Főrendiházi napló, 1872. II. kötet • 1873. május 24–1874. augustus 14.
Ülésnapok - 1872-75
124 LXXV. OKSZÁGOS ÜLÉS. déseknek meg nem felelnek , nyilvánosan ismertek e tekintetben az acták, ott van Lasker indítványa a porosz kamarában és azon következmények, melyek ebből származtak; de hogy épen mi magyarok oly szerencsétlenek vagyunk , hogy kizárólag csak is Waring-féle emberekkel érintkezünk, ezt rendkivüli szerencsétlenségnek tartom. Méltóztassanak visszaemlékezni, akkor midőn államkölcsönnek, még pedig oly államkölesönnek felvételéről volt szó, mely a vasutak építésére vala szánva, mi elmentíink Frankfurtba és ott valami Ilaber Móricz nevű egyénnel szerződtünk, ki ha Magyarországban Dárius kincsére talál vala, elvitte volna innen; dehogy nekünk kölcsönt szerezzen, arra ugyan alkalma nem volt. Alig végeztünk ezzel, itt volt Langrand-Dumonceau, ki egymásután rakta halomra az engedélyeket, de vasutat nem épített, már azért sem , mert hónába vissza kellett mennie, hogy ott a bűnfenyitő törvényszék elé álljon. De mi ezzel sem értük be, hanem elmentünk Poroszországba, s onnan elhoztuk Strousberget, ki engedélyokmányokat ugyan tudott szerezni egymásután többet, de vasutat épiteni nem; és mi még ezzel nem értük be, hanem Angolországba mentünk, mely a soliditásnak mintája, de ott is olyan emberre találtunk , mint Waring volt. Nem szeretek az ily egyének felett Ítéletet mondani, de mégis elmondom az íróval: „accipe nunc Danaum insidais et crimine ab uno disce omnes." Örömmel üdvözlöm tehát azon intézkedéseket, melyek most vannak készülőben, hogy e kérdés igen alaposan meg fog vizsgáltatni és szivemből óhajtom ne történjék az, hogy dat veniam corvis vexat censura columbas. Átmegyek most arra, a mi mai tanácskozásunknak főtárgyát képezi, t. i. azon nem kölcsön hanem jótállásra, melyet az országnak elvállalnia kell, hogy a keleti vasút azon bonyadalmaiból kibontakozhassék, a melyek alatt sülyed. 0 excellentiájának a főtárnokmesternek azon aggodalmát én csak oszthatom, mely szerint nem kívánja , hogy uj kölcsönt vagy uj terhet vállaljon az ország magára. Akár hogy forgassam e jelen törvényjavaslatot, akár hogy vizsgáljam az egyes számokat, én abból uj terhet kipuhatolni, kierőszakolni képes nem vagyok, és ezt röviden bátor leszek előadni, (Halljuk.') 1868-ban deczember 7-én, a midőn a keleti vasútra vonatkozó törvény kihirdetett, akkor az ország 3.668,900 frt kamatbiztositást elvállalt. Ez alapja mindennek. Ettől nem dispensálhatja senki az országot, ennek a kötelezettségnek minden áron meg kell felelni. Most jelenleg uj kölcsönről van szó , és pedig prioritási kölcsönről, mely név szerint 30 millióban bocsáttatik ki és melynek kamatja 1 millió 5 százezer frtot vesz igénybe. Ennek a kamatnak következő alapja és következő biztosítéka leend. Először és ez a fő biztosíték, azon tiszta jövedelem , a melyet maga a vasút behozand — s igy van magában a szerződésben is. — S ha ezen vasúti jövedelmek elégségesek nem volnának, azon kamatbiztositási alap, mely 3.668,000 frtból ál!. Ez tehát több mint kétszeresen túlhaladja azon biztosítási összeget, melyről jelenleg szó van. így tehát nem látom át, mért kellene most az államnak uj terhet magára vállalnia. De én ugy tartom, hogy ezen mostani szerződésnek elvállalása előnynyel jár az államra, t. i. az állam már is eddig 2.356,000 frtot előlegezett a keleti vasúttársaságnak. Ezen előlegezés visszafizetése, ha az állam maga közbe nem jő, kétes sőt nagyon koczkáztatott. Továbbá szükség van a vasút teljes kiépítésére 1.700,000 frtra, ezt semmi utón, semmi áron a leguzsorásabb kamatok mellett , ha az állam nem segít rajta, előállítani nem képes. Mindenki tudja mit jelent az, ha egy vasút, mely több mint 80 millióba került, s a melynek teljes befejezésére még 1.700,000 frtra volna szükség, be nem fejeztethetik. Ez oly óriási károkat okozna magának a vállalat jövedelmezőségének és igy magának az államinak, hogy ezt számokba foglalni valósággal felesleges volua. Ezt előlegezi az állam, ez teher, ha ugy tetszik, de ezen teher 7 hónap múlva vissza lesz fizetve; igy tehát én legalább nem tudom felfogni, hogy lehet uj teherről szólni. Itt a legfőbb kérdés az, — s ezt a kérdést hangsúlyozni s különösen kifejteni kívánom , hogy létezik egy consortium , a mely eonsortium azt kötötte ki, hogy csak 7 hónap múlva, vagy is 7 hó alatt tartozik 6IY2 %" os cursus mellett ezen elzálogosított prioritásokat beváltani. Mindenekelőtt meg kell érintenem azt, hogy azon prioritások közt, melyek a30 milliónyi prioritásoknak neveztetnek, és azok közt, melyekre