Főrndiházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–1888. június 21.

Ülésnapok - 1887-11

XI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 71 a kiadások apasztása helyet foglal. De másrészt meggondolandó az is, hogy ha a takarékosságiján sokkal tovább is megyünk, ha talán itt-ott az észszerüség, az állami czélok biztosítása által szabott korlátokon is túlmennénk, ha például odáig mennénk, hogy az államhivatal volna a legrosszabb kenyérkereset, hogy a községi szegény néptanitó semmi állami segélyezésben nem részesülne, hogy vasutakat egyátalában nem építenénk, hogy a parlamenti ház jelen stádiumában maradna, tudni illik az alapzatnál, azt hiszem, még akkor sem lehetne oly összeget megtakarítani, melylyel a deficitet fedezni lehetne. Ebből tehát önkényt következik, hogy ha megtakarítások által nem lehet az egyensúlyt helyreállítani, a megtakarítások mellett a másik eszközhöz is kell nyúlni: a jövedelmek szaporításához. Itt aztán az a kérdés, hogy azon mód, melyet a kormány választott, hogy bizonyos jövedelmi többletet szerezzen, megfelel-e, tudniillik biztositott-e a jövedelem, valamint másrészt hogy nem túlságos módon terheljük-e az adózó közönséget? A direct és indirect adó közti különbség elvi jogosultság szempontjából még mindig eldöntetlen kérdés, de a gyakorlati tapasztalás fonalán, azt hiszem, bátran lehet állítani, hogy az indirect adók biztosabb jövedelmet nyújtanak az államnak és az adózók által egyszersmind könnyebben elviselhetek mint a direct adók. Biztosabb jövedelmet nyújtanak azért, mert a lakosság nagy része aránylagosan participál, kényelmesebb beszedést azért, mert a gyakran kétes, de mindig odiosus, coereitiv eljárás igen ritkán fordul elő és kíméletesebb az adózó közönségre nézve, mert hisz végre, ha az illető magát túlterhelInek érzi, szükségleteinek megszorítása utján szabadulhat az adó alól. És ha a tapasztalás azt mutatja, hogy a szükségletek ezen megszorítása az indirect adók felemelése folytán nem igen szokott, bekövetkezni, az, szerintem, megint azt mutatja, hogy a közönség ezen adóemelés által magát még túl terheltnek nem érzi s hogy még mindig képes az állam igényeinek ezen magasabb adófizetés utján megfelelni. Méltóságos főrendek! Visszatérve kiindulási pontomhoz, constatálom, hogy a kormány az előttünk fekvő költségvetési törvényjavaslatban alkalmazta azon egyedüli két módszert, a mely a zavart pénzügyi helyzetből való kibontakozáshoz vezethet, tudni illik a kiadások apasztását és a jövedelmek szaporítását, constatálom, hogy a kiadások apasztásában, illetőleg a megtakarításokban, szerintem, a lehetőség határáig elment és constatálom végül, hogy a jövedelmek szaporítása dolgában oly eszközöket választott, melyek, szerintem, legkönnyebben és legbiztosabban czélhoz vezetnek és ez által indokoltnak is vélem azon kijelentésemet, a melylyel ezen rövid előadásomat kezdtem, hogy tudni illik a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) A jövő titka, méltóságos főrendek, nem a mienk; de erős az a hitem, hogy ha az ezen költségvetésben jelölt irányban következetesen tovább haladunk és alkalmilag békésebb külügyi viszonyok közt egy nagyobb conversioművelet keresztülvitelét is biztosítjuk és ha — a mit tulajdonkép előre kellett volna tennem — rendkívüli külügyi complicatiók összes circulusainkat meg nem zavarják: akkor nem messze időben beállhat azon momentum, amelyben még néhai Zsedényi Ede is, az államháztartás egyik legrigorosusabb — mert aprólékosságig menő — bírálója, szerintem, teljesen megnyugodnék. Ismételten kijelentem, hogy a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés.) Hunfalvy Pál: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Méltóztassanak megengedni, hogy eme nagy tárgyban, a mely előttünk fekszik, ingénytelen szavamat emeljem és meggyőződésemnek kifejezést adjak. A költségvetési tanácskozás, ma inkább, mint valaha azelőtt, consiliumhoz hasonlítható, melyet egy megrögzött súlyos betegség felett tartanak, melyből gyógyulásra alig van remény. Az évenként mutatkozó nagy hiány állami gazdálkodásunkban oly megrögzött súlyos betegség, mely méltán elszomorít, szinte kétségbe ejt bennünket. De vannak, méltóságos főrendek, a kik előtt ez igen kedves tünemény, mert állami létünknek, a mint ez most van, igen sok az irigye és roszakarőja künn és benn. Azok mindnyájan azért tartják kedvesnek ezt a tüneményt, mert abból állami létünknek bekövetkezendő