Főrendiházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–1885. május 21.

Ülésnapok - 1884-28

XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 223 ültünk és mindig rokonszenves és baráti fogadtatásra találtunk. {Tetszés.) Szabad-e reménylenünk — hogy ismét a a fától kölcsönzött hasonlattal éljek — hogy a nemzeti kegyelet mégis megvédi a százados fát, mely ott áll a Tisza és Duna partján, igaz, már nem virágzik, gyümölcsöt sem hoz, de a földbe mélyen belenyúld gyökere még mindig sarjakat hajt, melyek védik a gátat, míg maga a fa a múlt emlékeiből font koszorújával fennen hirdeti az ősi dicsőséget és tettre serkenti a lelket és szivet. Ha a nemzet nem kegyelmez neki, mi természetesen nem menthetjük meg. (Éljenzés.) A czimzetes püspökök érdekében ezt a főrendiháznak emlékébe hozni jónak és üdvösnek találtam. Nem teszek indítványt, hanem a méltóságos főrendek hazafias érzületéhez apellálva, kérést intézek a nagyméltóságú főrendekhez, hogy ezen 4. §-ban, ott, hol a jogosult püspökökről van szó, iktattassák be: »a czimzetes püspökök«. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa az indítványt). Haynald Lajos bibornok, kalocsai érsek: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! (Halljuk! Halljuk!) Én ugyan nem a siker reményével emelem fel szavamat, hanem kötelesség szerint, nem tehetvén másként, minthogy az indítványt ugy, mint az most felolvastatott, pártoljam. Az előttünk fekvő törvényjavaslat eredeti szövegezésében a czimzetes püspökök javára annyit sem tartalmazott, mint a mennyit mond a hármas bizottság munkálataiból kijött szövegezés. És mély hálával vagyok azon méltányosságért, a melyet a katholika anyaszentegyház püspöki kara iránt tanúsított a bizottság akkor, midőn a fölszentelt nándorfehérvári és knin-i püspököket fölvétetni tervezte a főrendiházba. De ama nagy históriai emlékek iránt nem viseltetném kellő pietással, a melyeket Magyarország dicső hajdanából idézett elé az előttem s zólott tudós püspök ur, és másrészt ama köteles hálának sem adnék kifejezést, a melylyel a czimzetes püspökök mint buzgó munkatársaik iránt tartó znak Magyarhon püspökei, ha hallgatni tudnék, midőn azoknak főrendiházi tagságuk forog szóban. A czimzetes püspökök oly czímeket viselnek, a melyeket egykori birtoko. saik a magyar apostoli királyoktól ezek fővédnöki jogánál fogva valóságos püspökségekre nyertek Magyarország régi dicső századaiban. Az ö elődeik országunk és egyházunk területén éltek és me gyeket kormányoztak; de az idő viszontagságai más hatalmasságok kezébe adván egykori megyéiket, nemzetünk helyes érzékkel továbbra is meghagyta és a magyar király által folyton adományoztatta czímeiket az egyház egyes jeles férfiúinak. És a mit így nagy közjogi emlékezetek föntartása, valamint a koronának az ezen püspökségekre való kinevezés által is nagyobbítandó fénye kívánt: az nyilatkozik a czimzetes püspököknek főrendiházi tagságában is. E püspököknek magyarhoni jelentőségét még a romai szentszék sem támadta meg soha azon kegyeletnél fogva, melylyel a magyar közjogi tekintetek iránt mindenkor viseltetett; jóllehet a czimzetes püspökök kinevezésére soha befolyással nem volt, — püspöki consecratióban a 22 czimzetes püspök közül csak kettő részesült, a többi éppen nem, miért is a római szentszék a 20-at valódi püspököknek nem is tekintette soha. Hogy ha tehát Róma a dolgoknak teljes tudomásával bírván s a koronának fővéduri gyakorlati módja iránt sem lehetvén soha közömbös, magyar egyházi állásukban legkevésbé sem nyugtalanította őket: ez által mind az ő egyházi jeleutőségöknek, mind pedig azon kívánságoknak adott nagy nyomatékot, melyek a czimzetes püspököket főrendiházba fölvétetni óhajtják. És méltán. Egy régi pietás van e kivánatokban, mely Magyarországnak dicső múltjából származott át mi hozzánk. A magyar történetnek kimagasló alakjai mint egy nagy Pázmán Péter, mindenkor érdeklődtek a czimzetes püspökök e joga iránt. De a magyar nemzet is osztozott ama pietásban. Mert midőn a Bocskay-féle villongások idejében és folytán az 1606-iki bécsi békekötés szellemében az 1608-iki koronázási törvények egyike kizárta a czimzetes püspököket az országgyűlésből: akkor a nemzet a szokásnak hatalmas törvényét érvényesítve, a czimzetes püspököket mindezideig, tehát 2 századnál tovább megtartotta a főrendiházban, kétség kivül nagy történeti emlékeket akarván egyrészről megörökíteni, másrészről pedig a magyar korona díszét az ő kinevezésök által [ is a maga régi dicsőségében fentartani kiI vánván.