Főrendiházi napló, 1875. II. kötet • 1876. april 8–1878. június 29.

Ülésnapok - 1875-69

'•• 128 LXIX. ORSÍ kozta meg Magyarországot, mint a mennyi az elóbbi időben talán évtizedek alatt hozatott. Ezen törvények nem keletkeztek ugyan azon sorrendben, melyet, ha jól emlékezem az 1866-ik évi jogügyi bizottság programmja felállított. De ez természetes volt, mert az előtérbe tolult különböző érdekek rögtöni kielégítést kívántak és igy lón, hogy sok oly codificált törvénykönyvünk van, melyekre az egész közönségnek talán nincs oly égető szüksége; viszont pedig némileg elmaradtak azok, mik, hogy ugy mondjam, a jogszolgáltatásnak mindennapi kenyerét képezik. Ez megtörtént és én hozzáteszem, hogy még a polgári törvéuykönyv terén is, magának e miinek életbeléptetése előtt sok oly részletével fogunk megismerkedni, a melyeknek törvénykönyvbe igtatása már eleve is szükségessé válik. így például a kényszer oda vitt, hogy a ministeriumnak a végrendeletekre nézve novellát kellett eléterjesztenie, és előre jósolhatom, hogy például a családjog és a végrendelet nélküli örökösödés szabálj-ozása előbb fog codifieáltatni, mint a polgári törvénykönyvnek egyéb részei, mert épen a napokban fordult meg kezeimen a belügyminister ur által a gyámhatóságról és az árvaügyről benyújtott törvényjavaslat, ez pedig oly szoros Összefüggésben áll a család- és az örökösödési joggal, hogy ezeknek codificatiójáról előbb-utóbb — minél előbb annál jobb — gondoskodni okvetetlenül szükséges lesz. Azon férfiaknak, kik a polgári törvénykönyv kidolgozására vállalkoztak, csak azt kívánom, hogy egész odaadással és félre téve minden egyéb foglalkozást, álljanak a munkához, mert az ily mű egész embert kivan. (Helyeslés.) S bátor vagyok itt még arra a nehézségre is figyelmeztetni, a mely akkor, a mikor az elvek iránt már teljes lesz is az összhang, kétségkívül előtérbe fog lépni, s ez a nyelvezet kérdése. E részben én azon democraticus irányt pártolom, mely azt követeli, hogy a polgári törvénykönyv, mely a honpolgárok magán viszonyait rendezi, mely jogaiknak és kötelességeiknek összegét foglalja magában, oly nyelven legyen szerkesztve, melyet nem csak a jogtudós, hanem minden józan felfogású és kellő műveltségű egyén teljesen megérthessen. (Élénk helyeslés.) A harmadik kérdésemre adott feleletet, őszintén megvallom, még azon halvány remény.GOS ÜLÉS. sugár mellett is, melyet a minister ur nyújtani méltóztatott, csak mély sajnálattal vagyok kénytelen tudomásul venni, mert válaszából azt látom, hogy a mi az 1875: XXXVI. t.-czikkben foglalva ugyan nem volt, de a mi sokszor hangoztattatott, most is előtérbe nyomul, még most is ez viszi a főszerepet; nevezzük meg a gyermeket nevénél : az epuratió. Én ugy vagyok meggyőződve, hogy már a kinevezések első alkalmával is az igazságügyminister közegei teljes lelkiismeretességgel, minden adat és viszonyok kellő mérlegelésével tették meg javaslataikat, és íme három év múlva már hallatszott az epuratió után való kiáltás! Hét negyed év volt szükséges arra, hogy az epuratió megtörténjék. Nem tolul-e önkénytelenül az ember agyába az eszme, hát ha ismét csalatkoznak keresztülvitelében; mikor lesz az epuratiónak vége, és hol lesz annak határa? (Élénk tetszés.) Az epuratió igen gyűlöletesen hangzó szó; a ki használja, tizet-huszat ért alatta, de ezreket sújt vele. (Élénk helyeslés.) És nem mélíán kérdezhetnék-e az ártatlanul sújtott egyének, vajon oly tökéletesek-e minden irányban állapotaink, hogy az epuratiót épen rajtuk kellett kezdeni, s ha állapotaink más irányban sem kielégítők, miért kezdték épen ott, a hol a törvény azt tiltotta? (Élénk helyeslés.) Senki sem oly érzékeny, mint mi, különösen, ha a külföld élesebben bírálja meg állapotainkat. És vajon e körül követett eljárásunk kiállja-e a bírálatot? (Élénk helyeslés.) 1889-ben oly magas talapzatra állítottuk a bírót, hogy szédülés nélkül alig lehetett reá föltekinteni s már 1875-ben a földre rántottuk. (Élénk helyeslés,) ma félisten s holnap félszolga. Ugyan hol van itt azon folytonos, következetes haladás, melyet a jogszolgáltatás érdekében kívánatosnak tartunk? (Élénk helyeslés.) Jól tudom én mélt. főrendek, hogy a függetlenség nem czél, hanem eszköz; de épen azért, mert a helyes igazságszolgáltatás — még ha minden egyéb faetorai meglennének is, — jó birói kar nélkül nem képzelhető, s mert viszont jó birói kar nem csak az elmélet, hanem minden culturállam gyakorlata szerint is a függetlenség egy magas mértéke nélkül nem képződhetik, mivel csak e mellett fejlődhetik a becsületérzésen alapuló oly erős közszellem, mely erkölcsi erejével nem ugyan mától holnapra, de annál biztosabban, B