Főrendiházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–1885. május 21.

Ülésnapok - 1884-28

2£0 XXVIII. ORSZÁGOS ULES. Schlauch Lörincz szatmári püspök Bátor leszek ezen pontnál egy áthelyezést indítványozni, tudniillik hogy mind a magyar közjog, mind az egyházjog kifejezést nyerjen csak némely szavak áthelyeztetését vagyok bátor indítványozni; azt tudniillik, hogy >a felszentelt püspökök azonnal a megyés püspökök után említtessenek, a >pannonhalmi főapát pedig a jászói prépost előtt. < E szerint következőleg hangzanék ebekezdés: >Magyarország herczegprimása és a többi érsekek, továbbá a megyés püspökök és szintén a magyar király kinevezésétől függő nándorfejérvári és tinnin-i (knin-i) felszentelt püspökök, végre a pannonhalmi főapát, a jászói prépost és az auraniai perjel.* (Helyeslés.) Dánielik János pristinai czimzetes püspök: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Engemet kértek fel, hogy ezen szakasz felolvasása alkalmából, a mely szakasz bennünket czimzetes püspököket az ezen házban jövőre helyt foglalandó tagok sorából egyszerűen kitörül, néhány kegyeletes szót szenteljek azon kor emlékezetének,(77a/#«k !) mely századok törekvései és véres tusai után, támogatva az élet exigentiája által, az aldunai és balkán-félszigeti tartományokat a magyar szent koronával állampolitikai kapcsolatba hozta és létesité azon püspöki székeket, melyeknek czímzetesei e házban egész mostanáig üléssel és szavazattal birtak. Elmélkedve ezen korról, eszembe jut, a mit 1443. november 9-én Hunyady János irt épen a Balkán-szorosok tőszomszédságában erdélyi vajdatársa Ujiaky Miklósnak. >Seregünk — úgymond — még egészen ép és diadal után áhítozik, napról napra növekszik, mert a király tábora megtelt bosnyák, bolgár, albán és rácz érkezőkkel, kiket megjelenésünk nagy örömre hangolt. Eleségnek bőségében vagyunk, készleteinkhez, melyeket magunkkal hoztunk, még hozzá sem nyúltunk, a környékbeliek vásárra hoznak mindent, a mire szükségünk van.« Ezen néhány sorból is tudjuk, mennyire jól és otthonosnak érezték magukat őseink ezen korban a Balkántájban. A népesség versenyez az élelmek összehordásában; a királyi tábor megtelik a különféle törzsekből jelentkező lelkesedő önkénytesekből, a vajdák hűbéri szolgálatot tesznek, hűségi esküt fogadnak, szóval mennyire közel voltunk azon eszmény megvalósulásához, a mit a 17. század végén és a 18. század elején egész Mária Terézia uralkodásáig, midőn az orosz befolyás emelkedett túlsúlyra, annyi államférfi, diplomata és tudós olyannyira lelkesült, értem egy nagy confoederált dunai állam eszméjét és pedig a magyar szent korona oltalma alatt és a magyar nemzet vezénylete mellett. E tényből az a tanúság foly, hogy azon időben ezen nagy és annyi erőteljes törzs lakta területen semmi más nép vagy törzs sem birt államalkotó képességgel, csak mi és hogy ebbeli fölényünket ama századok diplomatái, álíamférfiai és történettudósai készségesen elismerik. A többi a nehézkedés törvényénél fogva mind ránk támaszkodott és szorongattatása közt nálunk keresett menedéket. Őseink végrendeletet hagytak ránk, melyet azon időből fenmaradt egyik okmányban következő ünnepélyes szavakban látok kifejezve • >Vívjunk meg inkább ezer veszélylyel, sem mint a birodalom megcsonkittassék. Az országból nemcsak végleg, de ideiglenesen sem szabad valamit elidegeníteni. Gyalázat érné a magyart, ha ő apáitól kapott örökségét nem hagyhatná egészen és épen fiainak és unokáinak által,« S e végrendeletet őseink mai napig híven megtartották és soha semmi körülmény közt nem mondottak le örökös joggal egy talpalatnyi darab földről sem. A törökökkel kötött békekötések fegyverszünetek voltak inkább, semmint valódi békekötések, melyek a békét egész országok és tartományok örökös átengedésével vásárolták meg. Ők engedtek az erőszaknak, de mindig a jog és szabadság fentartásával, hogy azt, a mit az erőszak elvett, ha lehet, visszaszerezhessék. Megtudták ugyanis becsülni az erkölcsi erőt, melyet a fentartott jog kölcsönöz az elvesztett ügynek. S a fentartott jog becsének ezen érzete szilárdította meg kétségkívül az elhatározást hogy ők a velünk egykor hűbéri viszonyban állott tartományokban létezett püspöki székekre folytassák a kinevezéseket akkor is, midőn a korona közvetlen hatalma ezen tartományokban már megszűnt