Főrendiházi napló, 1872. II. kötet • 1873. május 24–1874. augustus 14.
Ülésnapok - 1872-70
LXX. ORSZÁGOS ÜLÉS G7 Nyáry Gyula b.: Nagym. elnök, méltóságos főrendek! Mindenek előtt bátor vagyok szomorúan oonstatálni azt, hogy az 1874-iki államköltségvetés, illetőleg ennek mellékletei, melyek a valódi tárgyalási anyagot képezik és melyek ennélfogva szükségesek volnának, a mélt. főrendi házzal nem közöltettek, illetőleg a főrendi háznak meg nem küldettek. Bátor vagyok az elnök urat felkérni arra, hogy méltóztassék e tekintetbea elnökileg intézkedni. Elnök: A múlt évi szokást, azt hiszem, szem előtt kell tartani. Én ennélfogva tájékozást fogok az iránt szerezni magamnak a múlt évben követett eljárásról, s a szerint intézkedni, hogy a mélt. főrendeknek a kérdéses irományok, mint ez nem csak óhajtandó, de meg is kivánható, megküldessenek, hogy azután a ház tagjai közt szétosztathassanak, mint az a múlt ülésszakban történt. Ennélfogva az irodaigazgatóság utján megteeudem a lépést, hogy a ministerein ökségtől és ininisteriumoktól az adatok megszereztessenek és kiosztassanak, ha csak különös akadályok fenn nem forognak. Más tárgya az ülésnek nem levén, azt feloszlatom. (Illés vége 1 óra 25 perczkor?) LXX. ORSZÁGOS ÜLÉS 1873. december 29-én. MÁILÁTH GYÖRGY ELNÖKLETE ALATT. Tárgyai: Bejelentetik királyné ti Felsége köszönete üdvözöltetése alkalmából, az elhunyt Viozay Héder gróf és Bánffy János b. emiékök jegyzőkönyvbe igtattatik. Tárgyaltatván, elfogadtatnak a pénzügyi jogi szabályokról, a gömöri iparvasutak költségtöbbletének fedezéséről és végre az 1874-ik évi államköltségvetésröl szóló törvényjavaslatok. A kormány részéről jelen vannak: Paider Tiva-' dar, Szapáry Gyula gr., Trefort Ágoston, Wenkheim Béla b. ministerek, továbbá Hieronymi Károly helyettes államtitkár a közlekedési és Vörös József számtanácsos a pénzügyministeriumban. Később Szende Béla és Szlávy József ministerek. {Az idés kezdődik d. e. 10 óra 15 perczkor) Elnök: Méltóztassanak az utóbbi ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Nyáry Gyula b. jegyző' (olvassa a decz. 27-én tartott idés jegyzőkönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesíttetik. A mai ülés jegyzőkönyvének vezetésére Zichy Ferraris Viktor gróf urat kérem fel. A szólók neveit Nyáry Gyula b. fogja jegyezni. Elnök: Mindenekelőtt van szerencsém jelenteni, hogy ő Felsége a császárné és királyné (A főrendek felállanak) legmagasabb születése napja alkalmából a főrendi ház részéről nyilvánított és legmagasabb tudomására juttatott üdvkivánatokat legkegyelmesebben fogadni és királyi üdvözletének nyilvánítása mellett köszönetét kifejezni méltóztatott. (Lelkes éljenzés.) Felhatalmazást kérek a méltóságos főrendektől arra, hogy az elnökség a közelebbi évforduló alkalmából nemcsak a kegyeletes szokást, hanem érzetök benső sugallatát követve, hódolatteljes üdvkivánataikat ő Felségöknek legmagasabb tudomására juttathassa. [Élénk éljenzés.) Mielőtt a napi rendre áttérnénk, legyen szabad egy szomorú kötelességet teljesítenem, midőn a főrendi ház két tagjának elhunytát jelentem be, kik közül az egyik egy történelmi emlékű család utolsó sarja Hédervári Viczay Héder gróf, Győrmegye hajdani főispánja, a másik testvérhonunk egy érdemkoszoruzott fia: Bánffy János báró. ügy