Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-113

278 CXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. a legközelebb benyújtandó pedig a rendőri kihágásokról rendelkezik. Lényeges különbség létezik azon büntetendő cselekmények között, melyek közvetlen jogsértést eredményeznek és azok között, melyek jogsértésre közvetve alkalmat szolgáltathatnak; a büntetendő cselekményeknek csak ily átalános szempontból történő megkülönböztetése vezet a büntetendő cselekményeknek bűntettekre és kihágásokra osztályozására, vagyis a kettős felosztásra, miként ezt némely régi külországi büntető törvénykönyvben, úgy az 1843-iki javaslatban is elfogadva találjuk. Azonban, ha a büntető törvénykönyvben felvett s közvetlen jogsértő cselekményeknek hosszú során végig tekintünk, lehetetlen, hogy fel ne tűnjék előttünk a jogsértésnek súlyosabb vagy kevéssé súlyos volta, valamint az azokból eredő kárnak vagy veszélynek kisebb vagy nagyobb mérve, vagyis lehetetlen a súlyosabb és kevésbé súlyos bűncselekmények között különbséget nem tenni, mely különbség szükségkép a hármas felosztást eredményezi. De ellenkeznék a nép józan felfogásával is, ha például a rabló-gyilkosság és a könnyű testi sértés a „bűntett" — genericus elnevezése alá foglaltatnék. Azonfelül gyakorlati szempontok is a hármas felosztás mellett szólnak. Ez által a büntető törvénykönyv világosabbá, az áttekintés könnyebbé s a törvény a kevésbbé tanultak által is megérthetőbbé válik. De ezen osztályozás megkönnyíti továbbá ezen felette nagy materiának feldolgozását s a törvénykönyvnek szerkesztését. Hogy csak egy példát hozzak fel, a kísérletről szóló 65-ik §. ezt mondja: „a bűntett kísérlete mindig, a vétségé azonban csak a törvény különös részében meghatározott esetekben büntetendő. A javaslatban elfogadott hármas felosztásnál fogva csak a vétségeknél volt szükség meghatározni azt, vájjon a kísérlet büntetendő-e vagy nem; ha azonban a bűntett és vétség között különbség nem tétetik a javaslat minden fejezeténél, sőt a mennyiben a büntetendő cselekmények súlyosabb vagy kevésbé súlyos természetűek, számtalan egyes szakaszban is a kísérlet iránt külön intézkedni kellett volna, a mi, tekintve a munkát, lényegesen megnehezítené. Különben az újabban készült törvénykönyvek közül egy sincs, mely a hármas felosztást mellőzte volna; a mi pedig a régibb büntető törvénykönyveket illeti: a régi bádeniban például látni fogjuk, hogy különbség tétetik a büntetőileg (peinlích) és polgárilag (bürgerlich) büntetendő cselekmények között; az 1873-iki javaslat pedig intézkedik „a félévi vagy annál hosszabb időnyi rabságra itélt, következéskép büntetésüket a kerületi börtönök egyikében szenvedendő rabokról", íme e dispositióknál fogva ugy a badeni törvénykönyvben, valamint a magyar javaslatban is, habár e keítős felosztást fogadták is el, megtaláljuk a büntetendő jogsértő cselekményeknek általunk követett osztályozását azon különbséggel, hogy a jelen javaslatban az világosan ki is fejeztetik, a mi, azt hiszem, a javaslatnak csak előnyére válik. Az eléterjesztett büntető törvénykönyv a büntetéseknek nem csak legnagyobb, de legkisebb mértékét is megállapítja, s e tekintetben eltér az 1843-iki javaslattól, mely a büntetések minimumát nem ismerte. Itt felemiitendőnek tartom, hogy Mittermayer, a nagy nevű német jogtudós, s az 1843-ik évi büntető törvényjavaslatok jóakaró bírálója, többek között azon javaslatnak hiányai közül a minimumnak mellőzését is felemlíti. Azok, a kik a minimum elhagyása mellett vannak, egyedül vagy legalább főleg a bűntetteknek subjectiv momentumait tartják szemök előtt — már pedig az igazság követeli, hogy a büntetés meghatározásánál a bűntettek tárgyi tényálladéka képezze a főmomeníumot. Annak cselekménye között, a ki gonosz szándékkal embertársát életétől megfosztja, és azé között, ki szintén gonosz szándékkal másnak testén könnyű sértést ejt, jóllehet az alanyi momentum — a gonosz szándék — mindkét esetben ugyanaz, mégis lényeges különbség létezik s e két bűncselekményt nem iehet az igazságnak legflagransabb megsértése nélkül a jogsértés ugyanazon fogalma alá vonni. Már pedig ide vezetne azon elmélet, mely az alanyi momentumot állítja előtérbe. De mélt. főrendek, ugy a jogtudósok, valamint a gyakorlat emberei között is ma már alig