Főrendiházi napló, 1884. II. kötet • 1885. szeptember 26–1886. június 26.

Ülésnapok - 1884-25_új

98 XXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. nem, ugy ők sem lesznek képesek fizetni. Ugyanazért meggyőződésemnek teljes erejével hangsúlyoznom kell azt, hogy a folytonos kölcsönzések rendszeréve! okvetlen szakítani kell, ha az évről évre szaporodó kamatok elviseltté! len súlya alatt összeroskadni, ha állami függetlenségünket, sőt létünket is koczkáztatni nem akarjuk ! (Helyeslések.) Nem csekélyebbek az állam bevételei és egész adózási rendszerére vonatkozó aggodalmaim ; pedig ha már kölcsönözni veszély nélkül ezentúl nem lehet, igen természetes, hogy kiadásainkat bevételeinkből kell fedeznünk ; ám de ha ezek terén széttekintek, azt látom, hogy a jövedelmi forrásoknak majd minden ága már nem csak feltárva, de annyira igénybe is van véve, hogy az adónemek szaporítása, vagy tételeinek fokozása, ez idő szerint legalább, az adózó közönség pusztulásával lenne azonos ; (Ugy van! jóbbfélöl.) bizonyitják ezt a napirenden lévő úgynevezett real-executiők, melyek az illetőknek nemcsak jövedelmét foglalják le, de tőkéjét támadják meg, még inkább bizonyitják azon esetek, hol a reál-executiőkat fel kellett függeszteni azért, mert az adóhátralékokkal túlterhelt telkeket semmi vagy csak oly csekély áron vennék meg, hogy abból a kincstárnak éppen semmi haszna sem lenne, a lakosság ezrei pedig hajléktalan földönfutókká válnának, bizonyitják továbbá olyan példák, melyek különösen a kisebb birtokosok között nem ritkák, hogy egy telkes polgár mindennemű adózási terheinek fedezésére jövedelmei felénél többet kénytelen kiűzetni. Hát még a rossz esztendők, melyek sokszor két hái'om egymásután következő évre fosztják meg a mezei gazdát minden jövedelmétől. A ki állításaim valósága felett kételkedik, méltóztassék a statistikai hivatalos adatokat átlapozni s azokból magának meggyőződést szerezni. Mindezeknél fogva, nem csak adósságainkat szaporítani nem szabad, de az adókat emelni sem lehet ez időszerint legalább s mindaddig emelni nem lehet, mig a mai gazdasági mostoha viszonyaink és ipar s kereskedelmi üzletünk jobbra nem fordulnak! De hát ha sem kölcsönözni, sem magasabb adóztatás által jövedelmeinket szaporítani nem szabad, miből fedezze az állam szükségleteit! Meg fogok e kérdésre beszédem foiyamában felelni, csak előbb figyelmemre kell méltatnom még egy nézetet, melyet komoly férfiaktól, komoly helyen hallottam kifejezni, igy okoskodva : az adóknak kényszerbehajtása, különösen az úgynevezett real-executiók szerencsétlenség egyesekre, de nem baja az államnak. A tárgy, a birtok, föld vagy épület nem vesz el, csak urat cserél; az adóalap megmarad, melytől új gazdája megfizeti az adót. No már, a kik igy gondolkoznak és nyilatkoznak is, azok, szerintem, akarva vagy nem akarva legtevékenyebb apostolai azon különböző nevezet alatt erőszakoskodó csoportoknak, melyek a társadalmat sarkaiból akarják kiforgatni; (ügy van! a jobbközépen.) annyi bizonyos, hogy a hazafiságnak egy szikrája sem heviti keblöket; (Tetszés a jobbközépen.) mert. hát nekik mindegy, ha az a nép, melyről a költő megírta, hogy *itt élned halnod kell,* melynek javára a magyar nemesség e század kezdetén annyi országgyűlésen küzdve törekedett, 1848-ban pedig önként lemondott előjogairól csak azért, hogy e népet, mint nemzetet, de mint magyar nemzetet megalapítsa jobb létét, szabadságát s ezek által jövőjét biztosítsa, nekik az mindegy, ha most ez a nép, mint nemzet a reá rótt terhek alatt most leroskad, ha idegenek jönnek gazdálkodni az ő örökébe, melyből éppen az alkotmányos szabadságon alapuló, de hamisan magyarázott szabad verseny czímén tudják öt ki, ha a haza szent földje nyerészkedő űzéreknek dobatik oda martalékul; ez mind semmi, vagy egészben közömbös élőttök. (Igaz ! Ugy van ! a jobbközépen.) Szívtelen ügyes speculans cosmopoliták lehetnek az ilyenek, de e szó, ezen érzés : hazafiság, soha sem boldogította őket. Hanem hát egyet elfelejtenek az ilyen urak s ez az : hogy az az állam, melynek védelme alatt ily pusztítást mívelhetnek, nem feltétlen czél hanem csak eszköz. Igaz, felséges és nélkülözhetlen eszköze az emberiség tökéletesedésének, de mégis csak eszköz; eszköz az államban egyesült emberek jobblétének előmozdítására ; mely czéljának ha nem felel meg, vagy ha súlyos adóztatások által ő idézi elő polgárai-