Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-113

CXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 295 szakbeli birák milyen képzettségűek voltak, arra nézve azt hiszem, a nagyméltóságú főrendek több tagja igen jól fog emlékezni. Emlékezni fognak tán arra is, hogy mikor egy esetben azt kérdeztük, hogy hogyan lehet ezt az urat tisztviselőnek megválasztatni? azt kaptuk válaszul, hogy másra nem való, nagyon jó lesz a bíínfeuyiíő sedriához! {Igaz! Ugy van! Derültség.). Kétségtelen tehát, hogy 1852-ig, vagyis azon időig, midőn az absolut kormány egy ephemer törvényt állapított meg, melynek haszna kétségbevonhatlan, oly urak működtek a büntető ügyek terén e hazában, kik a benevolisatio: részben a rávétel, részben pedig a „lelkek megjelenése" eszközeivel bírták a bűnöst töredelmes vallomásra, melyet a büntetés kimondása követett; de ezt többnyire egészen saját önkény ok és kegyöktől függő módon és mérvben szabták meg. Ezen korszak lejárván, oly helyzetbe jutottunk, melynek tarthatlansága ellen mind sürűbben-sürűbbeu emelkedtek a hangos panaszok. E panaszok orvoslására a legalkalmasabb szer ezen törvényjavaslat, melynek méltó megdicsérése már előttem szólók által nyert méltó kifejezést, midőn azt remekműnek nevezték s hálásan emlékeztek meg azon érdemekről, melyeket annak szerkesztése körül az igazságügyi államtitkár magának szerzett! {Helyeslés.) S habár létezhetnek ez országban oly szakértők is, kik ezen művet kifogásolják; megvagyok győződve, hogy igazságszerető európai jogtudósok véleménye kétségtelenül abban áll, hogy ezen terjedelmes munka, illetőleg törvényjavaslat, a jogtudománynak azon színvonalán áll, mely mindenütt kellő elismerésben részesülőiül. Miért is Magyarország törvényhozásának egyik factora —- a főrendi ház — jó lélekkel és nyugodt lelkiismerettel elmondhatja, hogy ezen törvényjavaslat elfogadása által oly büntető törvényt állapit meg, mely a hazai viszonyokra alkalmazva egyúttal a tudomány követelményeinek megfelelvén, annak előnyeit teljesen magában foglalja. {Helyeslés.) Én részemről őszintén mondva nagyon örültem, midőn ezen törvényjavaslat a hármas bizottság tárgyalása alá került, mert nem láttam, hogy hazánkban bírnánk oly jogtudománynyal rendelkező szakerővel, mely bennünket ily kitűnő művel megajándékozni képes legyen. r En tehát először a szükségesség szempontjából fogadom el ezen törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. De elfogadom másodszor azért is, mert a mennyire én a művet tanulmányozhattam, s azt beható foglalkozásom tárgyává tehettem, nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy az nemcsak a modern jogtudomány követelményeinek tökéletesen megfelel, hanem egyúttal a hazai viszonyokra is oly módon van applicálva, hogy azon hézagok, melyek benne netalán még észlelhetők, idők folytán a gyakorlatból merített tapasztalás alapján teljesen pótoltathatnak. Nem is merném állítani, hogy a műben hézag egyátalában nincs, hanem azt a maga tömör összetartozandóságában vévén bírálat alá, azt tapasztaltam, hogy minden egyes bűnesetben meghatározza a büntetés kiszabásánál a biró által szem előtt tartandó maximumot és minimumot, s belszerkezetére nézve az elfogadott hármas felosztási elvnek tökéletesen megfelel. Most engedjék meg a mélt. főrendek, hogy a mai vita folyamában tett felszólalásokra tegyek pár megjegyzést. {Halljuk!) Mindenekelőtt a zólyomi főispán ő méltóságának akarok röviden felelni. En tökéletesen osztozom azon aggályokban, melyeknek ő a nemzetiségi törekvések szempontjából kifejezést adott. En is elismerem, hogy történtek oly izgalmak, s helyesnek látom, hogy azoknak eleje vétessék, vagy esetleg kellő szigorral megtoroltassanak; de méltóztassék e részben megnyugodva lenni, mert a javaslat keretében, a mint előadni is méltóztatott, foglaltatik idevonatkozólag intézkedés, még pedig a 171. §-ban. {Igaz! Ugy van!) Ezen intézkedés, azt hiszem, ő méltóságának teljes megnyugvást nyújthat. A mi pedig a nagyérdemű szatmári püspök ur előadását illeti, arra nézve legyen nekem szabad pár reflexiót tennem. 0 méltósága azt állította, hogy a büntető törvényjavaslat a vallás elleni bűntetteknél és vétségeknél megfeledkezett az egyházi rendet megillető salvus conductus megadásáról. Sehlaueh Lörincz szatmári püspök {közbeszól) : Nem azt mondottam! Zichy-Ferraris Viktorgr.: Én ugy értettem, hogy a mélt. püspök ur azt kívánja, hogy a sal-