Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.
Ülésnapok - 1881-90
XC. ORSZÁGOS ÜLÉS. 81 Felkiáltások: Elállanak! Szavazzunk! Szécsen | Antal gr. kijelenti, hogy a szótól eláll. Zajos felkiáltások jobbfelől: Szavazzunk! lisza Kálmán ministeréln'ók feláll. Felkiáltások jobbfelől: Eláll! Szavazzunk! Élénk felkiáltások bal/elől:Halljuk a ministerelnököt!) Elnök: Én kijelentettem, hogy az átalános tárgyalást berekesztettnek nem tekinthetem addig, mig az illetők, a kik szólásra fel vannak jegyezve, ki nem jelentik, hogy a szótól elállanak. Egyébiránt a házszabályok határozott rendelete szerint a minister uraknak mindig van joguk szólani. {Halljuk! Halljuk!) Tisza Kálmán ministerelnök: (Halljuk!) Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Megvallom, az ezen ház kebelében meg nem szokott eláll! és szavazzunk! kéréseknek szivesén meghajolnék, ha azt nem hinném, hogy kötelességet mulasztanék a méltóságos főrendiház tekintélye iránt, ha ilyen fontos kérdésben röviden bár, nem jelezném nézeteimet. {Halljuk! Halljuk!) Tenni fogom ezt a mondottak után lehető rövidséggel és igyekezve, hogy ne csapongják túl azon szűk kereten, a melyben a törvényjavaslat vitatása igazán indokolt. Mielőtt ezt tenném, egy pár dologra mégis kénytelen vagyok, akár akarom, akár nem, reflectálni. Az egyik az, hogy kötelességemnek ismerem felvilágosítani azon körülményt — és alig is fogok e szempontból mást mondani — mintha az antisemiticus mozgalmak szülték volna a törvényjavaslatot, hogy 1881. márczius végén, vagy ápril elején nyújtatott be e törvényjavaslat, tehát az azóta kifejlett mozgalmak előtt. De tartozom őszinteséggel nyilvánítani azt is, hogy miután ezen mozgalmak közbejöttek, sokkal nagyobb bajnak tartanám ezen törvényjavaslat el nem fogadását — mert bajnak tartottam volna mindig, — mint tartottam volna más körülmények közt. Mert bármily erélyesen és ékesen utasította vissza ő exeellentiája az egri érsek minden conniventia e mozgalmakkal, méltóztassanak nekem elhinni, hogy az országban benn és az országon kivül — bizonyára az igazsággal homlokegyenest ellenkezőleg — de sokak által készséggel fog hirdettetni, hogy ha e törvényjavasFŐKENDI NAPLÓ. 1881 — 1884. II, KÖTET. lat a főrendiházban megbukik, hogy a főren diház tekintélyének súlyát vetette a latba épen az antisemiticus mozgalmak érdekében. (Élénk helyeslés balfelöl. Zajos ellenmondások jobbfelől.) Ismétlem, ne méltóztassanak félreérteni, megmondtam, hogy tudom, hogy ez az igazsággal homlokegyenest ellenkezni fog, de hogy így lesz, meg méltóztatnak győződni, ha a törvényjavaslat elvettetik. (Helyeslések.) Az mondatott, méltóságos főrendek, hogy a multakhoz ragaszkodni kell. hogy nem szabad a múltnak fejleményeivel szakítani. Tökéletesen egyetértek, de egy különbséggel. Midőn az ország intézményeit fejleszteni akarjuk, nem szabad a históriai fejleményt, nem szabad a multat ignorálni, megvetni, semmibe venni; de viszont, ha haladni akarunk — pedig a ki nem halad, az nem él — akkor okvetetlenül szükséges, nem az utolsó betűig, nem mindenben ragaszkodni a multak intézményeihez, csak azért, mert azok a múltban jók voltak, hanem hogy azok alapján fejleszszük az intézményeket, a megváltozott viszonyok követelményei szerint. Ily értelemben igenis elfogadom, de ha ily értelemben elfogadom, bátran merem állítani — mint egy pár szóval később érinteni fogom — hogy ezen törvényjavaslat épen a magyar törvényhozás traditióinak nyomdokán halad, azon traditióinak nyomdokán, a melyek alapján egyházi, házassági kérdésekben az állam soha radicalis álláspontra nem helyezkedett, soha az egyházak befolyását — a mint itt mondatott — az államhatalom érdekében confiscálni nem akarta, de igenis érvényesítette az állam befolyását ott, a hol azt az állam polgárainak egymással békében megélhetése végett okvetetlenül szükségessé tette. (Helyeslés balfelöl.) De mielőtt ezt némileg kifejteném, meg kívánom még jegyezni azt, hogy én, ha a történelemre hivatkozom, most legszívesebben, mert legközelebb fekszik hozzánk, hazánk történetéi* kívánok hivatkozni. Az előttem szólott ige nagyra becsült szónokok tegnapi napon főleg a franczia történelemmel foglalkoztak. Elmondatott egy ékes, remek beszédben, hogy nézzük meg, mi történt Francziaországban 90 évvel ezelőtt? Elmonlátott, hogy ott a pol11