Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.
Ülésnapok - 1881-92
XCIÍ. ORSZÁGOS ÜLÉS. 123 gyalás holnapután történjék. (Élénk felkiáltások: Holnap! Szombaton! Nagy zaj. Elnök csenget. Többen szólani akarnak.) Vay Miklós b. koronaőr: Én is hivatkozom arra, a mit Apponyi György gróf ő nagyméltósága méltóztatott mondani, hogy nem kell korlátozni a szólásszabadságot. Én azt mondom, hogy ha egyhangúlag elfogadtatott volna, hogy a tárgyalás szombaton történjék, nem szólnék semmit, de miután egyik oldalon hangoztatják a szombatot, másik részen pedig a hétfőt és ismét többen a. holnapi napot, azt állitom, hogy lehetetlen ma, a nélkül hogy korlátoztassék a szólásszabadság, e kérdés lelett határozni és miután már három óra van, méltóztassanak a tárgyalást elhalasztani. (Elénk ellentmondások. Nagy zaj. Elnök csenget.) Cziráky János gr.: Méltóztassanak megengedni, hogy midőn épen a tárgyalás napját illetőleg oly eltérők e nézetek, én magam azt tanácsoljam a méltóságos főrendiháznak, hogy a közvetítő ändhványt méltóztassék elfogadni. (Helyeslések.) Ne vitatkozzunk hosszasan erről a kérdésről, hanem tűzzük a tárgyalást a szombati nap délelőtti 10 órájára. Ha majd szükségét látjuk, akkor majd esetleg határozhatunk a felett, hogy a következő napon folytat!assék-e a tárgyalás. (Helyeslések.) Elnök: Ugy veszem észre, hogy ezen az oldalon is elfogadják a közvetítő indítványt, hogy szombatra tűzessék ki a tárgyalás. (Hosszan tartó mozgás és tllenw ondások a. jobboldalon.) Zichy Nándor gr.: Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek! Ugy hiszem, engem minden esetre megillet aszó, midőn a napirend iránt általam tett indítvány felett határozunk, mert hiszen az elnök a ház hozzájárulásával állapítja meg a napirendet a házszabályok szerint. Mármost, ha arról méltóztatnak bennünket biztosítani, hogy a kérdés tárgyalása szombatra határoztatván, a szombati napon túl nem fog terjedni, én igen szívesen járulnék a tett indítványhoz. De midőn alaposan, hosszasan és némelyek talán hosszadalmasan is kívánják tárgyalni a kérdést, ugy, hogy azt sem tudhatjuk, hogy szombaton bevégezhetjük-e a tárgyalást, és miután, bár a kérdés tökéletesen felvilágosítva van, az ellenkező nézetek nyilvánítására is alkalom van, bár mi azt hiszszük, hogy már előzőleg fel volt világosítva a kérdés, én sem oEát, sem alapját nem látom annak,.? hogy szombatra tűzessék ki a tárgyalás. Mert semmi akadály nincs arra nézve, hogy a ma itt jelenlévők holnap megkezdjék a tárgyalást, holnapután és esetleg azután is folytassák és bevégezzék. És ez az, a mire indítványom czélzott és ezért nem illetheti azt az elhamarkodás vádja, mett ez a vád csak akkor volna jogos, ha én a mai napon rögtönös tárgyalást szorgalmaznék. (Zajos felkiáltások: Holnap! Szombaton! Nagy mozgás. Az tinók, csengeti) Elnök: Bátor vagyok javasolni, hogy méltóztassanak elfogadni a szombati napra vonatkozó indítványt, mert ebben lényeges közeledés van a két állásponthoz. És csakugyan nagy számmal folyamodtak királyi meghívóért azon érdekeltségnél fogva, melylyel az ügy iránt viseltetnek. Ezek csak ma igazoltattak és holnap még nem fogják megkaphatni a királyi meghívókat, holnapután azonban megkaphatják. Ezekre való tekinh tből is kérem a méltóságos főrendeket, méltóztassanak a szombati napot elfogadni. (Felkiáltások: Sz ivazzunk! Holnap ! Szombat!) Perczel Miklós, Baranya megye főispánja: Csodálkozom azon, hogy oly practicus politicus, mint Zichy Nándor gróf ő méltósága, oly eszmét vetett fel, mely a mint egyrészt a szabadszólás minden szabályát megsérti, másrészt teljesen mpracticus. Ha azt méltóztainának kimondani, hogy szombaton minden áron befejeztessék a javaslat tárgyalása, kérdem: mi jogon fogná kényszeríteni a ház egyik vagy másik tagját arra, hogy vélemémet ki ne mondja? Ennek kimondása tehát tökéletesen hiába való volna. De másrészről azthiszem, hogy bár a ház tanácskozásainak tartamára nézve óra nincs kimondva, hogy meddig tartson az ülés, de mégis megvannak bizonyos diseretionalis tekintetek, melyek a tanácskozásnak végtelen hosszúra nyúlását tiltják. Azt hiszem, elérkezett az ideje a tanácskozás befejezésének. Ha tehát azt méltóztatnak kívánni, hogy holnapra tűzessék, minthogy ma nem történhetik meg, csakis sürgősségi indítvány utján 16*