Főrendiházi napló, 1887. II. kötet • 1888. október 15–1889. június 17.

Ülésnapok - 1887-26

24 XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. birói eljárásra bizni az ügyet, pedig hogy ez minden igyekezet mellett mily hosszas tárgya­lásra vezetne, azt hiszem, ismét a dolog ter­mészetéből folyik. Mert hogy állana máskép a dolog t Azt mondja ő méltósága, hogy ad hoc bíróság döntsön. Miben kell, hogy keressük a bíróság eljárásának értékét ? A birói független­ségben. Már pedig egy ad hoc bíróság ezzel az attribútummal csakugyan nem bir oly érte­lemben, hogy az elvi szempontoknak megfelel­jen. De ha az eljárás nem minden fokozaton a bíróságon megy keresztül, ha az adatokat a pénzügyministerium közegei gyűjtik s terjesztik fel: akkor vagy meg kell adni azon bíróság­nak, mely csak a legfelsőbb fokon ítél, hogy elégedetlen legyen amaz adatokkal s a maga embereivel gyűjtessen a helyszínén új adato­kat s akkor benne vagyunk a hosszadalmas eljárásban, vagy megtagadtatik ez tőle s akkor mi lesz az eredmény I A pénzügyminister kö­zegei a pénzügyminister utasítása szerint össze fogják, gyűjteni az adatokat, a biró azokból lesz kénytelen Ítélni s a pénzügy­minister, ha akarja, azt mondhatja: itélt a bíróság, nem felelek érte, jól-e vagy rosszul. És akkor, ha az ember egy kormányról rosz­akaratol tenne fel, az illető pénzügyminister a birói tekintély köpenye alatt követhetné el a legnagyobb visszaéléseket. (Helyeslés.) E szempontból sem tartom tehát ezt a magam részéről helyesnek. De bocsánatot kérek, már eddig is hosz­szabbra nyúlt felszólalásom, mint gondoltam. És ezekben, azt hiszem, a főbb pontokra nézve nyilatkoztam és igy nem marad egyéb hátra, mint arra kérnem a méltóságos főrendi házat, hogy a törvényjavaslatot ugy átalánosságban, mint később részleteiben elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Elnök: Ha szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. Azok, a kik a törvényjavaslatot átalános­ságban elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Azt hiszem találkozom a méltóságos fő­rendek kívánságával, ha, mielőtt a részletekre átmennénk, az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést folytatjuk. Következik a részletes tárgyalás. Bánffy György gr. jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét, as 1—9. §§-at, melyek észre­vétel nélkül elfogadtatnak; olvassa a 10. §-t). Rudnyánszky József báró! Rudnyánszky József b.: Nagyméltó­ságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Bár társadalmi és állami érdekek szempontjából, ugy egyesek érdekében is mindig kívánatosnak tar­tottam, hogy a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslatok mentől előbb törvényerőre emelkedjenek, mégis őszintén bevallva, egészen a legutolsó perczig haboztam, hogy vájjon e tövényjavaslatokat egész terjedelmökben ugy a mint vannak, elfogadjam-e? Oka ezen habo­zásnak különösen abban keresendő, hogy a most tárgyalás alatt levő 10. §. széltében, hosszában azzal van indokolva, hogy erre az ország egy részében, kivált azon családoknak van szükségök, kik az italmérési jognak nemesi jogon vannak birtokában és pedig azért, mert ily provisio hiányában vagyonaikban nagyon meg fognának károsittatni és képtelenekké fogná­nak válni azon feladatok teljesítésére, a melyek rajok várnak. (Halljuk! Halljuk!) Méltóságos főrendek! A történelem lapjai fényesen igazolják ezen érintett családoknak mindenkori hazafiasságát és áldozatkészségét és épen ezen áldozatkészség folytán lehet, hogy az utódok vagyonúkban megfogyatkoztak. De ez utódok mindig büszkék őseik erényére és puritán erkölcseit nem hagyták el, hanem kö­vették őket azon ösvényen, a melyet dicső őseik az állam iránti kötelezettségek teljesítése tekintetében nekik kijelöltek. (Helyeslés.) E szempontból tehát különleges intézke­désre szükség egyátalában nincs és nem is volt. Ennek helyességét elismerte az, a ki e szakasz indokolására leginkább hivatott: a ministerelnök ur ő excellentiája, a ki előbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy a kivétel nem egyes osztályok érdekében történik, hanem átalánosságban és különösen a községek érde­kében. Ezen indoknak jogosultsága előtt magam is meghajlok és eltérve habozó álláspontomtól, megnyugvással fogadom el ezen indokolással

Next

/
Oldalképek
Tartalom