Főrendiházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–1885. május 21.

Ülésnapok - 1884-28

222 XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. hatnak, mint hajdan. E hit meggyökerezése csak siettetni fogja az időt, hogy a régi kapcsolat ismét megújuljon. Méltóságos főrendek! A történelem folyamában sok minden változik, érdekek, életszükségletek, vonzalom és hajlam s a gondviselés útja megnyilatkozik s rámutat az Ösvényre, melyre lépünk s melyet önfentartásunk érdekében magunknak is, nekik is szükségkép követni kell. Nyerünk tehát útmutatást és irányt, ez pedig egy egységes, határozott nemzeti politikát eredményezend, olyat, milyent a helyzet, rnegkiván. E politikát azután évtizedről évtizedre, századról századra, ha kell, gondosan alkalmazva, végre a dolgokat oda fejlődteti és juttatja, a hová nekik a nehézkedés törvényénél fogva végre eljutni kell. Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek ! Igaz, hogy legnagyobb nehézség és akadály, mi ezen politika kifejlődésének és megszilárdulásának útját állja, azaz ellenszenv és elfogultság, hogy ne mondjam, gyűlölet, melyet ellenünkben a keleten még mindig tapasztalunk. Megvallom, hogy ennek sikeresen ellenállhassunk, az leginkább függ jövendő magunktartásától, a nemzet által követendő észszerű és jóakaró politikától. Én a magyart ugy ismerem, mint a ki minden körben, a hová lábát teszi, hóditólag rokonszenves és szeretetreméltó tud lenni, ha azt igazán akarja. Szeretet és rokonszenv pedig szeretetet és rokonszenvet kelt. A kik ma gyűlölnek, meglehet szeretni fognak, ha velünk való magán és társadalmi érintkezéseikben mindig ugyanazon jó és nemes indulattal találkoznak. Érvényesítsük tehát szellemerkölcsi hódító fegyvereinket is, de állandóan és következetesen; mert a constantia morum itt is, mint mindenütt, a siker biztositéka. És mi tapasztalni fogjuk, hogy a mágnesvessző, mely elhajlott tőlünk, ismét felénk irányul és a keleti dolgoknak kívánt megoldását nagyban elősegitendi. E mellett szólnak azon esetek, melyekben egyes hazánkfiai már is sikert és czélt értek. Ide mutatnak az előrelátó trónörökös ő fenségének annyira rokonszenves keleti utazásai; hogy ne feledjem Bismarck herczegnek, ha jól emlékszem, mintegy 15 évvel ezelőtt Bécsben alkalmilag elejtett szavait sem, I melyekkel minket keleti érdekeinkre figyelmeztetett s a mely szavak szintén nem szűkölködtek minden realitás nélkül. És koszorús költőnk mélabús felsóhajtása: >Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban*, mire másra utalna, mint arra, hogy törekedjünk régi befolyásainkat visszaállítani; hogy hol és a világ mely táján, mint éppen a keleten, hol a koronának még mindig vannak fentartott jogai. (Ügy van!) Legyenek tehát bármily nagyok a nehézségek és akadályok, melyek a hagyományos politikának útjában állanak, legyenek az ellenszenvek, melyek azt perhorrescálják még oly hatalmasak és erőszakosak, az élet óriási exigentiái előtt meg kell hátrálniuk. Biztosnak veszem, hogy az első politikai nagy szükség, a mint felmerülend és érezhető lesz, visszaállítja a kapcsolatot köztünk és a tartományok közt, melyekre a korona jura sua usque adhuc legitimé retinet, természetesen nem a régi hűbéri formában, mit az új korszak nem tűr, hanem a szabad szövetkezés és érdekközösség alapján* (Helyeslés.) De hát erre azt lehet mondani, mit használ mind ez a czímzetes püspököknek, hiszen világos és bizonyos, hogy ha a végrendeletnek politikai része teljesülne is, a régi püspökségek még sem lennének visszaállíthatok.-Erre röviden megjegyzem, hogy nem a betű, hanem a dolog érdemére kell fektetni a súlyt. Nem az a kérdés tudniillik, hogy e vagy ama püspökség, például a'pristinai, melynek én vagyokczímzetese, visszaállitható-e még vagy sem, hanem a kérdés abban culmmál'; vájjon van-e az ország érdekében, hogy keleten egy rokonszenves hierarchia is legyen, mely az anyaország hierarchiájával organicus kapcsolatban álljon. Ha el is hiszem, hogy annak létesítése nehézségekkel, akadályokkal jár, de hiszem azt is, hogy azok nem lesznek legyőzhetlenek, mert legfeljebb is csak diplomatiai tárgyalások és pénz kérdése maradnak. Ily reménykedés és nézetektől vezéreltetve, igen természetes, hogy én és hiszem, hogy velem együtt más czímzetes püspöktársaim is igen fájlalják, hogy éppen az új korszak elején, a pirkadó hajnal első sugaránál nekünk meg kell válnunk ezen főrendiháztól, melyben háro m századon át ezen politika symbolumaként