Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-44

240 XLIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. túlozva hirdettetik, ennek határain túl pedig roszakarólag nagyítva kikiáltatik — hogy, mondom, közigazgatásunknak mindemellett is szükséges javítása és tökéletesítése első sorban a tisztviselők és hivatalnokok qualificatiójának, a kor, tudomány és közszolgálat igényeihez alkalmazottan, sokkal fokozottabb és terjedtebb törvényes megállapításától van feltételezve, mintsem az, az 1870-ki XLII-ik törvényczikk szabályaiban némely helyhatósági hivatalos állásokra nézve lett megállapítva. Ezen követelményeknek jelen törvényjavaslat intézkedéseivel elég tétetni czéloztatván — és szerintem — minden tekintetben elég tétetni fogván: bizonyos, hogy azoknak törvényerőre emelkedésével közigazgatásunk eddigi hiányos voltának egyik és talán lényeges oka elhárítva lesz; noha ezeknek hatása a közel jövőben •— a nélkülözhetlen átmeneti szabályzatok mellett — még érezhető alig lesz és csak egy távolabbi kielégítőbb jövőnek biztos bekövetkezése van előkészítve. De akkor is fenmarad még a helyhatósági közszolgálat eddigi gyarlóbb voltának egy másik — nem kevésbé lényeges oka, mely a qualificatióknak szigorúbb és terjedtebb megállapítása után még élesebben fog előtérbe lépni; — és ez az állami közigazgatást közvetítő hatósági, a tisztviselők és hivatalnokoknak állásaik tartóssága iránti bizonytalansága és ez állásoknak legpontosabb, lelkiismeretes, szakavatott működés után is, rajtok kivül álló okokból való elveszthetése iránti folytonos aggályok; a mi — legjobb akarat mellett is — a munkakedvet lankasztja és zsibbasztja, s bennök azok irányában, kiktől állásaik elnyerése vagy megtartása függ, emberileg el sem kerülhető némi elfogultságot szül, s erkölcsi függetlenségüket az >ardor civium prava jubentium* lehangolja. Ez így van, s ezen mozzanatnak magát folyton érvényesítő gyakorlati súlyát semmi okoskodás és elméleti érvelés nem képes lerontani. Ezen más országokban épen nem, vagy nem oly mérvben, mint nálunk létező állapot, fel nem tartható; mert — noha elismerem, hogy a választó testületek újabb időben a választásoknál elég méltányosan és tapintatosan jártak el — mégis eltekintve annak magára a közigazgatásra kiható hátrányaitól, méltánytalan és igazságtalan, hogy mig minden más életpályán, melyen valaki magának sok tanulás, fáradozás és költekezés után állást szerez, előmenetelt, vagy legalább helybenmaradást, agg napjaiban pedig az élet szükségleteinek fedezésére a nyugdíjban segélyt találhat, addig épen csak a helyhatósági tisztviselők és hivatalnokok, legkielégitőbb munkálkodás mellett is legyenek kitéve annak, hogy pártérdek, személyes ellenszenv és százféle melléktekintetből, becsülettel betöltött állásaiktól megválni és más életpályát keresni, vagy erőfogyatkozás esetén kenyér nélkül maradni kénytelenittessenek. Tudom, hogy ezen bajnak gyökeres orvoslása csupán a fennálló rendszerrel való végleges töréssel és vagy a nobile officium rendszerére való visszatéréssel, vagy a kinevezési rendszerre való átmeneteilel érhető el. De az egyikhez ez idő szerint már hiányoznak az elemek és mikor a hivatal most már az egyénnek egész erejét s idejét veszi igénybe, nem is várható, hogy a különben alkalmas tényezők ily feladatokra vállalkozzanak; a másik pedig az államiságunkat s nemzeti létünket, egyszerű ősrégi hazai intézmény gyökeres felforgatását involválván, méltánylom azon felfogást, mely szerint ezen átmenet komoly contemplatiója, esetleges kezdeményezése hosszas , nyugodt, beható megfontolás tárgyává és a teljesen megérett valóságos közvélemény és kívánalom megfigyelésétől függővé tétetni akar. Azonban ezen gyökeres rendszerváltozáson kivül gondolhatok más módozatok, melyeknek alkalmazásával az említett visszás, igazságtalan és hátrányos helyzetnek legalább éle vétetnék. Ilyenek lennének; a helyhatósági tisztviselőknek életfogytáig vagy fegyelmi utón leendő elmozdításukig való megválasztása — a kétszer megválasztott hivatalnoknak további választás alól való mentesítése — a választásnak csak néhány állásokra való szorítása és a helyhatósági közegeknek bizonyos feltételek alatt nyugdíjazásban leendő részesítése, a mi a városoknál kivételesen már is gyakorlatban van és