Főrendiházi napló, 1884. II. kötet • 1885. szeptember 26–1886. június 26.

Ülésnapok - 1884-30_új

XXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 155 A jelen helyzetben azon elvek és irányok, a melyek, az én nézetem szerint, a közigazgatást helyesebbé igazíttatni engednék meg, érvényre nem emelkednek és a közigazgatás iránti nézeteim érvényesítését jelenleg elérhetőnek nem tartom; mindamellett nem akarom megakasztani azon javításokat, a melyeket ezen törvényjavaslat a jelen rendszer keretében mégis ezélba ejt. Értem azonban szükségét annak, hogy ezen főrendi ház körében egész őszinteséggel elmondjam, miért tartom a jelen rendszert hibásnak és minő alapokra vélném közigazgatási rendszerünket fektetendönek, hogy az a történeti fejlődés fonalát el nem ejtvén, a jelen helyzet követelményeinek megfelelöleg alakíttassák át. (Halljuk!) Szerintem a jó közigazgatásnak két főfeladata lehet: Az egyik az, hogy a polgárok ezen téren felmerülő ügyei a törvény és az igazság szerint igazíttassanak el; a másik az, hogy a politikai szabadságnak megadja szintén a kellő biztosítékokat. Ezen két feladatnak a jelen rendszer meg nem felelhet. Annak a főhibája közigazgatási szempontból, szerintem, az, hogy a központi hatalomnak nem biztosítja mindazon hatást, a melyre annak szüksége van, egyfelől, hogy a közigazgatás helyes vitelét foganatosíthassa, másfelől pedig, hogy minden eshetőségben megvédhesse az ország nagy politikai és socialis érdekeit. Éppen azért nagyon sürgősnek és szükségesnek tartom, hogy közigazgatásunk helyes alapokon való rendezését ne halogassuk, hanem hogy mielőbb helyes alapokra fektetvén azt, oly közigazgatást létesítsünk, mely feladatának teljesen megfelel. Igaz, hogy a jelen törvényjavaslat a főispáni hatáskör kiterjesztése által a központi hatalom hatályosságát öregbíteni törekszik, de ez, szerintem, nem törteink ke.lő módon, mert ezen hatalmi szaporulat nem fekszik a közigazgatásnak rendes medrében, hanem kivételes és egyéni hatalom, a mely nem folytonosan működik és ennek következtében nem alkalmas azon czél elérésére és biztosítására, a melyet a helyes közigazgatásban megközelíteni hivatva van. De a főispáni hatalom ezen kiterjesztésének, valamint az egész rendszernek van még egy más és cardinalis hibája, a mely, szerintem, abban rejlik, hogy a politikai hatalmat köz. igazgatási hatalommá teszi, hogy a politikát a közigazgatással a legszorosabb kapcsolatba hozza és ez által a közigazgatás iránti bizalmat megingatja. A közigazgatásnak egyik főczélja az is, hogy a politikai pártok felett állván, a politikai szabadságot is biztosítsa az országban és ennek következtében felette kívánatos, hogy oly közigazgatással bírjunk, mely nem a politikai pártok naponként változó iránya szerint változzék, hanem a mely a közigazgatás rendszeres szolgálatának legyen közege, Átalán véve a főispán — ugy a mint ma contempláltatik — nem az, a mi a történetileg fejlődött főispán. A mi megyei rendszerünk fejlődését igen különbözöleg lehet felfogni. Én azt tartom, hogy annak kiváló jellege nem a közigazgatási tisztviselők választásában keresendő, hanem jellegét és feladatát inkább a municipalis körben uralkodó politikai és socialis erők központosítása és a közszolgálat érdekébeni felhasználása képezi. A főispán nem tekintethetett sohasem a cancellár, sem a tárnok politikai iránya képviselőjének; a főispán a legkülönbözőbb politikai változások közt ugyanaz maradt, valamint a megyének iránya és jellege nem szükségszerűen követte az ország átalános viszonyainak alakulását. A főispán — így felfogva — a politikai szabadság biztositéka lehetett; az a municipium és a felség bizalmának férfia volt, nem pedig akármely kormánynak kiváló közege és azon nagy ellenszenv, melyre a főispáni helytartók rendszere, az úgynevezett administratori rendszer talált, főleg onnan eredt, hogy ezen rendszer a politikai actiót a közigazgatási actióval egyesíteni látszott és hogy a főispánt az ö független és önálló helyzetéből kivetkőztette. De a jelenlegi rendszer szerint a kormány a főispánra oly bizalmi kört kereteién ruházni s őt oly hatalommal ruházza fel, mely nem engedi, hogy a főispán a pártok felett indifferenter álljon, hanem szükségszerűleg bevonja a politikai actio körébe. Megengedem, hogy ezen hibás irány nem érvényesült még a végletekig és talán nem is 20*