Főrendiházi napló, 1872. III. kötet • 1874. október 24–1875. május 24.
Ülésnapok - 1872-153
CLIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 275 nyei követelik. Én nem kétlem, hogy a főrendi ház jogügyi bizottsága teljesen meggyőződött a kezénél lévő adatok alapján ezen állítás alaposságáról, és igy igen természetes, hogy ez előtt meg kell hajolni. De a módra nézve, a melylyel ez czélbavétetni szándékoltatik, van némi aggályom. És ez abban rejlik, hogy ha csakugyan 64 az a minimum, melyre a törvényszékek száma leszállítható, akkor kell már egy bizonyos tervezetnek az igazságügyministerium előtt feküdni, a mely szerint e megszüntetés eszközlendő és ekkor — szerintem — czélszerübb lett volna a 20 törvényszéket, a mely már az idén feloszlatandó, névleg beterjeszteni a törvényhozásnak, hogy e cselekményre sanctióját adja, vagy ha erre nézve teljes megállapodásra nem jutott a kormány, ez a jövő törvényhozás elé lenne terjesztendő. A második, a mi engem némileg aggaszt, az, hogy a pénzügyi tekintetek, ha nem is előtérbe hozva, de mégis felemlítve lőnek. Én úgy hiszem, hogy a pénzügyi tekintetek azok, a melyek e kérdésnél legkevésbbé jöhetnek tekintetbe. Én átlátom azt, sőt meg vagyok győződve, hogy jelen pénzügyi helyzetünk minden oldalról megtakarítást, minden téren áldozatot igényel; de azt hiszem, hogy az igazságszolgáltatás legyen az utolsó, melyet ezen áldozatok érintenek, pedig sajnos, de úgy tapasztalom, hogy ennek ellenkezője forog fenn. Egy idő óta szokássá vált az igazságügyi tárczát a legjobban dotáltnak, a legjobban graváltnak ecsetelni és a megtakarításokat itt kezdeni. Én úgy hiszem, hogy igazságszolgáltatásunk jelenleg nem olcsó, legalább drágább, mint ezelőtt volt. De engedjenek meg a méltóságos főrendek, ezt akkor kellett volna komolyan megfontolni, midőn a törvényhozás egy nagy szót nyugodtan ejtett ki, az igazságszolgáltatásnak a beligazgatástól való elválasztását. Akkor bátor voltam a méltóságos főrendek figyelmét felhívni arra, hogy elméletileg ezen elv ellen ellenvetés nem lehet, de gyakorlatilag igen, ha valahol, itt meg kell latolni: „quid valeant hunieri, quid ferre recusant". És ha emlékezetem nem csal, talán Bajorország példájára hivatkoztam, hol épen e kérdés felett oly országban, melynek pénzügyei rendezettek; mely kölcsöneit parin felül 24 óra alatt köti meg, 12 évig tartott a küzdelem, mig harmadfél milliónyi többlet iránt végre a törvényhozás megadta sanctióját. Nálunk e tekintetben igen nagy a különbség, mert ha jól emlékezem, ez körülijeiül 4 millióra rúgott; de miután megtettük, ezt tűrnünk is kell és nem szabad magunkat azon szemrehányásnak kitenni, hogy azon könnyűség, melylyel régi institutióinkon túltettünk, párhuzamba helyezhető azon lázas és ideges türelmetlenséggel, melynélfogva újabb alkotásainknak rögtöni sikerét várjuk, feledve a természet örök törvényeit, melyek szerint még a növényi életben is a csemeténél, különösen, ha az idegen talajból hozatott, gondos ápolás mellett hosszabb idő igényeltetik, hogy az erős gyökeret verjen és még hosszabbat, hogy élvezhető gyümölcsöket teremhessen. Igazságügyünk igy, a mim ma áll. más európai cultur-államokhoz képest drágának nem mondható, mert kivéve Angliát, melynek viszonyai egészen elütök, Francziaországot, melynek kitűnő a perrendtartása, jó a felebbviteli rendszere, és a hol a közjegyzők végzik nagy részét a birói teendőknek, Európa más culturállamaiban az igazságszolgáltatás drágább min nálunk. Csak Belgiumot említem fel, hol 3 fr. 20 cm. esik fejenkint minden lakosra. Nálunk, hol Horvátországot és a határőrvidéket ide nem számítva, 13 milliónyi népség van, 70 és néhány krajczár jut egy főre. Ez nem kevés, de az államra nézve nem terhes; mert az államnak a bélyeg és jogilleték majdnem két annyit szolgáltatnak, mint a mennyit a törvénykezés az állam pénztárából igényel. Hogy ez terhes a felekre nézve, azt megengedem, de úgy látszik, nem elviselhetetlen, mert különben nem fokozódott volna ezen hét év alatt a perek száma oly mérvben, mint ezt tapasztaltuk. E téren megtakarítás úgy hiszem igen nehezen történhetik a nélkül, hogy a rendszeren magán történjék változás. Addig, mig a munkakör megmarad, a reductio alig javasolható, és ha mégis eszközöltetik, az nem fogja meghozni a várt eredményeket, mert azon munkát, melyet jelenleg a törlendő törvényszékek végeznek vagy másoknak kell majd végezni, vagy az illető bírákat a megmaradt törvényszékekhez kell beosztani; vagy pedig új járásbíróságokat kell creálni; szóval: az eredmény, a
