Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-116
374 CXVL ORSZÁGOM ÜLÉS. Um einer solchen Auffassung vorzubeugen, darf das Gesetz sioh nicht der Aufgabe entziehen, die Gotteslästerung ausdrücklich als etwas Strafbares zu bezeiehnen, und der Entwurf hat auch darum nieht geglaubt, den von manchen anderen G-esetzgebungen eingeschlagenen Weg befolgen zu solleu, die zwar nicht die Gotteslästerung, wohl aber eine Lästerung der Gegenstände der Verehrung mit Strafe bedrohen, und darunter die Lästerung der Gottheit stillschweigend subsummiren." Én fejet hajtok azon állam előtt, mely azt mondja, hogy nincs uralkodó vallás, hogy minden vallás egyenjogú, minden ember a neki tetsző imaházban fohászkodhatik Istenéhez, de mégis annak nyilvános helyen való megtámadását ocsárlását és káromlását, kiben mindnyájan a fölényt tiszteljük, nem helyeselhetem. Csak az helyeselheti ezen cselekvényeknek büntetés nélkül hagyását, ki a mostani korszak indiffereutismusának posványába belemerülve, tagadni akarja Istent, kiről mondani szoktuk: „dixit insipiens, in corde suo non est dominus." Ajánlom nagy méltóságtoknak a tett módositványt elfogadásra. [Felkiáltások! Szavazunk!) Szögyény László: Távol van tőlem, hogy hosszasabban tartóztassam fel a tanácskozást, mert midőn kijelenteném, hogy a tett indítványt elvben elfogadom, csak egy kis módositványt akarok tenni. (Halljuk!) Ha jól fogtam fel az indítványt, ez azt mondja: „a ki Istent nyilvánosan meggyalázó kitételekkel sérti stb." Én a „nyilvánosan" szót nem látom itt helyén, mert ennek igy kellene hangzania: „a ki Istent meggyalázó kitételekkel nyilváuosau sérti." Én azonban mélt. főrendek nem ezen, hanem azon módo sitványt akarom tenni, hogy ezen általam idézett rész eképen szövegeztessék: „a ki Istent meggyalázó kitételekkel a 171. §-ban körülirt módon sérti," mondom, az általam idézett 171. § ban körülirt módon, tudniillik: „valamely gyülekezeten nyilvánosan, szóval vagy nyomtatvány, irat, képes ábrázolat terjesztése vagy közszemlére kiállítása által." (Helyeslés.) Ürményi József zalamegyei főispán: Én csak röviden kívánok azoknak némelyikére refleetálni, a miket hallottam. Előre is kijelentem, hogy a tett indítványt elvben elfogadom. Államtitkár ur ő méltósága nem azon értelmet ezáfolta a melyben ő excellentiáik mondásában az istensértés használva van, mert ő excellentiáék épen ugy mint mindenki előtt ismeretes az, hogy Istent sérteni nem lehet. 0 excellentiáik is ugyanazon értelemben használták az istensértést, a mint államtitkár ur mondotta, hogy sértetik ez által a vallásos embernek érzete, vagy helyesebben az embernek vallásos érzete. Igen csodálkozom, hogy ezen sértés, mely ahoz a buzgósághoz és azon mérvhez, a melyben valaki vallásos, igen mély sértés, mit az államtitkár ur is elismert, büntetlenül maradjon, és ezen vallásos ember kénytelen legyen elszenvedni az őt boldogító elvek meggyalázását. Ha a törvény védi az egyes vallást, a mint igen helye sen védi, hogyan ne védué a vallásosságot és Istenben való hitet, mert az, a ki oly ember előtt sérti Istent a ki a hitben találja boldogságát, ennek cselekedete azon szempont alá esik, mintha egyes vallásfelekezetet sértene Az igazság kiszolgáltatói a gyakorlatból j tudni fogják, hogy a káromkodásnak ingerlő haI tása igen sok bűnténynek kútforrása, mert ez i által nem Isten sértetik, mint inkább Isten nevének segítségével, tehát súlyosítva sértetik azon ember, ki ellen a káromkodás irányul. Ezt méltóságos főrendek tagadni nem lehet, mert a káromkodás egyenes kútfeje indítója a véteknek, ezt semmi gyakorlati criminalista nem tagadja. Hozzájárul ehhez még a botrány; nem akarom illustrálni, tudja mindenki, mily kirívólag erkölcstelen kifejezésekkel vannak átszőve a káromkodások. Ha büntetés alá esik az erkölcsiséget sértő képek és eszközök alkalmazása bárhol, bizonyosan alá kell esnie a káromkodásnak, mert az erkölcsrontó. Az hogy az olasz törvény speciI aliter a vallást védi az igaz, de az argumentum az ellen ugyanaz, a mit előbb mondtam: hogy a vallást védi ugyan, de a vallásosságot nem. Egyes vallás dogmáját nem szabad megsérteni, de azt a dogmá f , mely minden vallás dogmája, azt szabad. Azon állítás ellenében, hogy az empiricus büntetés alkalmazása határnélküli lett volna, hivatkozom azon időre, midőn erős büntetéssel sújtatott a káromkodás; méltóztatnak emlékezni, hogy a káromkodás sokkal, de sokkal kisebb mérvben volt elterjedve. (Ugy van!)