Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.
Ülésnapok - 1881-117
322 CXVII. ORSZÁGOS JLÉS. oszlopsorozatok alatt jut az ember a mindennapi élet legprózaibb tárgyaihoz, hol a magas herezegi lakhoz illően épült dísztermekben 80 kr. napidíjas adóhivatali díjnokok irkálnak; ha nézzük továbbá sok mástól eltekintve a budai hegyoldalban, tehát a legalkalmatlanabb helyre épített czifra gyrnnaziumot, mely fekvésénél fogva a pesti látérzékek csiklandozását tűzhette ki magának főczélul. Végre pedig ha tekintjük az előttünk fekvő törvényjavaslatot, azon következtetéshez kell jutnunk, hogy a méregdrága épületek építési mániájában szenvedtek eddigi kormányaink és törvényhozásaink és bátran mondhatjuk azt: Es ist Methode in dem Wahnsinn. Ezen methodust, ezen rendszert az 1867-ki kormány inaugurálta, a többiek követték és gyakorlata virtuozitásának netovábbját éri el ezen törvényjavaslatban mostani kormányunk Permanens deficitből ki nem birván bontakozni, ugy is a bankrott, az államtönk lesz mindennek a vége: uraskodjunk legalább. Ezt az elvet látom lefektetve ezen törvényjavaslatban, de egy állam komoly törvényhozása hogy juthat ilyen végtelen frivolitásra, azt nem értem. Nincs azon műremek, mely az állam erkölcsi méltóságán ejtett ily csorbát kiköszörülni képes lenne, igy szent Péter templomában, mely ily cynicus módon épült volna, nem prédikálhatnának egyebet, mint a börze vétkes bukási morálját. Mert az államnak vannak erkölcsi kötelezettségei hitelezői iránt. Nem azon hitelezőket értem én, kik a kölcsönöket közvetítik, p. o. a Rotschild-consortiumot ; ezeknek érdekökben van, hogy az állam folytonosan pénzökre szoruljon, mert a közvetítésnél rendkívüli hasznuk van. Ezek jobban ismerik pénzügyi helyzetünkéi, mint mi; és ennek kiaknázásával és fenyegetéseikkel uralják nemcsak nemzelgazdászati, de a mi még sajnosabb, igazságszolgáltatási törvényhozásunkat is. Ezek iránt erkölcsi kötelezettséget a józan államférfi nem érezhet, csak mint az állam létét veszélyeztető tényezőt tekintheti őket. De van egy másik kategória, az úgynevezett szilárd kezek, kik megtakarított filléreiket állampapírjainkba fektetik; ezek nem ismerik oly tüzetesen pénzügyi helyzetünket s habár képzelhetnék, hogy egy állam, mely oly üzleket csinál, mint mi az aranyjáradékkal, mely 77u évenkénti kamatozás mellett tőkeszaporodást 6 év alatt vagy 40% ot nyert, tehát évenként 14%-ot jövedelmezett, hogy egy állam, mely igy gazdálkodik, nem nyújthat biztosítékot a néki kölcsönzött tőkének, mégis félrevezetve a kormány pénzügyi ámitgatásai által, jó hiszemben vették papírjainkat. Ezen hitelezők iránt bizonyos határon belőli erkölcsi kötelességei vannak az államnak. Bizonyos határon belől, mondom, mert igen jogosnak tartom azon felfogást, hogy az állainpapirtulajdonos legalább is azon mérvben járuljon az államháztartás költségeihez, mint a földbirtokos. Az egyensúly helyreállitása által ezek máris kérdéses értékű tökeköveteléseiket biztosítani az állam erkölcsi kötelessége. Feltéve, hogy a kormány bízik valami non putaremben, mely szerint 8-ik világcsodaként az egyensúly magában helyreállana. Vagy feltéve, hogy mint ultima ratióról a papi javadalmak elkobzásán gondolkozik és ennek számláján költekezik a magas clerus buzgó közbenjárásával. {Derültség.) Elnök: A házszabályok 51. §-a értelmében nemcsak jogom, de kötelességem a méltóságos bárót figyelmeztetni, hogy méltóztassék a szőnyegen levő tárgynál maradni. {Helyeslés.) Andreánszky Gábor báró: Azt hiszem, a pénzügyi helyzet ide tartozik, s én arról beszélek. Feltéve, hogy a szerencsétlen új kataszterre támaszkodva, azon balvéleményben vau, hogy az az adókat egyenletesebben osztja el és azokat most már jövedelmi pótadó czímén végtelenig emelni lehet. Feltéve, hogy bármikép hinne még abban, hogy az eddig kötött és ezentúl kötendő kölcsönök kamatjait még évek hosszú során át fizetheti; el nem zárhatja magát azon igazság elől, hogy a legszigorúbb takarékossággal kell őrködnie a nemzet vagyona felett annál is inkább, miután ezt a nemzet becsülete követeli. Alphája és ómegája mindennek, hogy költeni csak a legszükségesebbre, vagy a valóban gyümölcsözőre szabad; tehát arra, a mi az adófizetési képesség aránylagos növelése által dúsan kifizeti magát. Most kérdem az egész országgal együtt:
