Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-64

372 LXÍV. ORSZÁGOS ÜLÉS. radtak, akkor kényszerítve leit volna az állam felhagyni az egész építkezéssel és az el nem készített vasutakat ugy tekinteni, mint kiadott pénzt, melynek eredményét nem birják eszközölni, így tehát az állam kölcsönt vett fel és ezen kölcsönnel államvasutakat kezdett épiteni, de egyúttal concessiókat is adott kamatbiztositás mellett. Ezen kamalbiztositások, — a melyek mi ránk kényszerittettek — irtózatos sok pénzünkbe kerültek. A kamatbiztositás elve úgyszólván egész Európában el volt terjedve, olyformán. hogy valóságos tőke, mely a vasutak építésére fordíttatott, biztosíttatott a kamat 5%-ban és */io% biztosíttatott magára a tőke törlesztésére. Ez in principio elfogadtatott, de az applicatióban valósággal oly magas kamatláb alkalmaztatott, mely 8—9%-kal felért. E magas kamatláb alkalmazása épen a legellenkezőbb czélra vezetett, mint az volt, mely előbb eléretett a kamatbiztositás által. Előbb tudniillik a kamatbiztositás által eléretett azon czél, hogy már kezdettől fogva az építkezéseknél a legnagyobb takarékosság alkalmaztatott, mert épen a takarékosság mellett volt lehetséges a legfontosabb vasutakat épiteni, czélszerüen kezelni és ezen kezelés folytán felébb emelni azon nyereményt és kamatlábat, a melyet a vasúti forgalom jövedelmezett, holott az ily magas kamatlábú concessióknak természetesen el kellett enyészni, így történt, hogy midőn a concessionariusok egyúttal vállalkozók is voltak, a vállalkozásban megint csak az által és azon utón találtak nyereséget, hogy ha jó nagy összegeket kaphattak az építkezésre. Ezen kétféle utón ki lett játszva a régens elv, a mely eddig a kamatozó vasutaknál alapul szolgált. Termesze tesen ezen vasutak drágák voltak, minek az lön a következménye, hogy a társulatoknak, a melyek előre nagyon jól tudták, hogy semmiféle utón és módon sok év lefolyta előtt nem jutnak azon kamatok magaslatához, a mely minden foglalatosság és működés nélkül garantirozva volt: nem volt ösztönük a vasutaknál nagyobb jövedelmezőséget keresni. Ezen csekély, kevés szavakban rejlik az, hogy ezen elv zátonyra került és a legellenkezőbb eredményeit szülte annak, a mit az az előtti concessionális törvények elértek. Ha tekintetbe veszszük az 1867-ben kezdetüket vett időket, midőn a concessiók adattak, tekintetbe kell vennünk az államhitelt is. Az állam hitele a lehető legroszszabb állapotban volt. Hiszen mindenki tudatja, hogy vesztett csaták nem épen szolgálhatnak alapul biztos pénzműveletekre, mi pedig ilyenekkel álltunk szemben. De továbbá szükségünk volt oly nagyszerű transformatiókra, oly alaptörvényekre, melyek alapján a jövendőbeli kifejlődésre nézve és különösen állapotaink tartósságára nézve mindenki meg lehetett győződve és mi meg is vollunk győződve, de erre nézve még praxis, tapasztalás nem létezett, ez tehát bevárandó volt. Már pedig minekünk pénztőzsérekkel és financierekkel volt dolgunk ; ezeknél a higgadt számítás előtérbe szokott lépni. Ezek engedékenységgel semmi iránt nem viseltetnek és ott, a hol ők valami rést, valami fogyatkozást csak találhatnak, azt mindjárt felhasználják az o czéljaikra. Midőn annyi vasútra szükségünk volt és annyi vállalkozóra, — a vállalkozók, különösen a solid vállalkozók száma nem igen nagy Európában, — akkor bizony a caudinumi járom alá meg kellett görbülni és el kellett fogadni azt a törvényt, a melyet ük nekünk szabtak. Ez rövid oka annak, hogy oly drágán építtettük vasutainkat és hogy azok oly keveset jövedelmeznek, hogy nemcsak a kamatot sem, de még a forgalmi költséget sem voltak képesek fedezni. Hogy pedig ez nem volt szükséges, arra hasonlókép példát fogok mondani. Most alakult épen, tisztán csak speculáüóból és pedig igen jól szamitó egyéniségekből, melynek élén áll az általános tutelintézet, a keienföld-pécsi vasuttársulat. Ily körülmények közt én a, leghatarozot lábban a mellett szólalok fel, hogy a törvényjavaslat fogadtassák el és a kormány átalános engedelemmel és felhatalmazással ruháztassák fel, melytiélfogva mindazon vasutakat, a melyek a biztosítási kamatokat meg nem hozzák és különösen, a melyek a prioritásoknak meg nem tudnak felelni és a prioritás kamat-