Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-44

XLIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 23 „ Ja Bauer das ist was Anderes!" Neked egyház nem szabad tökéletlen iskoláidnak lenni, csak nekem szabad az. Ha a kormány, illetőleg a törvény által az állam azt mondaná, hogy a hol a felekezetek annyira meg vannak szakadozva, oly csekély számú hívekkel birnak, hogy épen nem képesek iskolát állítani, azt kellően felszerelni és a törvény minden követelményéhez alkalmazni, ott fogok én jobb iskolát állítani, ezt érteném. Érteném, ha azt mondaná, hogy hol a felekezetek minden igyekezete és becsületes szorgalma után sem támadnak oly iskolák, melyek tökéletesen megfeleljenek a törvény követelményeinek, vagy azért mert egyes tehetősb tagjai kivonják magukat az iskola iránti kötelesség teljesítése alul, vagy pedig, mert a szegény felekezet anyagi tehetsége nincs arányban a kötelmek nagyságával, ott mint állam fölhasználom hatalmamat, hogy a hanyagok kötelességeik teljesítésére szoríttassanak, — ott mint állam azon összegekből, melyeket az országgyűlés, a honpolgároknak mint szintén az egyes egyházak híveinek adóikból évenkint engedélyez elemi iskolai czélokra, némi segéiylyel fogok járulni ahoz, mit a vallási lelkesedés tesz a népnevelés oltárára, hogy így nagyobb tehertől meneküljek, mely a nem felekezeti iskola állításában, föntartásában vagy közvetlen vagy közvetve nehezednék reám. Mert bizonyos, hogy mi a vallásos buzgóság és áldozatkészség nyújtotta filléreket pótolni hivatva van akár az állam közvetlen segélyzése, akár a községi kényszer-fizetések által, az egy uj terhet hárít az állam polgáraira, melytől pedig azt lehetőleg menten tartani mind közgazdasági, mind pénzügyi viszonyaink parancsolják. De hol az állam nem igy szól, hanem a Demokleskardot akasztja fel a szóban levő törvényhatározatban a felekezeti iskolák fölé: ott méltatlannak tűnik föl, ott méltó elkeseredésre szolgáltat alkalmat. Mert hol jó és rósz felekezeti iskolák, jó és rósz állami és községi iskolák vannak, ha ott csupán a felekezeti iskolák bűnhődnek a törvényhatározat következtében szükségkép beálló jelleg-változással: ez olyasmi, mi egészen nem mentheti fel az államot, a törvényhozást a részrehajlásnak, a kétféle mértékkel valló mérésnek, az igazságtalanságnak vádjától. S hol ilyesmi történik, ott az magára a tauügyre is káros hatású lehet. Hiszen a mindennapi tapasztalás azt tanúsítja, hogy népünknek azon kétségtelen fogékonyságával mindenre, mi nemes, nagy és dicső, mely oly előnyösen jellemzi őt, nem képes áldozatkészsége mindig egy arányban haladni. Meg vannak kedélyi és szellemi megiramlásai humanisticus és közművelődési nagy czélok felé, de mikor az áldozatkészségnek oda kellállania a jó akarat mellé: akkor a legtöbbek el-elmaradoznak. Hányszor nem látjuk, hogy a humanisticus czélok utáni törekvés nem az illető érdeklettekre szorítkozik segélykeresésben, hanem nyakába veszi az országot és befutja, hogy oly czélokra, melyek egészen helyi jellegűek, és melyek épen azért csak nagyobb, és átalánosabb érdekű czélok rovására képezhetik akár az állami segélyezésnek, akár az országos segélygyűjtéseknek tárgyát, országszerte kérelmez, mert esdő szava a legközelebb érdeklettek körében meghallgatásra nem talált. Hol ez az átalános tapasztalás minden jótékonysági törekvéseinknél még azon jóakaratot is, a melyet a vallásos lelkesedés felkölt, megbágyasztani és az áldozni vonakodók számára hátsó kaput nyitni képes, hogy ebbeli kötelezettségök teljesítése alól kibújhassanak : ott a különben is nehéz háztartásu államra ujabb felesleges terheket hárítani oly dolog, melyért ha szavazatommal előmozdítanám, telelni épen nem tudnék. Pedig hogy mily nagy fontosságú dolog az, hogy ne játszassák el oly könnyen mit a vallásos buzgóság nyújt a felekezeti iskolák számára: tanúsítják iskolaügyünk állapotáról a vallás- és oktatásügyi minister ur által az országgyűléshez 1870/3 ban tett jelentések. Ezekből kiderül hogy a körülbelül 2 millió 2 százezerre menő tanköteles gyermekek kellő iskoláztatására egy tanítóra 80 gyermeket számítva, legalább 28 ezer tanító kívántatnék, van pedig 18 — 19 ezer, s igy hiányzik még körülbelül 10 ezer tanitó. Ezeket beállítani most az ország nem tudja, de évtizedekig sem lesz képes azt tenni. Az 1870-iki jelentéskor történt számítás szerint még vagy 15 év kellene, hogy ez megtörténvén, Magyarország elemiiskolai ügye a tanítókra nézve egészen a törvényhez alkai-