Főrndiházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–1888. június 21.
Ülésnapok - 1887-11
74 XI. ORSZÁGOS ÜLÉS. nek van körülbelül 500 b izottsági tagja és ezek közül talán csak 30-an laknak ott helyben, a megye székhelyén. Megjelentem az ülésen magam is és mit csináltunk ? Elfogadtuk az igazgató választmánynak véleményét, melyet az alispán is jóváhagyott volt. Hát nem történhetett volna meg ez gyűlés nélkül is 1 Ha az alispán kimegy a helyszínére, megvizsgálja a dolgot, meghallgatja az embereket, akkor dönthet is ez ügyben. Hiába volt tehát a bizottságot oda fárasztani, mert hiszen, ha méltóztatnak egy kis tapasztalással birni, tudni fogják, hogy a megyei bizottsági tagok alig tehetnek egyebet, mint mindig a választmány véleményét helyeselni, minthogy ők nincsenek abban a helyzetben, hogy személyesen győződhetnének meg a dolgok mivoltáról. Ennélfogva van sok időveszteség, sok költség és az eredmény nem sok. Végzem felszólalásomat. A felesleges kiadásokat is meg kell szüntetni. Ha fináncminister volnék — ne méltóztassanak nevetni, én azt exempli gratia mondom —én azoperaházrakivánt összeget megtagadnám. De aztán felhoznának annyi érvet: a cultura érdekét, a művészet érdekét, hogy végül megadnám magamat, tudván, hogy a szegény atya kölcsönvett pénzen is vesz könyvet a gyermeke számára. Én tehát e kiadást is kölcsönpénzen vett könyvnek tekinteném. De már az országház építését minden esetre megszüntetném. Azt hiszem, a méltóságos főrendek e helyiségekben is eltanácskozhatnának egész a milleniumig. A képviselőház jelenlegi tanácskozási házán is némi javítással segíteni lehetne. Mondatott, hogy az országház építését sem lehet megállítani, mert bizonyos szerződések köttettek, a melyeket nem lehet stornírozni ; itt is sok érdek jön szóba, előmozdítja az ipart stb.; de miután az e célra előirányzott 800,000 forintot csak kölcsönvett pénzből állithatjuk ki, ez előttem a legerősebb érv arra, hogy az országház építését megállítsuk. Nem következik ebből az, hogy megkellene az épités előkészítését is szüntetni, sőt lassankint elő lehetne azt készíteni, igy jobb anyagot kapnánk és olcsóbban is, s ha e célra 200,000 forintot számára is, maradna 600,000 forint megtakarítás, mely 12 milliónak kamatját teszi. Alig merem előhozni a következőt. Itt van előttem a magyar királyi állami számvevőszék jelentése a Magyarország és Horvát-Szlavonország közt 1884. évre eszközölt leszámolás megvizsgálásáról. Ebben azt olvasom, hogy 1884-ben Magyarország 4.950,000 forintot fordított Horvátország költségeinek fedezésére, a mely összeget azonban HorvátSzlavonország a 1868-iki törvényczikk szerint visszatéríteni nem köteles. Ha mi, Magyarország, olyan gazdagok volnánk, mint Britannia, akkor ezt nem hoznám fel; de miután kölcsönvett pénzből fizetjük és nem feleslegesből: mégis ugy találom, hogy ezen változtatni kellene, mert valakinek javára ugy adózni, hogy magunk belehaljunk, arra sem politikai, sem jogi elv nem kényszeríthet. Mind a mellett elfogadom a költségvetési törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául, mert meg vagyok győződve, hogy jelenleg senki sem képes jobbat előterjeszteni, az államnak pedig élnie kell. Gyulai Pál jegyző: Sztáray Antal gróf! Sztáray Antal gr.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Igen sok szépet és tanulságosat hallottunk az előttem szólott tagtársunktól és sokban osztozom nézetében, ugy a tekintetben is, hogy kívánatos volna, ha a városi közönség szaporodnék, a mi által tagadhatatlanul fokoztatnának jövedelmeink is; de egyben — engedje meg a méltóságos ur — egyet nem értek vele és ez az a phrasis, melyet mondani tetszett, hogy »prudenter et circumspeete* kellett volna a históriában eljárnunk. Meg vagyok győződve, hogy ha »prudenter et eircumspecte* jártunk volna el az előbbi korszakokban, nem volnánk ma ott, a hol vagyunk, nem volna azon állami létünk és azon állami szabadságunk, melyet élvezünk. Áttérve az előttem fekvő törvényjavaslatra, megvallom, hogy az egyesült bizottságok jelentésével egyet nem érthetek. Ez a jelentés nagyon is rózsás színben tünteti elő azon állapotokat, melyeket a tények megczáfolnak. A helyzet nem igen kecsegtető ; mert a mig egyrészről azt látjuk, hogy a kiadások folyton növekednek, másrészről azt tapasztaljuk, hogy