Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-113
294 CXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. alkalmat, igy p. o. a 172. §., a melynek második alineájában áll: „ugyanazon büutetés éri azt, a ki a 171. §-ban meghatározott módon valamely osztályt, nemzetiséget vagy hitfelekezetet gyűlöletre a másik ellen, úgyszintén azt, a ki a tulajdon vagy a házasság jogintézménye ellen izgat"; hasonló a 173. §-ban azon elv, a mely az országgyűlés, ennek bizottsága és a közösügyi bizottság elleni lazítást tiltja; ugyanezen szellem lengi át a 269-ik §-t is, a melyben az országgyűlés és delegatiók rágalmazásáról szól, rni bennem akaratlanul azon eszmét költötte fel, hogy nagyon sok és szűk korlátok közt szabadnak lenni nehéz feladat lesz, és hogy a journalisták, az u. n. újságíróknak ezen törvény meghozatala után meggyül a bajok. Hiányosnak tartom ezen törvényjavaslatban azt, hogy a politikai jogok és hivatalvesztés minden elv nélkül veszélyesen van kiszabva, az lévén igénytelen véleményem, hogy ezen büntetést csak az infamans haszonlesésből elkövetett bűnöknél kellett volna alkalmazni, vagy pedig ott, a hol ez speciális vétségeknek a visszatorlása, mint a választási visszaéléseknél opportunitási szempontból történik, bizonyos és határozott időre oly módon kellett volna alkalmazni, hogy attól a biró soha ne reeedálhasson, holott ezen törvényben gyakran használtatik a „büntetendő" tág kifejezés. Nem tudom czélirányosnak találni azon draconicus hosszú évekre terjedő minimumokat, a melyek ezen előttünk fekvő törvényjavaslatban kiszabattak, attól félvén, hogy ennek következtében a biró átalni fogja gyakran a büntetéseket kimondani, és hogy gyakran ő Felsége lesz kénytélen kiegyenliteni a hiányt megkegyelmezési jogával, minek következtében ott leszünk, a hol eddig voltunk, de még roszabb állapotban, hogy az egyesnek sorsa még inkább a szerencsétől fog függni mint most, és nem a törvény rendeletétől. Nem akarván a nagyméltóságú főrendi házat hosszas szónoklattal untatni, véleményem igazolásául, hogy de ungue leonem az előhozott részletekből az egészet megítélhessék, a törvényjavaslatból magából csak ezen itt, talán nem a legszerencsésebben választott szakaszokat idézem fel, és bátor vagyok figyelmessé tenni arra, hogy a Lajthán túl és a többi civilisált országokban már régen léteznek ily törvénykönyvek, hogy azok törvényszékei, ügyvédjei és gazdag polgárai már az absolutismus alatt is önérzethez szoktattatok, és a viszonyokba már praetice bele vannak okulva, miáltal a törvények félremagyarázhatatlanabbakká lettek, és hogy igy sok szabálynak káros hatása lehet nálunk, a mely a Lajthán túl nem sért senkit, s azért codexünket a Lajthán túlinál szigorúbbá tenni nem akarnám, minek következtében codexünket csak akkor vélném fel veendőnek, ha az új büntető törvény oda át a Lajthán túl már sanctionálva vau. En a jelen időt, a midőn határainkon a háború dühöng és egy békességes, irányunkban barátságos nagy állam dől romba, most, a midőn a Lajthán túli szövetségeseinkkel való kiegyezés mindnyájunkat aggaszt, ily életbe vágó törvény behozalára opportunusnak nem tartom, mert abban, hogy egyes szerencsétlenül létre hozott intézmények által oda vigyük, hogy a Lajthán túl több személyes szabadság legyen, mint itt nálunk, kik majdnem ezer éve élvezzük az alkotmányosságot, soha megnyugodni nem tudnék, és azért az előttüuk fekvő törvényjavaslatot, annak elhalasztását óhajtván, az átalános vita alapjaid most nem fogadom el, magamnak a részleteknél a hozzászólhatás és szavazás jogát fentartván. Zichy Ferraris Viktor gróf: Nagyméltóságú elnök ur, mélt. főrendek! Legyen szabad nekem is mint a hármas bizottság jegyzőjének röviden indokolnom, hogy miért fogadom én el a büntető törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. (Halljuk!) Először is, a szükségesség szempontját tartom fontosnak, melyet a főkamarásmester ő nagyméltósága sokkal ékesebben, sokkal meggyőzőbben ecsetelt, mintsem én tenni képes lettem volna, kifejtvén annak úgyszólván egész történeti menetét. A magyar büntető törvénykönyv szerintem is gyakorlati szempontból ítélve meg azt, nem volt eddigelé egyéb, mint az előfordult bűnesetek gyakorlati mérlegeléséből származott — s ebből eredményképen levont kezelési eljárás, — mely körül jól tudjuk, a régebbi időben sem tudománynyal, sem kellő készültséggel, hanem a gyakorlatból összeszedett egyik-másik esetnél följegyzett módozatok szerint volt szokás ítéletet mondani. Hogy az ily
