Főrendiházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augustus 30–1876. márczius 27.

Ülésnapok - 1875-15

XV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 49 Azok közé tartozom, kik nem kicsinylik helyzetünk súlyos voltát, de azt kétségbeejtőnek soha sem tartottam. Nem találom tehát igazolva azon kishitűséget, mely már államiságunk felett is meghúzza a vészharangot. A nagy világnak ez idő szerint leghatalmasabb népei a legsúlyosabb csapások alatt nem vesztek el, és bizonyosan mi sem fogunk elveszni e néhány millió deficit miatt. Valóban sajnos volna, ha csak ily drasticus ösztönzés tudná népünkkel megéreztetni, hogy az elvállalt kötelezettségeknek megfelelni az államnak ép úgy becsületbeli kötelessége, mint az egyesnek. Még kevésbé találhatom indokoltnak azok felfogását, kik minden bajunkat a jelen kornak és a jelen kor államintézményeinek akarják felróni. Történt bizonyosan egy és más hiba, melyek alól nem lehet azokat egészen felmenteni, de politikai és pénzügyi bajainknak főforrása azon politikában lelhető fel, mely nemzetünket százados létküzdelemre kényszeritette, azon korszakban, mely Ausztria államadósságát megháromszorozta és Ausztriát a politikai és pénzügyi bukás szélére vitte. Mert midőn e kornak vége szakadt, mit vettünk át? Egy véghetetlen nehéz megoldású államproblemát, gyökerében megingatott államhitelt és üres pénztárt. És mit kellett tennünk ? Mindent. Lehet-e csodálni, ha elmaradottságunknak érzete által sarkaltatva, midőn oly sokat, rögtön és gyorsan kellett cselekednünk, elvétettük a számítást? Nem tagadom, nem kívánom legyezgetni, hogy hibát hibára halmoztunk, hogy vasúti és egyéb concessiók körül nem mindig az állam érdekei döntöttek, hogy gyakran nem a kellő discretióval, nem a kellő szakértelemmel jártunk el. De azt is merem állítani, hogy ha pénzügyéreink leplezetlenül feltárták volna helyzetünket, mint azt mostani pénzügyértink és közvetlen előde tevék, ha erélyesen ellenszegültek volna a költekezési hajlamoknak, soha idáig nem jutottunk volna. Hallottunk ugyan elvétve egy-egy szerény figyelmeztetést, de csak elmosódva egyes szónoklatokban, melyeknek mysticus tömkelegén még szakértőnek is bajos volt keresztül látni; vagy pedig hallottunk ex cathedra szebbnél szebb tudományos értekezéseket, a gyakorlatban pedig láttuk a leggenialisabb kontárkodást, kapkodást és rendetlenséget, de soha sem hallottuk a hatalmas FÖEENDI 2ÍAPLÓ. 1875/78. 1. „megállj !"-t, melyet épen ők lettek volna hivatva hangoztatni. Napjainkban a gyakori tárczaváltozások úgy hullottak, mint novemberi éjszakán a meteorok. De miért nem emelték ezen hatalmas parlamentaris gátot a rohamos költekezés elé azok, a kiknek tudniok lehetett és kellett, mit a közelebb állók legfölebb sejtettek, a nagy közönség pedig akkor tudott meg, midőn a fizetésképtelenség szélén lelte magát? Két éve múlt, hogy a nemzet keserű helyzetének szomorú tudatára jutott és két év után csaknem ott állunk ma, a hol állottunk két évvel ezelőtt. De azért nem tartom elveszettnek a drága időt, mert megteremtette az új pártalakulást és ennek alapján most már hiszem, hogy lehet is, van is erős kormányunk, mely szakitani fog a félrendszabályokkal s a kísérletek politikájával, mely bizik önmagában, bizik a nemzetben, bizik a sikerben és erélyes manifestatiója által véget fog vetni a kishitüségnek és bizalmatlanságnak, a mely már áthatotta a nemzet minden rétegét, megzsibbasztotta és majdnem megállította politikai tevékenységét és a kormányt épen úgy, mint a törvényhozást pár hónapi tengésre kárhoztatta. Én ezt valóban nagy fontosságú politikai nyereségnek tekintem. Ám kicsinyelje bárki, de így fogta ezt fel a nemzet többsége, a mely érzi, hogy a kibontakozás csakis a legjobb erők egyesülése mellett lehetséges. És én nem tudom mit csodáljak inkább: az elbizakodottságot, vagy az önhittséget-e, melylyel egyes apró fractiók képeseknek hiszik magukat arra, a mi csakis egyesült erők óriási feladatát képezheti. És ezen új pártalakulásnak már is van egy igen nagy fontosságú gyakorlati eredménye, s ez az, hogy ez alapon áll ma a nemzetnek zöme, java, az ez idő szerint egyedül lehetséges, sőt hozzá teszem egyedül kívánatos alapon: az 1867-diki kiegyezés alapján. Már most semmi sem áll útjában annak, hogy ez teljes valósággá legyen, és hogy azon nagy áldozatokért, melyeket a nemzet a kiegyezésnek hozott, meg is nyerte mindazt, a mit a kiegyezés számára biztosított. És hogy ez eddig nem történt, ennek oka főleg politikai állapotaink helytelen felfogásában, a kiegyezési törvény hiányos értelmezésében és még hiányosabb végrehajtásában rejlik. Ez és a hét éves meddő politikai küzdelem