Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-113
288 CXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. itt, a hol a gyávaság a szivtelenséggel egyesül, I a hol a lovagiasságnak még árnyéka sincsen, a l boszú s sokszor évekig tartó boszú nagyobb | megtorlást érdemelne. [Élénk helyeslés) | Hasonló súlyosbítását a büntetésnek óhajtottam volna a párbajnál. Noha legezélszerűbb volna ezen társadalmi fekete pontot speciális vétséggé nem minősíteni, mert emberölés emberölés marad, bármi szabályok szerint hajtatik végre; mégis elfogadom a törvényjavaslatnak álláspontját, mely a párbajt az élet s testi épség ellen intézett delictumnak veszi. De midőn ezt elfogadom, óhajtottam volna, hogy azou büntetések alkalmaztassanak, melyeket a törvényjavaslat az emberölésre, a bűntett előkészítésére s a bűnrészességre átalában alkalmaz, s nem tudok megnyugodni azon felfogásban, a mely enyhítő körülményül az előítéletet, az eddig alkotott törvények sikertelenségét, vagy némely társadalmi köröknek a becsületről, a lovagiasságról táplált túlzott felfogását veszi. A midőn a törvényjavaslat a párbaj szabályait mintegy magáévá teszi s csak meg — vagy meg nem tartása szerint szab kisebb vagy nagyobb büntetést, következetlenségbe esik, s vagy a párviadalban történt emberölést nem kellene büntetni, hanem azt a becsületsértés igazságos megtorlásául vennie, vagy ha bünteti azt, mint emberörlést kellene büntetni s nem a custodia honestával megtisztelni. Az egész törvényjavaslaton átvonul mint uralkodó eszme, hogy az egyéni bíráskodás megszűnjek, az egyéni visszahatás a sérelem ellen az egyesek kezéből kivétessék, s az állam mint felsőbb erkölcsi hatalom gyakorolja a büntető hatalmat; s mégis a 299. §-ban a párviadal eonventionalis, tehát magán utón létrejött szabályait jogosultaknak elismervén, a magán megtorlást mintegy szentesíti. Ha az emberölés megsérti nem csak az erkölcsi világrendet, hanem az állam jogrendét is, kevesebb sérelem fekszik-e abban, ha ezen rend párviadal által sértetik meg ? Az ember élete ellen irányzott merényletet lehet különféleképen minősiteni, lehet enyhítő vagy súlyosbitó körülményeket gondolni, de objective a bűntény ugyanaz. Nem változtat a dolgon, hogy a szándék nem mindig a legvégsőre van irányozva. Ezt kipuhatolni a lélektanra is igen nehéz feladat, a jog itt csak azon axióma szerint ítélhet : „qui est causa causae est etiam causa causati". A párviadal megszűnését a cúltura eló'baladásától várni, szerintem öncsalódás, sőt vád a társadalom azon osztálya ellen, melytől sem az értelmi műveltséget, sem a sziv nemességét, sem a nevelés előnyét megtagadni nem lehet, s a melynél épen tapasztalás szerint a legtöbb párviadal szokott előfordulni. A párviadalok statistikája egészen más tényezőket tüntet elő, mint a műveltség hiányát. Ez inkább az ifjúkori szenvedélynek, a balul értelmezett becsületérzésnek, a nagy mérvben fokozott önérzetnek, tán a hiúságnak folyománya. Itt pedig csak a legislatio szilárd következetessége, határozott akarata s a kivitelben a bíróság részéről szilárd kezelése a törvényeknek hozhat orvoslást. Minden büntető törvénynek elméletileg úgy mint gyakorlatilag legnehezebb részét képezi azon benső viszony meghatározása, a mely a bűntett és a büntetés közt létezik, valamint azon arány kiszabása, melyben a bűnös az elkövetett bűntettért sújtassák, a nélkül, hogy akár az igazságosság fogalma kizárassék, vagy akár a túlszi or által a czéi egészen eltévesztessék. Még eddig nem sikerült a büntetésnek absolut fogalmat adni. Grotiustól, ki a büntetést malum passionisnak nevezte, propter malum actionis a mai materialisticus felfogásig, mely csakis az emberi subjectiv akár állami, akár egyéni érdekből indul ki, e tekintetben ingadozást látunk, mely megállapodásra jutni nem tud s véleményem szerint nem jutand soha. És mivel ez oly nehéz s mivel magának csalhatatlanságot egy vélemény sem vindicálhat, nincsen jogunk a multat elitélni, nincsen jogunk pálczát törni azon nemzetek fölött — s igy Magyarország fölött sem, ha korunknak felfogását követvén, tán túlszigorú büntetéseket is alkalmaztak. Carsczow egyike a criminalistica tekintélyeinek Némethonban, kortársa Grotiusnak tudományi tekintetben koránál magasabban állott s mégis boszorkánybiró volt. Angolország bizonyára mindig egyike az előhaladtabb nemzeteknek volt s még is VI. Henrik Károly főbírája dicsekvésképen elmondotta s azt mint előnyt tüntette föl, hogy Angolországban egy év alatt több akasztás történik, mint Francziaországban 7 év
