Főrendiházi napló, 1887. II. kötet • 1888. október 15–1889. június 17.

Ülésnapok - 1887-36

116 XXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. hitelezés a milliókat érte el, ide nem számítva a felekezeti iskolák ezzel versenyző, azt talán meg is haladó nagymérvű kiadásait. A számok azok számára, a kik ezekkel megelégszenek, ritkán állíttattak össze kielégítőbb összegekben; de a számok ma nem felelnek meg a közkivánságnak, főkép a tanügy terén elért eredmény csekélyebb foka miatt. Helyes tehát, midőn a minister úr e téren tevékenységének czéljául az iskolák intensivebb belmunkálkodása által feltételezett sikernek biztosítását tűzi ki. Ámde az iskola belmunkálkodásának jelentősége, annak értéke és becse, mindig azoktól az irányelvektől függ, melyek e munka alapját képezik és annak irányát kijelölik, és azért itt, miután a minister úr előadása erre kellő tájékozást nem nyújt, szükségképen önmagától merül fel a kérdés, mily vezérelvek kalauzolása mellett kívánja a t. minister úr az iskolák belső munkáját végeztetni és ezzel szoros kapcsolatban miként vélekedik azon férfiak kiképeztetéséről, akik hivatva vannak ezen elvek beoltására, hogy eléressék az a czél, melyet ő mindnyájunk helyeslésével kitűzött, tudniillik — és itt szavait idézem — »a nemzeti cultura magas niveauja és hogy mivel egy érdeknek sem lehet az iskola hatalmi sphaerája, az összes érdekelteknek, az államnak és felekezeteknek nemes versenygése tegye hasznossá a jövő nemzedéket«. De ha az irányelvek nem helyesek, sőt lehetnek azok veszélyesek is, ha az oktatásnak férfiai képzettségűk, vagy erkölcsi integritásukra nézve nem nyújtanak kielégítő biztosítékot, akkor az iskola, a helyett, hogy a kitűzött czél felé haladna, oly nemzedéket fog nevelni, mely az ország javát, biztosságát, sőt létét is fenyegetheti. Ismeretesek ugyanis ezen a téren az aberratiók, melyek mindannyiszor ismétlődlek, valahányszor az emberek azzal hízelegtek magoknak, hogy ők az iskola által képzeleiök szerinti társadalmat rögtönözhetnek. Ezen veszélyes kísérleteknek és önámitásnak csak a helyes irányelvek szabhatnak határt. Nern szokták az embert fölnevelni ilyen vagy amolyan kormányformáért, ez vagy ama kormányrendszerért, hanem önmagáért, saját természetének kifejtéséért és méltóságáért, azon társadalomnak kifejlesztéséért és haladásáért, a melyhez tartozik. Erre az államnak kell hathatósan közremunkálnia, de karonfogva a lelkiismeretnek örök törvényeivel és a nemzeti szellem azon hagyományaival, melyek századokról századokra Magyarország állami életét, öntudatát, méltóságát és dicsőségét alkották meg. Az elemi oktatásnál, mely minden ország ban egyike a legkitűnőbb érdekeknek, s melyet a nemzet jövő prognostiehonjául szoktak tekinteni, valamint a másodfokú oktatásnál, mely a nemzet szellemi munkájának napszámosait képezi és a gyermeket csak akkor bocsátja el, miután már emberré nevelte és a nagy hibáknak és nagy igazságoknak lejtőjére állította, a főirányelv nem lehet más, mint az oktatást a neveléssel összekötni, és ezt a vallástól el nem szigetelni. Az oktatásnak hivatása nemcsak ismereteket közölni; kötelessége oda is hatni, hogy a szellem és sziv zsenge tulajdonait egyenletes egészszé szövetkeztesse és ezért a paedagogiai momentumnak az oktatási felett kell uralkodnia. Az ismeretek, melyeket az ember magának szerez, hatalmat képviselnek; de a hatalmat jóra és rosszra is lehet fordítani. A hatalom mikénti alkalmazása az erkölcsi meggyőződéstől függ, az erkölcsi meggyőződés kifejlődésének alapja pedig a vallás. A gyermeket a fegyelem és engedelmesség igája alá fogni akarni, benne azerényességnek azt az elvét akarni megteremteni, mely képessé tegye őt szenvedélyeinek ellenállani, a munka és kötelesség törvényét önként elfogadni, a rend és szabályosság szokását magára venni és ezt az erőt nem a religiótól kölcsönözni akarni: annvi mint lehetetlen munkát kisérleni meg. Jelöljük ki tehát nyíltan azt a helyet számára a közoktatás rendszerében, tanuljuk kimondani, hogy mi benne keressük az igazán gyakorolható szabadság, egyenlőség és testvériség titkát. Ámde, hogy a vallás hatalmát a neveléssel közölje, ahhoz hozzá kell járulnia az oktatásnak, vagyis a tankönyveknek és a mesternek. Ezt tartom én, méltóságos főrendek, azon főiránynak, a melynek kalauzolnia kell ama férfiút, ki a közoktatás terén a jövő nemzedék szellemi és erkölcsi kiképeztetésének munkáját vezeti. A kérdés didaktikai oldaláról most nem