Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.
Ülésnapok - 1875-69
LXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 135 irányában, {Igaz!) mondom, ez elvvel nem tudok rokonszenvezni, s nem azon népekkel, kik a hazájukért, fejedelmökért és vallásukért hősiesen harczoló vitéz törököknek orrait és füleit levagdalják és határozottan rokonszenvezek azon pogányokkal, nem pedig ezen barbár keresztényekkel. (Élénk helyeslés.) Ez indignatiomnak kívántam kifejezést adni a külpolitikára nézve, melybe hosszabban bocsátkozni nem akarok, s belenyugszom azon politikába, mely a békét, a semlegességet és a noninterventiót igyekszik előmozditani. Egyébiránt pedig a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom (Elénk helyeslés) Haynald Lajos, kalocsai érsek: Nagyméltóságú elnök ur, mélt. főrendek! En az átalános budget-vitát csak egy rövid kijelentésre akarom felhasználni. Az 1877. évi államköltségvetési törvényjavaslatot a részletes vita alapjául elfogadom, de ezen szavazatomból semmiképen sem akarnám azon következtetést vonatni, — és hogy püskök-társaim hasonló dispositióban vannak, erről nyilatkozataikból értesültem — mintha azáltal a kath. egyház egyetemi alapjának az állam költségvetésébe belevonását jóváhagynám, a mennyire ez azon alap jogi természetének megítélésére hátrányos befolyással lehetne. (Helyeslések) Cziráky János gr.: Nagyméltóságú elnök ur, mélt. főrendek! Több év során immár az államháztartás költségvetésének e helyeni megbirálása, megállapítása és megszavazása indított engem mindazon fenlétező körülményekre való figyelmeztetésre, melyek vezettek és szolgáltak arra, hogy a bevételek és kiadások közti mérlegnek oly sújtó megszavazása következtében évről-évre bajosabbá válik az orvoslás. Sejditéseim, melyeknek én e teremben adtam élénk kifejezést — soha nem személyek iránti ellenszenvből indulva ki, de mindenkor csak az ügy fontosságának súlyától áthatva — mondom — adtam kifejezést, fájdalom, valósulásra találtak és e részben nincs tagadás benne, hogyha éber figyelemmel követjük a legutóbbi időkig az államköltségvetéseknek sorozatát, és végig tekintünk: minden kételyt kizáró meggyőződést kell táplálnunk, hogy évről-évre sülyedtünk és évről-évre nehezebb terhek keletkeztek, mondom, a legutóbbi időben, minden előleges félreértés elkerülése végett kimondom, hogy azon korszakot jellegezem, mely a mostani kormány működését megelőzte. Ezek igy következvén be, a múlt évi államköltségvetés tárgyalásánál azok sorába tartozám, kik az államköltségvetést el nem fogadták és azt az átalános tanácskozásnak hasisául elfogadandónak nem véleményezték. Vezetett engem e részben két indok. Az első indok vala az, hogy én a tavalyi költségvetést valamint ez időben is az ország direct adójának és terheinek nevezetesebb felemelésében sarkaltnak láttam, a mire nézve azonban mindnyájunk között közös a nézet, ugyanis szilárd véleményem az volt, a mely jelenleg sem szenved renditést, hogy az ország ezen fokozottabb adózási tehernek hosszabb időre terjedő elviselésére képtelen lesz. Ez volt az egyik indok, a mely engem vezérelt. A másik indok pedig, a melyből kiindultam, a mit még jelenleg is némileg fenlétezőnek kell tartanom, az, hogy én magát a basist is a számitásnak azon reális jellegével bírónak el nem ismerhetem, a melylyel azoknak birni kell. Távol legyen tőlem, hogy részemről azt ne ismerném el és ezen elismerésnek őszinte kifejezést is kívánok adni, hogy mióta a jelenlegi kormánj^férfiakat az ország ügyeinek vezetésében üdvözöljük, lényeges javítás, lényeges haladás történt. Elismerem én azt, hogy ő nagyméltósága a pénzügyminister ur ritka odaadással és buzgalommal, minden erőfeszítéssel törekedett azon nem általa okozott, de szerencsétlen hagyománykép átvett bajokon segíteni. És méltóztassék ő nagyméltósága megengedni, hogy én a magam meggyőződése szerint ezen törekvését, a most fennálló rendszer keretén belül is igen dicsérendőnek, de mégis csak sysiphosi munkának tartom ; bennem most is változatlanul él azon tapasztalásból merített észlelet, hogy a bajokon gyökeresen segíteni, ezen mostani rendszernek keretén belül nem lesz lehetséges. Méltóztassék megbocsátani, a mi magát az előirányzatot illeti, nem is kívánok abba hosszasabban bocsátkozni, mert nem látom most annak helyét, de az csak kétséget nem szenved, hogy az előirányzatnak realitására nézve bizonyságot nyújt az, hogy midőn az 1875-ik évi előirányzatban a deficit 24 millióban volt megállapítva, az a 40 milliót túlhaladta; az 1876-ik évre nézve a zár-