Főrendiházi napló, 1884. III. kötet • 1886. szeptember 18–1887. május 16.

Ülésnapok - 1884-53_új

104 LIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. nált sértő kifejezéseket kihágásoknak minősitjük és ezzel az ügyvédet büntető utón, illetőleg rendőrileg vonnók felelősségre, ez igen könnyen indokolatlan megszorítására vezethetne azon védelmi és képviselői szabadságnak, a mely az ügyvédet, mint az igazságügyminister ur ő excellentiája helyesen emelte ki, nem a maga, nem is az általa képviselt felek érdekében, hanem a közérdekből illeti meg. Másrészről nem volna czélszerű fentartani és más hatóságokra is kiterjeszteni a bíróságokra nézve eddig fennállott azon szabályt, hogy ők a hozzájok intézett beadványokban elkövetett sértések felett magok bíráskodjanak. Az ily sértések tudvalevőleg a legtöbb esetben a hatóság vagy a hatósági közeg ellen vannak intézve. Ha már most a hatóságot, mint sértett felet ruházza fel a törvény azon joggal, hogy az ellene intézett sérelem felett maga hozzon határozatot, akkor a saját maga ügyében fog ezen bíró bíráskodni, a mi egyrészről ellenkezik az igazságszolgáltatás egyik alapelvével, másrészről pedig kizárná a tárgyilagos és egyöntetű judieaturát, mert arra nézve, hogy valaki egyénileg megsértettnek érzi-e magát és mily mértékben, mindig a subjectiv felfogás és személyi érzékenység kisebb vagy nagyobb foka lesz irányadó. Az eddig fennállott helyzet visszásságát bíróságaink érzik legjobban. Hosszú bírói tapasztalatomra hivatkozhatom azon irányban, hogy a bíró az ellene intézett kifakadás felett többnyire, ha csak lehetett, szemet hunyt már csak azért is, hogy még a látszatát is elkerülje annak, hogy az állam által ráruházott hatalommal személyes sérelmet torol meg. Felhozható ez ellen, hogy a törvényjavaslat második §-ában, melyet a méltóságos főrendek elfogadtak, bizonyos esetekben az ily önbíráskodás joga az illető hatóságra, illetőleg közegre van ráruházva, a melyekben a tárgyalásoknál előforduló sértéseket megbüntetheti. Én azt gondolom, méltó, ságos főrendek, hogy a 2-ik és 3-ik szakasz esetei egymástól teljesen különbözők. A 3-ik szakasznak alapjául azon igen fontos momentum szolgál, hogy a tárgyalásnál, különösen pedig a nyilvános tárgyalásoknál a vezető közegnek lehetőleg korlátlan discretionális hatalmat kell adni, a mely hatalommal azután a tárgyalásnál esetleg előforduló sértéseket és rakonczátlanságokat, még ha azok ellene vannak is irányozva, a biróság megbüntetheti, mert csak így lehet a közönség előtt fentartani a tárgyaló hatóságnak, nézetem szerint, minden viszony közt megóvandó tekintélyét és csak igy lehet azt elérni, hogy a tárgyalás meg ne hiusittassék oly eljárás által, a melyet a bíróságnak megbüntetnie nem lehet. Egészen máskép van az írásbeli beadványoknál. Az Írásbeli beadványokban foglalt bántalmak nem kerülnek a közönség elé, azok az ügymenetet nem gátolják, azok elbírálása tehát egész nyugodtsággal bizható oly fórumra, a mely a hatóság, mint sértett fél és az ügyvéd, mint sértő fél közt elfogulatlanul bíráskodik. Ezen fórum, nézetem szerint, nem lehet más, mint az ügyvéd fegyelmi bírósága. Ezen biróság elé tartoznak törvény szerint az ügyvéd összes fegyelmi vétségei, tehát oly cselekedetei, melyekkel ügyvédi hivatásából kifolyólag járva el, ügyvédi kötelességeit sértette, a mennyiben ezek súlyosabb beszámítás vagy büntető törvény alá nem esnek. Mikor az ügyvéd írásbeli beadványában túllépi azon jogosult bírálat korlátait, mely öt kétségtelenül megilleti és bántarmakra, sértésekre ragadtatja magát, az kétségtelenül ügyvédi functiója közben történő kötelességsértés és ezen eljárás tehát máskép, mint ügyvédi vétség, nem qualifikálható. Azon aggály ellenében, hogy az ügyvédek elfogultan és talán nem elég szigorúan járnak el, bátor vagyok hivatkozni eddigi tapasztalataimra és azon üdvös szigorra, melyet az ügyvédi kamarák fegyelmi bíróságai az ügyvédek fegyelmi ügyeiben eddig is következetesen mindig kifejteltek. Erre, mint ő excellentiája is megjegyezni méltóztatott, garantiául szolgál a királyi Curia felülvizsgálati joga. A mi mondani valóm volt, azt elmondtam, csak még egy momentumra vagyok bátor súlyt fektetni, nevezetesen arra, hogy a fenforgó kérdésnek a törvényjavaslatban contemplált megoldását magok az ügyvédek is átalánosan óhajtják, már pedig én azon véleményben vagyok, hogy az ügyvédi kar közéletünk oly tekintélyes