Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.
Ülésnapok - 1881-93
XCIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 141 megvált ozhatlan örök természete szerint a valláserkölcsi törvény mindig nagyobb súlylyal birand, mint a polgári. Hiszen ennek elég illustratiójául szolgál már az is, hogy az egyszerű tanúvallomás még sohasem rontotta le a hittel való fogadás, az eskü értékét. Ha a vallásos egyház, valamint a polgári hatóság az élet más fontos ténykedéseiben igen jól megférnek egymással., ha a tanúskodás nem rontja le az eskü értékét, nem tudom képzelni, miért épen itt, a házasság kérdésében a polgári szempontból való szabályozás legyen kárára a vallás erkölcsi momentumnak, és hátrányára azon magasabb, mert a hivő lélek magasabb aspiralióin alapuló, sanctiójának, mely az egyházat illeti. Ha ezek ulán áttérek arra, hogy ezen szabályozás minő alakban történjék, akkor kénytelen vagyok egész őszintén bevallani, hogy elvileg és elméletileg annak legcorrectebb, mert átalános, mert egyöntetű, mert minden állampolgárra kiterjedő módozata, csakis az átalános kötelező polgári házasság, melyben az állami fenhatóság, valamint a hitfelekezetek egyenjogúságának elve egyiránt a legpraegnansabb kifejezését találja. És megingathatlan egyéni meggyőződésem szerint teljesen elzárt egyházi szempontból is sokkal kevésbbé sérelmes lehet az átalános intézkedés, mint bármely részletes és kivételes. Mert az átalános intézkedés nem állítja szembe egymással a polgári és egyházi házasságot, nem szól sem katholikusokról, sem protestánsokról, sem keresztényekről, sem zsidókról, de állampolgárokról, és az állampolgároknak a házasság körüli jogairól. Mig a kivételes, a szükségbeli, vagy az úgynevezett facultativ polgári házasság vagy a hitfelekezetek sérelmét provocálja, vagy azoknak egyes meghatározott szabványaival jön határozott összeütközésbe. Ámde az elvileg legjobb, legcorrectebb szabály nem mindig legkönnyebben átp'ántálható egyúttal a practicus életbe, és a gyökeres újitás különféle nehézségei százszorosan fokozódnak a jelen esetben, midőn évszázados hagyomány egy mindig mély tiszteletet érdemlő vallásos felfogást teremtett. A practicus törvényhozó tehát ilyenkor megelégszik az okvetlenül szükségessé], az elkerülhetetlennel. És a mikor ekképen a kor igényeinek megfelelve, a tényleges viszonyok kérlelhetetlen logikája előtt meghódol, szerintem nem sérti meg a föelvet. így fogván fel a polgári házasság kérdését és igy ítélvén meg a speciális helyzetet, melynek folyománya az előttünk fekvő törvényjavaslat, a törvényjavaslatot a magam részéről készségesen elfegadom a részletes tárgyalás alapjául, mert azon reményben vagyok, hogy a méltóságos főrendek a 38. szakaszhoz tett módositványt, mely sokakat megnyugtatni képes, magukévá tehetik. (Élénk helyeslés és éljenzés a baloldalon.) (Szögyény Marich László az elnöki széket Cziráky János gróf másodelnöknek adja át.) Keglevich István gr.: Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek ! A képviselőház az előttünk fekvő törvényjavaslatot azon kéréssel küldte hozzánk vissza, hogy bővebb megfontolás alá vegyük. Ezen kéréssel szemben a főrendiház a bizottsági tárgyalást mellőzve in pleno kívánta tárgyalni a törvényjavaslatot. Minthogy pedig a plenáris tárgyalásban a bővebb megfontolás és a kölcsönös capacitatio lehetetlen, mert a ki abban részt vesz, már előre tudja, hogy miképen kivan szavazni: ez annyit jelent, hogy a főrendiház többsége a képviselőház kívánságának eleget tenni nem óhajt, hogy a törvényjavaslatot bővebb megfontolás alá venni nem kívánja, hanem, a mint ez az első ízben is történt, indokolás nélkül fentartandónak véli az első határozatot. Ezen ténynyel és azon eljárással szemben, mely szerint a bizottsági tárgyalás mellőztetett, a kérdéshez többé hozzá szólani nem kívánok, hanem egyszerűen kijelentem, hogy én a törvényjavaslatot átalánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Ezt tartom a logicus és a parlamentarisinus szellemének megfelelő eljárásnak, a melylyel szemben azt az eljárást, hogy a főrendiház másod ízben is elvessen egy törvényjavaslatot, helytelennek tartom, mert ez annyit jelentene, hogy a főrendiház nem helyesli azon viszonyok rendezését, a melyeknek rendezetlen voltát ismeri az egész viiág. Ha a méltóságos