Főrendiházi napló, 1872. II. kötet • 1873. május 24–1874. augustus 14.
Ülésnapok - 1872-75
140 LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. hatóság informatiójából indul, irott jelentésből, melyből nem is lehet tájékozó Ítéletet mondani. Ha azt tartjuk, hogy e kisajátítást nem lehet megadni törvény nélkül, akkor ne alkossunk törvényt, ha uj törvényhozásra van szükség, de akkor nincs is ok rá, hogy az egyik esetben a ministernek adjuk az elhatározás jogát, a másikban pedig a törvényhozásnak, mert egy az igazság. Én némileg aggódom, hogy ezen törvény némely ügyekben még inkább nehezíteni fogja az eljárást és nagyobb akadályt fog szabni, mintsem jelenleg létezik. Lehet, hogy jó lesz; de életre való — nézetem szerint — csak ugy lesz, ha ezen 5-ik §. elmarad. Ha majd átalános vízszabályozási törvényt kell hozni, akkor annak keretébe belevonhatjuk ezt is, és csináljunk annyi jót, a mennyit csak lehet ; hanem itt arra kérném a méltóságos főrendeket, hogy a dolog egyszerűbb kezelését kíséreljük meg s mondjuk ki azt: hogy ha egyetlen egy község határára vonatkozik ezen szabálvozási munka, akkor a szolgabíró intézze azt el első határozatikig, a felebbvitel mehessen az alispánhoz birtokon belül s azután a ministeriumhoz a birtokon kívül; ha több községet érdekel a szabályozás, akkor az alispán intézkedik elsőfokúkig s innét megy az ügy a ministeriumhoz , ha több hatóságra terjed ki a szabályozás, akkor mind az előmunkálatokra, mind az ügy végleges elintézésére nézve, a közmunka- és közlekedési minister adja meg az engedélyt; azon nagyobb esetekre nézve pedig, a melyek több hatóságra terjednek, melyekben az érdekelteknek legalább 2 harmadrésze kívánja vagy a ministerium szükségesnek látja, csak külön törvény alkotása által lehessen eljárni. Ezen módosítást ajánlom elfogadás végett. Az 5-ik szakasz akkor következőképen hangzanék (olvassa): ,,A belvizeknek idegen területeken valő levezetésére szükséges árkok és egyéb épitméivyek létesítése czéljából szükséges előmunkálatokra az engedélyt, ha azok egyes községek határaira szorítkoznak, a szolgabíró, ha pedig több község határaira vonatkoznak, az alispán és ha több hatóság határára vonatkoznak, a közmunka- és közlekedési m. k. minister, a végleges építési engedélyt és azzal kapcsolatban az 1868. évi LV. t. ez. értelmében a végleges vagy ideigl enes kisajátítási jogot, fentartva mindenkor a legközelebbi felsóbb hatósághoz való felebbezést birtokon belül, ugyanezen hatóságok adják meg. Azon esetben pedig, a midőn a szabályozás több megyére terjed és az érdekelteknek kétharmada ezt kívánja, vagy a ministerium szükségesnek tartja, a kérdés csak törvény alkotása utján lesz elintézendő." (Felkiáltások : A szolgabiróra nem lehet bizni a kisajátítási kérdéseket!) A dűlő utaknál szintén a szolgabíró intézte el az ily kérdéseket, a hol t. i. a munkálat egy község határára szorítkozott. A felebbezés természetesen a megyéhez megy. Cziráky János gr.: Nagymélt. elnök ur, mélt. főrendek! Mentől tovább megyünk ezen §. megvitatásában, annál inkább feltűnik e szakasz fontossága, miután itt kisajátításról van szó. Megvallom, eleintén talán más nézettel lettem volna, de rám nézve felette nagy súlylyal bir a közlekedési ministeriumnak igen tisztelt képviselője részéről ép a kisajátítási esetekre vonatkozó érvelése. En azt hiszem, hogy a kisajátítás jogát egyes személyekre és különösen administrativ utón eljáró személyekre bizni nem lehet, azon okoknál fogva, melyek épen felhozattak. Én azt tapasztalom, hogy régi törvényeinkben volt gondoskodás és biztosíték, de az ily biztosítéknak most hiányában vagyunk. Tudjuk, hogy midőn ily esetek törvényhatóságok közt fenforogtak, a nádori bíróság ítélt. A nádori bíróság független, jártas szakértőket választott ki, a kik aztán ily esetben az ügyet eldöntötték. Ennek most természetesen hiányában vagyunk, mert mostani törvényeink ezen institutiót nem ismerik. Nálunk még nincs behozva és szervezve a cour administrativ, mely ily kérdésekben illetékes lenne ítélni. Magam is azt tartom, és a törvényhozásnak másik ágazata is könnyen osztozhat azon nézetben, hogy nem czélszerü magát a törvényhozást is túlterhelni ilyen egyes esetekkel, a melyek mindig egy külön törvénynek szükségét vonják magok után, és sokkal fontosabb ügyeknek elintézésétől vonnák el a törvényhozást, és a melyet némileg azon harmonicus egyensúlynak megingatása által, a mely a legislativ és administrativ hatalom közt létezik, oly tárgyakat is vonhatnának körükbe, a melyek propie oda nem tartóz-