Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.

Ülésnapok - 1872-117

CXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 43 rétesek legyenek legalább e helyzetnek azon lényegesebb változásai, melyek következtetést engednek, habár csak annak lehetőségére is vonni, hogy a képviselő eddig követett iránya tekintetében változás következhetik be, hogy ez esetben alkalmuk nyíljék a választóknak nyilvánítani azt, vájjon femnaradt-e képviselőjük iránt bizalmuk vagy változást szenvedett-e. A mi azonban, méltóságos főrendek, az összeférhetlenségi eszmének oly magyarázatát illeti, hogy szűkebb vagy tágabb categoriái állíttassanak fel oly cselekményeknek vagy helyzeteknek, melyek a képviselői állás és bizonyos foglalkozás, bizonyos helyzet közötti disqualincatiót állapítanak meg, habár attól tartok, hogy átalánosan elterjedt nézetbe ütközöm, erre nézve ki kell jelentenem, hogy én ezt meghaladott, bizonyos tekintetben elavult felfogásnak tartom; mellőzve azt, hogy az ily megállapodások rendszerint normálisoknak nem nevezhető időszakokban ott, ahol alkotmányosság és parliamentarismus van, rendszerint a parlamentarismusnak kezdetleges zsenge korából valók. Idabár tehetném, nem kívánok e tekintetben más államoknak történetéből merített példákra hivatkozni, nem akarok a mi saját — azt lehet mondani — magyar incompatibilitási törvényünknek bírálatába bocsátkozni, értem az 1649-ik évi 44-ik t. czikket. Tudjuk, hogy ezen törvény a Eákóczy György-féle bonyodalmak bevégzése után keletkezett, midőn a béke legális értelemben már megköttetett, de a kedélyekben egyátalában nem állott helyre. Hivatkozás történt ezen törvényre az 1790. évi országgyűlésen, a midőn a josephinus korszak bevégeztével oly viszonyok állottak elő, melyeket normálisoknak mondani szintén nem lehet. Én csak kettőt kívánok constatálni, méltóságos főrendek, és ez az, hogy 1848-ban, midőn Magyarország tagadhatatlanul a leggyökeresebb politikai és társadalmi átalakuláson ment keresztül, az akkori törvényhozás úgy az egyes képviselőkre valamint az összes képviselőháznak mind függetlenségére, mind integritására nézve elegendő biztosítékot talált az akkor megalkotott intézményekben, s ha bár igen ismeretesek voltak más államoknak e részben tett intézkedései, ismeretes volt a magyar incompatibilitási törvényre 1790-ben történt hivatkozás; még azt sem látta szükségesnek decretálni, hogy a kormány kinevezéstől függő hivatalt vállalt képviselő magát új választásnak vesse alá. A másik, hogy Angliát, hol azonban a törvények és intézmények stabilitással bírnak, s az újabb időben Olaszországot, a modern felfogásnak oly áramlata futja át, hogy a disqualifieáló helyzeteket, mind szűkebb és szűkebb körre szorítja, s majdnem egyöntetűen szorítkozik az új választásnak elrendelésére, a javadalmazott hivatalba jutott képviselőre nézve. Elismerem méltóságos főrendek, hogy mindezek, a miket mondani szerencsém volt, tulajdonképen ezen törvényjavaslat első tárgyalása alkalmával lettek volna felhozandók, azonban akkor nem lehetvén szerencsém részt venni, ezeket habár utólag óhajtottam elmondani; mindamellett e kitérésért is tiszteletteljesen bocsánatot kérek. Áttérek most már a jogügyi bizottság jelentésére. A különbség különösen a 3-ik §-ra vonatkozólag az én felfogásom szerint jelenleg abban áll, hogy az eredeti törvényjavaslat a vállalkozókat, a kik a kormánynyal összeköttetésben vannak, inkompatibiliseknek akarja nyilvánítani, a mennyiben az ily vállalatból esetleg nyereség vagy veszteség származliatik; de a következő bekezdésben már kiveszi azon társulatokat, melyek az ily vállalattól függetlenül s azt megelőzőleg keletkeztek. A következő §-ban felemlíti az oly pénzintézetek igazgató személyzetét, melyekkel a kormány tartós állandó szerződési viszonyban áll. A méltóságos főrendek módosítása nem tett egyebet, mint e két kategóriát együvé foglalta, és eddig körülbelül inkább irályi módosításnak nevezhető a tett változtatás. Van azonban lényeges eltérés is, annyiban, hogy a méltóságos főrendek módosítása azon szerződési állandó és tartós viszonyt, a melyet a törvényjavaslat, mint a disqualificatio alapját megállapít, a pénzintézetek igazgató személyzetével szemközt kiterjeszteni óhajtotta a vállalkozókra és az illető társulatokra; s én megvallom, hogy ez utóbbi nézetet most is helyesebbnek tartom. Helyesebbnek tartom azért, mert a törvényjavaslatnak átalános alapelvéből sokkal helyesebben von következtetést, de helyesebbnek tartom azért is, mert a képviselőház incompatibilitási bizottságának motivatiójában ép a legerősebb argumentumot találom mellette. Abban t. i. az mondatik : „Nem fogja jó