Főrendiházi napló, 1875. I. kötet • 1875. augustus 30–1876. márczius 27.
Ülésnapok - 1875-17
XVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 119 Én a törvényjavaslatot ennélfogva egyszerűen figyelmökbe ajánlom a mélt. főrendeknek és azzal zárom be rövid felszólalásomat, hogy én nagyon tisztelem azon álláspontot, melyet az előttem szólott igen tisztelt főrendiházi tag elfoglalt, a ki azt monda, hogy nem tagadja meg az adófelemelést minden körülmény között és minden kormánynak, de megtagadja most és megtagadja ezen kormánynak. Én — mondom — ezen álláspontot a magam részéről egész tisztelettel tudomásul veszem, s a magam részéről csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy az eredményre nézve csakugyan mindegy: akár elvi szempontból, akár opportunitási szempontból, akár pedig tisztán csak az e tekintetben most in thesi felállított szempontból tagadja meg ő nagyméltósága nekem az adófelemelést, mert akármily szempontból teszi ezt, az államháztartásnak, az államháztartás rendezésétől tagadja meg a szükséges eszközt. Ismétlem, hogy mivel e tárgy a főrendiházban is bőven megvitattatott, én ennél tovább immorálni nem akarok s egyszerűen kérem a mélt. főrendeket a tárgyalás alatt levő tvjavaslat elfogadására. [Helyeslés) Cziráky János gr.: Félremagyarázott szavaimat kell helyreigazitanom. [Halljuk!) A pénzügyminister ur ő nmltga azt mondotta, hogy én a kormánynak tagadom meg az adófelemelést. Soha sem jelentettem ki, hogy a kormánynak tagadom meg. Megtagadtam az adóemelést azért, mert azt a mostani viszonyaink között oly tehernek tekintem, melynek — ha a javaslatba hozott mérvben nehezedik az országlakosaira — elviselhetése úgy szólván lehetetlenné válik. [Helyeslés.) Vay Miklós b.: "ügy vélem nekem is van jogom hozzászólani e tárgyhoz, minthogy én valék az első, a ki a főrendek most már nyilatkozott többségének — akkor még csak a hármas bizottságnak — véleményét pártoltam. (Halljuk!) Igaz, hogy az előttem szólott nmltgú ur más szempontból fogta fel a dolgot, midőn tegnap első nyilatkozatom azon részére vonatkozott, hogy jelen viszonyaink között nincs czélszerübb és könnyebb módja az adófelemelésnek, mint a mely most javasoltatik, s a nmltgú urnak erre vonatkozólag mondott szavai a ház egy részénél nagy tetszéssel találkoztak. Bocsánatot kérek, de én ezt ily átalánosságban ép oly kevéssé mondtam, mintha ő excellentiájáról azt akarnám mondani, hogy ő kijelentette, hogy nem akarja semmi körülmények között az adófelemelést elfogadni a mit pedig a mai nyilatkozata szerint más körülmények közt kész elfogadni. Én azt mondtam mélt. főrendek, hogy a jövedelmi adópótléknak elfogadása a mostani körülmények között a legkomolyabban és legczélszerübben kivihető adónem. Ehhez most még hozzá teszem, hogy e törvényjavaslatot elfogadjuk azért is, mert a földadót a legkevésbé sújtja. O nagyméltósága más körülmények között elfogadná e javaslatot. Mi meg épen a jelen körülményeket tartjuk olyanoknak, a mikor el kell azt fogadni, a mikor elfogadása életkérdés az országra nézve. Ha el nem fogadjuk, az azután az eredményt tekintve mindegy: ha azt mondjuk, hogy most nem fogadjuk el, vagy hogy elodázzuk elfogadtatását. Mindazok utáu, a mik a hármas bizottságban és itt a tegnapi és tegnapelőtti napon részünkről elmondattak, világos, miért fektetjük mi a fősúlyt arra, hogy most nyúljanak az adófelemlés eszközléséhez. Elfogadom a törvényjavaslatot, a mint előterjesztetett. (Helyeslés.) Elnök: Ha nincs, a ki szót kivan emelni, úgy én is részemről a törvényjavaslat lényegét a tegnapi szavazás által meghaladottnak tekintem. (Helyeslés.) Minthogy azonban külön törvényjavaslat fekszik előttünk és ellenkező nézeteknek adatott kifejezés, szavazás által döntendő el a kérdés. Méltóztassanak azok, a kik a törvényjavaslatot elveiben és lényegében a részletes tárgyalás alapjául elfogadják, ezt felállásukkal jelezni. (Megtörténik.) A főrendi ház többsége elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Zichy F. Viktor gróf jegyző' (olvassa az 1—9. szakaszokat, melyek észrevétel nélkül elfogadtattak. Olvassa a 10. %-t).