Főrendiházi napló, 1887. II. kötet • 1888. október 15–1889. június 17.

Ülésnapok - 1887-36

XXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 117 akarok beszélni, tüzetesen kifejtettem ez iránti nézeteimet ittezenahelyenl883-bana középiskolai oktatásról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál. És csak sajnálom, hogy azt a véleményemet ma is fenn kell tartanom, mert a mai tanrendszert és tantervet nem tartom összhangban levőnek az élet józan igényeivel és a középoktatás alaprendeltetésével, mely nem lehet más, mint egyetemes alapvetés a további hivatásszerű képzésre. Ezzel kapcsolatban, mint emlitém, egy másik súlyos kérdés is tolja fel magát: miként lesznek kiképezve azok, a kik Magyarország nemzedékét nevelik? Ezen kiképeztetéstől függ ezen nemzedéknek további életében az általa követett irány. És most, midőn a kiképeztetésről szólok, szemem előtt — minthogy a középiskolák tanáraira vonatkozólag nézetemet az emiitettem törvényjavaslatnál fejtettem ki — csak az elemi oktatás lebeg. Azon elemi oktatás, mely mint tudjuk, sem az elméknek, sem az érdekeknek nem nyújt semmit azon hatalmas ösztönökből, melyek a hivatást felkeltik és sokszorozzák. Az elemi tanító nem gyűjt kincseket, nem tesz szert hírnévre, sorsa levén életét egyhangú munkásságban tölteni, olykorolykor a tudatlanság igazságtalanságával és hálátlanságával találkozni; gyakran összeroskadna, ha erőt és bátorságot nem meríthetne egyébből, mint a közvetlen és tisztán személyes érdekek perspectivájából. Szükséges, hogy foglalkozásának mély érzete, erkölcsi jelentősége által lelkesittessék, hogy komoly öröm embereket szolgálni és a közjót titkon elősegíteni, melynek mélió bérét csak a lelkiismeret nyújthatja. S vájjon a nagy erkölcsi erőt mi szülje és mi tartsa fenn, ha nem a mély vallásos érzés? Főfontosságú tehát, hogy azok az intézetek, hol a férfiak ki képeztetnek, kivált, ha internatussal vannak összekötve, egész szervezetükben, egész mivoltukban a vezetés és kormányzás valamennyi ágában ezen mély vallásos érzés megszilárdítására és élesztésére nyújtsanak kellő biztosítékot, ellenkező esetben ezekből az intézetekből oly férfiak és oly ifjak fognak kikerülni, a kik helyzetök iránt túlcsigázott érzettel, kötelességeikről bizonyos ferde nézetekkel eltelve, már előre nyűgnek tekintik azt a pályát, a melyre a szükség kényszeríti és mivel a roszszul tervezett és vezetett intézetekben arra készítették el, hogy a falusi életet már eleve megunják és meggyülöljék, ők lesznek azok, a kik megalkotják a társadalom kebelében egy rendjét az elégedetleneknek és ellenségeknek. Igaz, hogy ezeknek az intézeteknek számos igazgatója, mint kiváló és önfeláldozó hivatalnokok megérdemlik a tiszteletet és dicséret illet meg ez intézetekből kikerült sok oktatót, de — és erre hivom fel ő excellentiája figyelmét — nem hiányoznak mindkét irányban olyanok sem, kik méltán a komoly és szigorú kritika czélpontjául szolgálnak. De hogy félre ne értessem, mintha én a hazának e kiváló munkásait, az elemi oktatókat csupán csak a jól teljesített kötelességnek öntudatára, mint egyedüli jutalomra akarnám utalni, mintha én őket, kiknek összes dicsőségök az, hogy a fáradalmas és homályos állásból ki nem kívánkoznak, kik áldozatokat hoznak, melyek alig vétetnek számba azok részéről, kik hasznukat veszik, csak arra utalnám, hogy midőn ők az emberekért fáradoznak, csupán csak az Istentől várják jutalmukat. Kijelentem, hogy mi mindnyájan és első sorban az állam ezen önmegtagadással teljes férfiainak, ezen ismeretlen jótevőknek, kik akár falvainkban, akár városainkban az állami, községi és még nagyobb számú felekezeti iskolákban előkészítik azt a becsületes nemzedéket, mely mindnyájunk nyugalmának záloga és támasza, nagy tartozással vagyunk adósai, mely tartozást csak oly törvényhozási intézkedésekkel róhatjuk le, melyek alkalmasak úgy sorsuk javítására, mig működnek, mint az élet terhe és súlya enyhítésére, midőn őket az aggkor tehetetlensége vagy betegség szenvedései foglalkozásuk terétől elválasztották. Nem szoktuk, méltóságos főrendek, büntetlenül lánczokkal terhelni a szűkölködés!. Egy kormánynak sem szabad ily hálót kivetnie, mert az egyén első botlik meg benne; a társadalom majdan maga vész el. Azért ő exr.ellentiájának idevágó kezdeményezését bizalommal várom. Evvel kívántam némileg érinteni az előadás azt a részét, a mely közoktatásra vonatkozik. A mit a minister úr ö excellentiája az egyházi politikában követendő irányról mond,