Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-96

172 XOVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. szén a szavazatok többsége azoknak a kezében van, nem egyes emberekében. Midőn tehát a közjó érdekei által vezettetve, a kormány, ha szükségesnek látja egy utolsó ülésszakban is, adóemelési törvényjavaslatot behoz, midőn, ha szükségesnek látja, visszautasít egyik-másik osztály érdekében tett praetensiúkat, melyeket a közre nézve veszélyeseknek Iái: akkor lehet róla mindent mondani, lehet mondani, hogy téved, lehet mondani, hogy nem számol a lehető esélyekkel, de azt mondani, hogy csak egy czélt tüzöit ki magának, többségét megtartani minden áron, ez a valószínűségnek látszatával sem bir. {Élénk helyeslés a baloldalon.) Méltóztattak ő méltóságaik felemlíteni a horvát kérdést. Mindenek előtt rectifikálnom kell Sztáray gróf ez irányban tett mondását. Azt mondja ő méltósága, hogy a kettős feliratú czímerek feltétettek suttyomban, harmadnapra levétettek. Feltétettek, nem suttyomban, hanem teljes katonai tisztelgés mellett, ünnepélyesen, levétettek nem harmadnap, hanem — nem akarnék tévedni — nem akarom megmondani hány, de számosabb hét múlva és csak akkor, mikor azok levehetéséhez a törvényhozás a kormánynak a felhatalmazást megadta. Kérem méltóságtokat, hogy itt is, e ház kebelében tartsák meg azt, a mi a magyar aristocratiának a magánéletben mindig méltó büszkesége volt: mielőtt vádolnak, tudják meg, hogy alapos-e az, a mivel valakit vádolni akarnak. (Helyeslés.) De menjünk tovább. Az is mondatik: a kormánynyal szavaztak a horvát képviselők, támogatták a főrendiházban is, de azzal, hogy mi történik különben nem gondolt senki. Mikor a kihágás megtörtént — Zichy Nándor gr. is méltóztatott elismerni, a kormány kötelességszerűleg erősebb rendszabályokhoz nyúlt, s azután, mintha már minden rendben volna, ismét összehívta a tartománygyülést és beállította a rendszeres kormányt. Arra, hogy a horvát képviselők a kormány mellett szavaztak, és hogy olykor itt is támogattak bennünket nem kívánok hosszasabban kiterjeszkedni, másutt megfeleltem már erre és itt csak annyit mondok én igenis óhajtottam és óhajtom Horvátország képviselőinek bizalmát, tehát szavazatát is birni az által, hogy azon meggyőződésben tartsam, hogy Horvátország minden törvényszerű jogos és méltányos igényei bennem támogatóra, pártolóra találnak. De ez talán nem volt helytelen és törvénytelen. És hogy még ebben sem mentem túl, kénytelen vagyok felemlíteni itt is azt, hogy épen egy először 1868-ban, később 1873-ban hozott törvény alapján Horvátországnak, nézetem szerint, túlságosan adott képviseltetési jogát a magyar országgyűlésen, igaz, saját beleegyezése utjáo, de az én initiativámra kellett leszállittatni akkor, midőn az előbbi törvényhozások törvényben adott igéretét: a határőrvidék bekeblezését végrehajtottam. Nem vádolhat tehát senki azzal, hogy én Horvátország képviselői szavazatát kerestem volna bármi utón ; azt nem tagadom, nem fogom tagadni soha, hogy akár leszek a kormányon, akár leszek egyes képviselő, azt, a mi jogos, méltányos kivánata Horvátországnak, támogatni mindig fogom. (Helyeslés.) De az is hiba, hogy nem várva tovább, a tartománygyülés összehívása megengedtetett, a bán kineveztetett és a rendes kormányzat visszaállíttatott. Én, méltóságos főrendek, e tényre nézve azt hiszem, hogy az alkotmányos szabadság minden barátjának elismerésére kell, hogy számoljak és nem megtámadására; mert a kormány akkor élne vissza hatalmával és akkor lehetne elmondani, hogy minden igyekezete csaK a hatalom megtartására és növelésére vezet, ha egy utczai krawall alkalmát akkor is, midőn az elcsendesittetett, mikor az országban csend van, felhasználná arra, hogy ne alkotmányosan, hanem absolut hatalmi szóval kormányozzon, s megvallom, bárminő bizalommal viseltessem is máskép a méltóságos grófnak ugy hazafisága, mint tehetségei iránt, ezen mai nyilatkozata megingatta bennem a bizalmat az iránt, hogy ha majd ö fogja az ország ügyeit erről a helyről vezetni, minden irányban biztos lesz-e az ország alkotmányos szabadsága ? (Élénk derültség és helyeslés.) De hát ö méltósága kegyes volt megtámadni azt is, hogy mi a vége a bizottsági jelentésnek? Az, méltóságos főrendek, hogy mi-