LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. tisztázására azon viszonyt, mely a cultusministeri előterjesztések megítélésében szükséges és természet szerint szerepel, kétségkívül kellemesebbé s ezen törvényjavaslat elfogadását könnyebbé tették volna. És ha mégis ez alkalommal sem nem kérem, sem nem sürgetem e kérvények tárgyalását, ez azért történik, mert teljesen megbízható forrásból tudom, hogy ezen ügyekre vonatkozólag a katholikus szempontból legilletékesebb helyről, a római szentszéktől még válasz váratik, a mely a kérdés mikénti elintézésére minden irányban, de kivált katholikus szempontból, kétségkívül nagy fontossággal és saját magamra nézve döntő fontossággal fog birni. Mindaddig tehát, a mig ez ügy ebben az állapotban van: a kérvények tárgyalását szorgalmazandónak nem tartom s attól elállók. Meg kell továbbá bevezetésileg vallanom azt is, hogy a kisdedóvásra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalásának egész folyamában úgy a magas ministerium, mint a nagyméltóságú cultusminister úr részéről a lehető legnagyobb előzékenységet tapasztaltam. Fölötte sajnálatos is lenne e nagyméltóságú ház helyzete, ha csakugyan olyan volna, milyennek azt a félhivatalos közlönyök néha feltüntetik, a melyek már a tárgyalások előtt is hivatottaknak érzik magokat annak jelzésére, hogy bárminő módosítás hozassék is javaslatba e házban e törvényjavaslattal szemben, az sem a ministerium, sem a képviselőház részéről nem tarthat számot elfogadásra. Hiszen akkor, méltóságos főrendek, a mi tanácskozásaink teljesen alapnélküliek volnának; akkor részünkről kár volna a törvényjavaslathoz hozzászólani s azt hiszem, sem a minislerium, sem a kormány nem fárasztaná a méltóságos főrendeket tárgyalásokkal. Midőn tehát e tekintetben úgy a magas ministerium, mint a nagyméltóságú cultusminister úr előzékenységeért köteles hálámnak kifejezést adok, egyszersmind azon reményemet is kifejezem, hogy azon javilmányok és módositványok, a melyeket e nyilvános tárgyalás alkalmával behozandók vagyunk, nem ama rideg szempontból, de azzal az előzékenységgel fognak fogadtatni, a melyre azokat az az őszinte törekvés érdemesiti, hogy törvényeinken minél inkább javítsunk. A kisdedóvásra vonatkozó törvényjavaslatot épen úgy, miként a tárgyalást megnyitó nagyméltóságú püspök úr tette, teljes szívből üdvözlöm, mint oly intézményt, mely egyrészről közkormányzati tekintetből kívánatos s a melyet másrészről mint a katholikus anyaszentegyház által első sorban felkarolt, a lélek emelésére, a keresztény hit terjesztésére, az ember nemesítésére s átalában a jó előmozdítására életbeléptetett intézményt ismerek. Mindezek daczára, méltóságos főrendek, e törvényjavaslat alapelvei bennem bizonyos aggályokat keltettek s hogy határozottabban fejezzem ki magamat, tartalmaz olyant, a mit én elfogadhatónak nem tartok s erre teljes nyilvánossággal rá kell mutatnom. (Halljuk! Halljuk!) Hazánkban, melynek lakói különböző hitfelekezetekből való népcsoportokból állnak, kénytelenek vagyunk népnevelési intézményeinkben e viszonyokkal számolni és ez már a népnevelési törvényben is némely intézkedéseket léptetett életbe, melyek bizonyos mértékig a kényszerűség által igazolhatók. Mihelyt azonban a kényszer korlátain túlmennek, szerintem nem indokoltak, sőt károsak. Ez az interconfessionális elv, vagyis az egyház, vagy felekezet számba vétele nélkül való népoktatás. Ez az elv, szerintem, nem fogadható el, mert oly népnevelés, mely valláserkölcsi alap nélkül tisztán elméleti alapon véli a népnevelést előmozdíthatni, jóra vezetni nem fog. De érthető az, hogy ott, a hol egyes felekezet nem bir iskolát állítani, a nevelés- és oktatásügy azonban előmozdítandó, azt ugy kell elősegíteni, a bogy lehet, tehát vállvetve és ez magyarázza az interconfessionális iskolák létesítését. De ha azt látjuk, hogy ez elv a kisdedóvásról szóló törvényben újabb megerősítést és tágabb fejlesztést nyer és pedig nem azon szükségparancsolta korlátok között, hanem átalános elvként állítva fel és úgyszólván kirekesztem igyekszik mindenütt — a hol nem a felekezetek initiativájából ered a kisdededóvó — a vallásos alapon való vezetést: akkor ezt az