Főrendiházi napló, 1884. II. kötet • 1885. szeptember 26–1886. június 26.

Ülésnapok - 1884-30_új

160 XXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. Királyi városaink kezdetben a főispánt idegenkedéssel fogadták. A régi időre vissza­emlékezvén a megye és város érdekeit ellenté­teseknek vélték. A polgári elem azon balfo­galmat táplálta, hogy a megyével szemben alá­rendelt helyzetbe jutott. Megfeledkeztek arról, hogy az állam és város érdekei a kormány bizalmát biró férfiúnak, ki szükség esetében közvetítő legyen, a városi törvényhatóság élére állítását egyaránt megkívánják és hogy 1848. előtt, midőn politikailag alárendelt városaink királyi peculiumok voltak szigorúbb kormányi felügyelet alatt álltak. Akkor nem főispánok, hanem alárendelt kincstári tisztviselők mint commissariusok folytak be ügyeikbe. Az idő azonban, valamint a felelős kor­mány és megyei önkormányzat közti összefér­hetlenségre, ugy a főispánoknak a városi ügyekre adott befolyására nézve a vélt ellentéteket immár kiegyenlítette. A megyék háztartásáról szóló 1883. évi XV. törvényczikk 9-ik§-ának azon intézkedése, hogy közlekedési, közgazdasági, közművelődési és jótékonysági ezélokra pótadót vethetnek ki, az ugyanazon megyei területen fekvő megyei és városi testvér-törvényhatóságoknak, ha nem is egybeolvadására, de közös érdekeik szem­pontjából szorosb kapcsolatukra ujjmutatásul szolgál, minek tényleges kivitele a jövőnek van fentartva. Nemzetek és országok jövője a mívelődés terén tanúsított elöhaladásuktól függ, s az érdek azonossága által egymásra utalt törvény­hatóságok egyesült erővel könnyebben kielégít­hetik a culturalis igényeket. A politika a tör­vényhatóságok termeiből napjainkban mind­inkább kiszorul, s a mívelődés iránti érzéknek kell helyére lépnie. Habár a közigazgatási reform körébe tar­tozó azon számos törvényeink által, melyek a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi törvény óta alkottattak, közigazgatásunk hiányai nagy részben orvosolva s a kor igényeinek megfelelőleg átidomittattak, bizonyos oldalról a legélesebb és igen gyakran igazság­talan kritika gyakoroltatott a megyei rendszer és közigazgatás ellen. Az élet ezen szenvedélyes kritika élét el­tompította ugyan, mert a tapasztalás feltün­teté, hogy a parlamenti kormányforma és megyei autonómia közti ellentét kiegyenlíthető volt, hogy az állam érdekei veszélyeztetve nincsenek, a kormány fenhatósági jogának fen­tartásával, az állami közigazgatás, valamint magánosok jogos igényei gyors kielégítést nyernek és mind ezek daczára a kormány és megyei törvényhatóságok közti összeütközések esetei alig fordulnak elő : az államkormány még is, hogy a fejlettebb államélet gyakorlati igényeit kielégítse, a törvényhatóságokról új törvényjavaslatot terjesztett ezen méltóságos főrendi ház elé. A törvényjavaslat megbirálásánál helytelen eljárást követnék, ha elmélkedések alapján a közigazgatás terén fennálló abstract elveket alkalmaznám, ha rnagasbra emelni, vagy lejebb szállítani akarnám a törvényjavaslatot azon polczról, melyre önmaga helyezkedik, ha figye­lembe nem venném, hogy a törvényjavaslat által az államélet gyakorlati igényeinek a meg­levő kereten belül eszközlendő kielégítése czéloztatik s végre, hogy azon elv, mely az 1870. évi XLII. törvényczikkben az állami és önkormányzati közigazgatás fontos érdekeinek együttes közreműködésére nézve ki van mondva, általa továbbra is fentartatik. Mind ezek figyelembe vételével a törvény­javaslatot nemcsak kielégítőnek tartom, hanem azon nézetemnek adok kifejezést, hogy létezé­sének alapja a parlamentarismus ellen vétett volna a kormány, ha eltérő szellemben retro­grád irányban, a régi megyéket, vagy pedig hangzatos új irányszavak befolyása alatt a kizárólagos állami közigazgatást fogadja vala el kiindulási pontul. Emelkedtek ugyan hangok mind a két irányban, de ezeknek hírlapi vitatások, nyil­vános szónoklatok, vagy részletezett párt­programmok útján nyomatékot adni elmulasz­tották, s a tárgyra nézve újabban fölmerült véleménycsere, midőn egy részről görcsösen ragaszkodik a régi megye foszlányaihoz, más­részről undorral fordul el tőle, kizárólagos állami közigazgatást követel és ezen két szélső elvi álláspont körében az árnyalatoknak annyi fokozatát tünteti fel, hogy ezek csak egyének

Next

/
Oldalképek
Tartalom