Főrendiházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–1885. május 21.
Ülésnapok - 1884-28
214 XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. szavazat változtaihalna az eredményen, akkor ebben bizonysága léteznék annak, hogy nem országosan ismert, a képviselőház és a főrendiház által elfogadott kétségtelen ellentétekről van szó, hanem egy ellentétes viszonynak különböző pártszempontokból való felfogásáról, mely az átalános meggyőződés jellegével alig birna. Ennélfogva bátor vagyok inditványozni, hogy ezen szakasz b) pontjának 2. és 3. bekezdése ezen szavaktól kezdve: s>Azon főrendi családokra nézve* ezen szavakig: >a felsőház elnökével közli* kihagyassék. Rudnyánszky József b. jegyző {olvassa az indítványt). Walterskirchen Ernő br.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! (Sálijuk!) Windischgrätz Alfréd herczeg, Lamberg Fe rencz gróf, valamint az én nevemben bátor vagyok a méltóságos főrendiház figyelmét néhány szóval igénybe venni. {Halljuk!) Fentemiitett barátaim, valamint én is nem azért jöttünk ezen alkalommal szavazatjogunkat gyakorolni, mintha az egész törvényjavaslatot elleneznők. A reformszükségét sok irányban mi is átlátjuk; csak a 2. §. b) pontjának 2-ik alineája ellen szólalunk fel és fogunk szavazni és pedig annyival inkább kötelességünknek tartottuk ezen őseinktől öröklött jog mellett felszólalni, mert a Lajthán túli urakházának is örökös tagjai lévén, ezen jogban azon kapocs egyik történelmi kifejezését látjuk, mely Magyarországot ö Felsége többi országaihoz kölcsönös érdekeikben csatolja és mert vétenénk azon jog ellen, melyre mindig büszkék voltunk, ha ezt szavazatunkkal talán utoljára nem védenők. {Helyeslés és éljenzés több oldalró.) Prónay Dezső b.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Azon helyzetben vagyok, hogy Szécsen^Antal gróf ö nagyméltdságának indítványát elfogadom, de az indokolást, mely nek alapján ő nagyméltósága indítványát tette, természetesen magamévá nem tehetem. Nekem igen nagy aggodalmaim voltak a törvényjavaslat 2. §-ának azon bekezdéseiben foglalt intézkedései ellen, a melyeknek kihagyását ő nagyméltósága most indítványozta. Aggodalmaim azon alapultak, hogy az itt tervezett intézkedést mikép egyeztessem össze az 1879: L. törvényczikkel, mely a magyar állampolgárság megszerzéséről vagy elvesztéséről szól. Természetes, ha az egész alinea kimarad, ezen aggodalom elenyészik, mert az, hogy miért marad ki, az az indítványozó Szécsen Antal gróf ő nagyméltóságára nézve természetesen fontos, de mihelyt egyszer a törvényből kimarad, a törvényben annak nyoma többé nincs, tehát a törvénynek a jövőben való interpretatiójára nézve közömbös, szerintem irreleváns azon indokolás, melylyel ő nagyméltósága e kihagyást támogatta, mert például egy jegyzőkönyvi határozat, még esetleg a törvény magyarázatára nézve fontossággal birhat, a törvényt benyújtó minister egy nyilatkozata a törvény magyarázatánál fontossággal birhat; az egyes tag által benyújtott indítvány indokolása azonban igen érdekes lehet históriai szempontból, de nem hiszem, hogy a törvény magyarázatánál irányadó lehetne. Az én álláspontom e kérdésre nézve röviden az, hogy az úgynevezett iudigenatus, mely fogalmat különben e magyar szó honfiusitás jobban fejezi ki, nem valami speciális privilégium, hanem az nem egyéb, mint a magyar állam kötelékébe való felvétel. Természetes, ez intézmény akkor keletkezvén, midőn az egész magyar alkotmány rendi alapon nyugodott, ez a statusok és rendek közé való felvétel, a magyar nemesség adományozása, az ünnepélyes honfiusitás, melylyel bizonyos esetekben egyúttal a törvényhozói jog is járt, a magyar országnagyok közé sorozás. De hogy ez egyúttal az állam kötelékébe való felvétel is, erre idézhetnék számos törvényt, de nem akarom a főrendiház figyelmét ezzel hosszabb ideig igénybe venni, a legtöbb törvényczikkünk, a melyben a haza iránt érdemeket szerzett egyik vagy másik külföldi honosittatik, rendesen ugy szokott végződni, hogy az illetőt in ve rum hungarum solemniter creant et pronunciant, vagyis valódi magyarrá teszi és magyarrá kinyilatkoztatja és igy folytatja: >sperantes tam ipsum quam heredes et posteros ipsius haud dubie optimos patriae cives futuros, vagyis: reméli, hogy ugy maguk az illetők, valamint örököseik és utódaik kétségkívül a haza legjobb polgárai lesznek. Néha e formula ekkép is
