Főrendiházi napló, 1884. II. kötet • 1885. szeptember 26–1886. június 26.

Ülésnapok - 1884-30_új

XXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 159 a kerület képviselete candidáljon a kormánynak. Ezt a porosz törvényhozás igy rendelte el. Ugy gondolom, hogy nálunk ezen kerületi főnök állásának az alispáni állás felel meg, ki a választott szolgabirák fölé a kormány által a megye főnökévé volna kinevezendő, hogy az pártember ne legyen, de független legyen a választőktói és egyszersmind a kormánytól is; és épp olyan pragmatica alá essék, mint más királyi tisztviselő. Az a sok bizottság, a mely a megyében van, mint állandó bizottság, közigazgatási bizottság stb., az mind felesleges, legyen az alispán olyan ember, a ki hivatalát jól viselheti és legyen meg azután a megyei közgyűlés — ez a helyes administratióra untig elég. A főispán legyen 3—6 vármegyében az administratio ellenőrzője és mint a számos teendők végrehajtásának a ministerium által megbízott ellenőrzője ama feladatnak mindig meg is felelhet. Nem hiszem, hogy a törvényjavaslat elfogadását meggátolni tudnám, sem pedig azt, hogy valami módosítás elfogadtatnék, de kötelességemnek tartottam a hibákat feltárni és egyúttal kimutatni, hogy mikép lehetne Magyarországon rendes administratiót teremteni. Ormós Zsigmond: A vármegyei intézmény Magyarország ős idejéből származik, a királysággal és kereszténységgel egykorú. Az országot szent István osztotta fel vármegyékre, melyek különböző korszakokban, a fennálló szükséghez képest különböző szervezettel birtak. Kezdetben a hadügy érdekében katonailag, ez után IV. Bélától kezdve polgári democraticus alapon voltak szervezve, mig az oligarchia uralma a mohácsi vészig tartott, s ezután az önkormányzatú megye következett, melynek ideje az 1848-ik évben végét érte. A népképviseleti rendszerre történt átmenetel után, a megyék addigi szervezetükben meg nem maradhatván, az 1848. évi törvényhozás a megyei törvényhatóságok iránti elismeréséül, ezeket az alkotmány védbástyáinak jelentette ki, s a közszabadsággal leendő összhangzásba hozatalok iránti óhajtását fejezte ki. Szabad királyi városaink a nemesség uralma idejében alárendelt politikai állásra voltak szorítva. A városi intézmény idegen származású átültetett plánta; de nemcsak az intézmény, hanem ennek éltetője, a polgári elem is idegen volt, s ezért természetes, hogy a politikai és törvényhatósági élet nyilvánulásai nem a városi, hanem megyei intézményben tűntek fel; mert hisz a királyi város a megye közgyűlésén, ha nemesi földbirtokos volt, egy nemes személyt képviselt, s az országgyűlésen az ország valamennyi királyi városa csak egy szavazattal birt. Az intéző körök bölcs előrelátással belátták, hogy a viszonyok megváltoztak és városaink mint az értelmiség, vagyon, műveltség, ipar és kereskedelem központjai, a népképviseleten alapuló jogegyenlőség korszakában, vezérszerepre hivatvák, s az 1848. évi törvényhozás emelkedett nemes irányát örökítette meg a XXIII. törvényczikk által, mely a szabad királyi városoknak minden más törvényhatóságtól független köztörvényhatósági állását mondotta ki, s ily módon őket a megyéből teljesen egyenlőkké tette. A törvényhatóságok reformját a viszonyok az 1870. évig hátráltatták, a midőn törvényhozásunk, a törvényhatóságok újra szervezésére a XLII. törvényczikket megalkotta. Ezen törvény három szempontból nevezetes, úgymint: 1-ször hogy a megyei önkormányzat alapelveit fenntartotta, — 2-or hogy a törvényhatósági önkormányzatot a felelős kormányzattal összhangzásba hozta. Voltak ugyanis régente államférfiaink, kik a megyei önkormányzat és kormányi felelősség közti ellentétet kiegyenlithetlennek tartották és mégis az 1870. évi XLII. törvényczikk az ellentét elenyésztésére elegendőnek bizonyult. Figyelmet érdemlő szempont, 3-szor, hogy a megyei és városi törvényhatóságok szervezése 1870. évben ugyanazon egy törvény által történik. — A hajdan ellentétes két törvényhatóság rendezése ugyanazon egy keretbe van foglalva, s az ellentétnek gyönge indokolatlan árnyéka csak a törvény 52-ik §-nak azon intézkedésében tűnik szemeinkbe, mely szerint a vármegye főispánja, egyidejűleg a megye területén létező törvényhatósági város főispáni tisztéből ki volt zárva. Későbbi törvényhozásunk azonban ezen intézkedést is bölcsen csakhamar megszüntette.