Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-113
CXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. S89 alatt; VIII. Henrik alatt egy év alatt kétezerén végeztettek ki. Magyarország törvénykönyvében ma is szigorú halálbüntetés van szabva oly bűntényekre, melyeket gyakorlatban alig büntettünk börtönnel vagy fogházzal. Nem csoda. A büntetés alapja a retorsio volt, ennek pedig mértéke mindenkor a kor műveltségi magaslatához volt viszonyítva, azért is a rendszeresség hiánya miatt az eljárásnak s a büntetéseknek oly változatosságával találkozunk, melytői korunk visszaborzad. De voltak enyhébb felfogások is: az egyháznak vezeklési rendszere, mely a bűnös javítására irányult, sok tekintetben jótékonyan visszahatott az államéletre ; a canonok, a melyek az inquisitorius eljárás mellé az aeeusatorius rendszert is megállapították, az asylumok, melyek a magán s nyilvános boszu elől elvonták az áldozatokat, mindezek tanúsítják, hogy a megtorlás eszméje mellett a javítási czél is virágzott, tanúságot tesznek arról, hogy a büntetési eljárás, noha átgondolt, tudományosan kifejtett rendszeren nem alapult is, mégis reális téren mozgott, visszatükrözvén a különféle áramlatokat, melyek az akkori társadalomban egymás mellett léteztek. Meg kell még jegyeznem, hogy még akkor is, a midőn a büntetőjog a tudomány által rendszerbe lett öntve, a midőn már bizonyos elvek lettek megállapítva, a visszaíorlási rendszer nem tűnt el végkép a büntető jogtól. De a tudomány formulázta határozottabban az „igazság" theoriáját s kényszeritette a törvényhozókat s bírákat, hogy gondosabban megfigyeljék az arányt, mely a bűntett s a büntetés közt létezik, s leszorítván a büntető jog teréről a megtorlásnak ijesztő mérvben felburjánozotí kinövéseit, humánusabb felfogásnak engedett helyet. Én az „igazság" fogalmát, mely az indokolásban említtetik, elfogadom, de midőn ezt teszem, nem választom el azt a „jog" fogalmától s az elvezet engem arra, hogy a midőn a büntetés arányosságát követelem, egyszersmind a büntetés jogosságát ott keresem, ahol az valóban van: az „örök igazságban' 4 , mely az erkölcsi világ rendithetlen és sérthetlen fentartását absolute követeli, mint azt legújabban Stahl s Link hathatósan védik; nem zárván ki ez által azon momentumokat, a midőn a társadalmi érdekek a justitia FŐBENM NAPLÓ II. 1875/TS. humana közbelépését kívánják. Ezen felfogásban rejlik a keresztyén büntető elv, a mely a bűntényt az emberi szabad akaratból eredőnek mondja, a büntetést pedig egy magasabb hatalom nevében szabja ki, szem előtt tartván az isteni vagy emberi törvény rehabilitatióját, a sérelem megszűnését, de szem előtt tartván azt is: nolo mortem peccatoris sed ut convertatur et vivát. Ezen elvből kifolyólag az újabb büntető codexek a legnagyobb óvatossággal járnak el, s szorgalmatosan osztályozzák a bűnös cselekvényeket, a mint azt a jelen törvényjavaslat is teszi: bűntettekre, vétségekre s kihágásokra; s noha az európai codexekben majdnem átalánosan elfogadva látszik e hármas felosztás, mégis magában az alosztályozásban eltérnek. Bizonyos criterionnal egy büntetendő cselekmény sem bir, oly annyira, hogy a midőn a katonai büntető codex a párbajban történt emberölés alatt bűnI tettet, a törvényjavaslat csak vétséget lát; amaz | börtönnel, emez a custodia honesíával bünteti. j De ätalában a törvény oda irányul, hogy a bünI tetési arány kiszabásában a büntetés inkább innen maradjon, mint túllépje azon határt, melyet talán | az igazság parancsol. Az igazságot a humanitással kiegyeztetni, ez az újabb büntető codificatiónak törekvése; s azért, j midőn a törvénynek szentségét megkívánja őrzeni, egyszersmind az emberi gyarlóságot is tekinti, igyekezvén oda hatni, hogy a bűnössel éreztesse a törvény szigorát, de el ne zárja előle a javitás lehetőségét. „Civis romaims sum" mondák büszI kén a rómaiak; „homo sum", ez a mai kor töj rekvéseinek s e büntető törvényjavaslatnak kiini dulási pontja. Ezt tartja szem előtt, a midőn a I bűnösség arányosságához képest majd fegyházat, Í majd államfogházat, majd börtönt, majd fogházat ! rendel; ezt tartja szem előtt, a midőn a börtönrendszer eddigi tapasztalatait felhasználva, sem a philadelphiai, sem az auburni rendszert nem fogadja el, hanem kísérletet kivan tenni az irhoni rendszerrel. — Hogy vájjon sikeresen alkalmazható-e e rendszer, csak a tapasztalás fogja igazolhatni, mely az iránt is fog tájékozást nyújtani, vájjon a nitimur in vetitum fejletlen viszonyaink közt nem hatalmasabb-e a törvényhozás jóakaratú intentióinál. Én ezt természetesen elfogadom, mert a keresztyén felfogáshoz legköze37