Főrendiházi napló, 1887. IV. kötet • 1890. október 1–1891. augusztus 17.

Ülésnapok - 1887-64

34 LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. gyermek jövőjét illetőleg, mégis ezen tényben azon eszme lép előtérbe, hogy e percztől kezdve azt azon légkörbe kívánja tartani, mely saját vallási meggyőződése szerint egyedül biztosiíja annak boldog jövőjét. Ha találkoznék keresztény felekezet, mely a nevelésnek ezen első mozzanata iránt közönyös tudna lenni az saját lemondását irná alá és jogosultságát maga helyezné kérdésbe. De van egy másik ok is, a mely indokolja óvatos és körültekintő érdeklődésünket a kisdedóvodák kérdésében és ez azon rendszer, azon szellem, mely sok más ilynemű gyermekintézetben észlelhető, melyek majd gyermekkerteknek, majd kisdedóvodáknak, majd gyermekmenhelyeknek neveztetnek, de a melyekből a vallási szellem teljesen hiányzik, és a melyekre — összehasonlítván azokat az általunk fent ártott intézetekkel — jogosan alkalmazható azon mondat: »dum duo faciunt idem, non est idem«. Maga Prőbel, a gyermekkertek

1 ősatyja, ezeknek czélját így jellemzi: >Czélja — úgymond ~— a gyermekeket az iskolázást megelőző korban nemcsak őrizet alá venni, hanem nekik egész lényegüknek megfelelő foglalkozást adni, testöket edzeni, érzékeiket gyakorolni, az ébredező szellemet foglalkoztatni, őket a természettel és az embervilággal megismertetni. Különösen szivőket, kedélyöket helyesen vezetni és az életnek ősalapjához és a vele való egységre vezetni.« Tehát nem az istenhez! Ez a puszta naturalismus, mely távol áll a kereszténységtől s a természet cultusába helyezi a vallást. Istenről csak annyiban teszen említést, a mennyiben minden létezőnek eredetét egy meg nem magyarázható végokban keresi. Jézus istenségéről és mindarról, a mi a keresztény szívnek kegyeletét képezi, szó sincsen. Ezen rendszerben az ima, a fohász, az ének, a verselés majdnem kizárólag a természethez vagy egyes természeti tárgyakhoz vannak intézve. Három év előtt egy munka jelent meg, mely a gyermekkertekről Fröbel rendszere fonalán értekezik és a melyben mintául egy hangjegyekre alkalmazott ének van ajánlva következő szöveggel: »Jő reggelt ti fák, mily hidegek vagytok ti, mily szomorúan, mily szegényen álltok itt és vagytok vének.« Vagy midőn az óvónő az egybegyűlt gyermekekhez belép, ezek őt a következő énekkel üdvözlik: >Jó reggelt kívánunk a mi jó szeretett nénénknek.« Hasonló szellem nyilvánul e mintául ajánlott verselésekben is. Maga Frőbel, a ki buzgón terjesztette az általa »gyermek-kertnek« keresztelt gyermekintézeteket, megélte, hogy ezeket azon okból, mert a rendszere szerint nevelt ifjúságot az atheismusra terelte, 1851-ben egész Poroszországból kitiltották, mely tilalmat csak 1860-ban szüntették meg. Nem állítom, ho^y a Magyarországon létező gyermekkertek ily szellemben vezettetnének, mert az alapítók egyénisége, a társulatok vallási és szellemi iránya bizonyára módosításokat létesítettek, melyek az aggályok szátoszlatására alkalmasak, de a tapasztalás is bizonyítja — és megnevezhetném a helyeket — hogy vannak tisztán katholikus községekben kisdedóvodák, a honnan minden keresztény vallási jelvények elvből ki vannak zárva, sőt a gyermekeknek még keresztet vetniök sem szabad. Azt sem állítom, hogy az előttünk levő törvényjavaslat a Fröbel-féle gyermekkerteket kivánja meghonosítani. Csak magyarázatát kívántam adni azon, hogy ugy mondjam, minutiosus óvakodásnak, melylyel a katholikus lelkiismeret kisér mindent, a mi tán a legjobb akarat mellett a kisdedővodák — ezen mindenesetre igen fontos intézmények — szellemének meghonosítására vezethetne. Ez ugyan ki van zárva a katholikusok vagy felekezetek által fentartott kisdedóvodáknál, de nincsen kizárva az állam által felállított vagy a községi óvodáknál. Mert itt a családi élettel való érintkezés nem oly közvetlen és épen azért a vallás kérdése különös figyelmet igényel, noha felismerem, hogy e kérdés megoldása nagy nehézségekkel jár. Bajorországban, a hol a kisdedóvodák már a negyvenes években képezték a kormány gondoskodásának tárgyát, az 1847-ki augusztus 23-án kelt királyi rendelet a vegyes vallású óvódákban mindazt kerülni parancsolta, a mi az imának egyformaságából a vallási közönyös