Főrndiházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–1888. június 21.

Ülésnapok - 1887-11

72 XI. ORSZÁGOS ÜLÉS. halálát jósolják, a melyet óhajtva óhajtnak. Azért szidják is alkotmányunkat, kormányzásunkat, mert abból származtatják ezt a hiányt és ezért magát az államot fentarthatlannak mondják. Tagadni nem lehet, méltóságos főrendek, hogy állami deficitünknek egy-egy része az alkotmányban is rejlik, többi része azonban a közkormányzásból származik; meggyőződésem szerint azonban legfőbb forrása állami deficitünknek magában a magyar társadalomban található. Milyen a mi társadalmunk? Az a polgári szellem, mely szerény, de munkás, mely kötelességtudó, iparkodó és azért gyarapodó, ez a szellem, melyet hajdan prudens és circumspeciusnak neveztek, ugy látszik, kihaló félben van nálunk. Ellenben társadalmunk kirivó, úgyszólván uralkodó vonása, tulajdonsága a gavallérosság, mely ur akar lenni, mindent, a mit tesz, csak elnagyolva tesz ; mely a fegyelmet unja, mely a maga kényelmét eléje teszi a kötelességnek ; mely többet szeret költeni, mint a mennyire jogosítva van, a minek vége azután az eladósodás. És ezen gavalléros szellemi társadalomból kerülnek ki a megyei tisztviselők, meg az állami tisztviselők, a közigazgatás minden ágában. Ezen szellemnek tulajdonítom én állami deficitünk legnagyobb részét. Nem akarom állításomat példákkal igazolni, mert exempla sünt odiosa. Kormányunk elnöke, a nagyméltóságú pénzügyminister ur, jobban ismeri állami háztartásunk hiányait, mint én, jobban ismeri tehát azt a megrögzött betegséget is, a melyben szenvedünk. Mégis azzal biztatja az országot és a törvényhozást, hogy a fogyasztási adók reformjával lassankint annyira fog növekedni az ország jövedelme, hogy a deficit talán három év alatt is megszűnik, feltéve — és ezt mindenkor mint egy kikötést fejezte ki — hogy az európai viszonyoknem változnak, hanem maradnak legalább ugy, mint most — noha már úgyis alig el viselhetők —és nem lesz háború, a mi természetesen minden számítást felforgatna. És ő nagyméltóságának azon reménye, hogy a fogyasztási adók jövedelmét annyira lehet fokozni, hogy majd megszűnik a deficit, jogosultnak is látszik, ha a külországok példáit nézzük. Ezekben az országokban nem az egyenes adók, hanem a nem-egyenes adók, melyek közt a fogyasztási adók igen nagy helyet foglalnak el, legjövedelmezőbbek; ezekben az országokban tehát a fogyasztási adók jövedelme képezi az összes jövedelemnek legnagyobb részét, néhol 70, 75, sőt 80%-át, ugy, hogy az egyenes adókra, a földadóra stb. csak 20% legfeljebb 30°/» esik. Ha tehát annyira lehetne nálunk, is szaporítani a fogyasztási adók jövedelmét, hogy az legalább némileg utolérné a külországok e tekintetbem jövedelmét : ugy bizony a deficit meg fogna szűnni. De előttem ez a reménység vérmesnek látszik, ha összehasonlítom országunk állapotát a külországok állapotával. A külső országokban, melyekben a nem egyenes adók oly bőven jövedelmeznek, a népesség sűrű; a városok száma aránylag nagy, és a mi ennél többet tesz, a városok az iparnak valóságos műhelyei, tehát a fogyasztásnak mintegy áruló boltjai. Nálunk mindennek az ellenkezője áll. Országunk népessége olyan csekély, hogy a mivelt országok között a legalsó fokon állunk. Az 1880-iki népszámlálás szerint nálunk egy négyszög kilométeren 48 lakos él; ellenben a lajthántúli tartományokban 74-en laknak egy négyszög-kilométer területen. Ez az egy körülmény magyarázza meg azt, hogy miért több ott a fogyasztási adók jövedelme, mint nálunk. De semmi sem jellemzi szomorúbban országunkat, mint a Balaton és a Tisza. A Balaton, e szép kis tenger, az országnak legszebb és legkiesebb vidékén van, és mégis holttenger. Azon nem járnak sűrűen a hajók, a melyek utasokat és árúkat hordanak az egyik partról a másikra és az egyik végéről a másikra : mert a Balaton partján nem jutott hely szabad községeknek, a melyekből városok fejlődhettek volna. Az egy Keszthely, mely maga sem volt önálló, szabad község, nem pótolhatja a balatoni városok hiányát. A nagy Tisza az ország közepén foly, de ez is holt folyó. Azon sem járnak sűrűn hajók, melyek utasokat és árukat visznek az egyik partról a másikra; mert a Tisza partjain szintén nem jutott hely szabad községeknek, melyek