Főrendiházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–1873. május 17.

Ülésnapok - 1872-14

74 XIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. ház, vájjon nyomban — a sürgősség indokának elfogadása mellett kivánja-e tárgyaim — vagy pe­dig ki akarja nyomatni s annak tárgyalását ki­tíízni. Miután a bizottsági előadó ur maga is, bár az egyik törvényjavaslat ellen aggályai voltak, kije­lentette, hogy azokat elfojtva, a részletes vita alap­jául elfogadja, s miután e szerint ellenzés tulajdon­képen nem volt, azonban mégis aggály merült fel, szükséges szavazás által eldönteni a kérdést. Mél­tóztassanak tehát azok, kik a két törvényjavaslatot átalánosságban elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadta, Zichy Ferraris Viktor gr. jegyző (ol­vassa a törvényjavaslatot). Vay Béla b. jegyző': (olvassa az engedély­okmány 3., 16. §§-í, a 24. §. a) pontját és a 25., 26., 27., 29. és 31. %%-okat). Elnök: Ha nincsen senki, a ki szót kivan, ak­kor ugy hiszem, szavazásra feltehetem a kérdést. Erdődy Sándor gr.: Bocsánatot kérek némely szakaszok csak ugy futólag, mások nem is olvastattak fel. Nekem a 3-ik §-ra volna észrevéte­lem, a mely arról szól, hogy a pálya alépítménye csak egy-vágányu sínut számára készítendő; ezt átlátom, hogy ennek ugy kell lenni, hanem továbbá az mondatik, hogy a kisajátítás is csak egy vá­gányra történjék. Bocsánatot kérek, ezt nem talá­lom igazságosnak, kivált a kisebb birtokosokra nézve, mert az bizonyos, hogy ha most egy terüle­tet elvágnak birtokából, és egypár év múlva szin­tén egy más területet foguak elvenni, akkor ez na­gyon nagy teher lesz reá, és így én azt hiszem, hogy mindkét vágányra kikellene sajátítani a területet. Természetes, hogy azért mind a két vágányt egy­szerre nem kellene kiépíteni. Felszólítom a t. közle­kedési minister urat arra, hogy ha lehet, ez meg­változtattassék, ha pedig nem lehet, legalább jövőre figyelembe vétessék. Tisza Lajos közlekedési minister: Pár szóval talán fölvilágosítást adhatok. Igen bajos agy oly társulatra, mely kamatbiztositás nélkül létesít vasutat, még azt is ráerőszakolni, — hogy igy fe­jezzem ki magamat, — hogy addig, mig feles jö­vedelme nincs, az üzlet szempontjából ok nélküli költséget teljesítsen, pedig ez ok nélküli költség volna, meglehet 10, 20 évig. Természetesen, hogy a társulat, ha egyszer feles jövedelme van, köny­nyen megteheti ezt, és én azt hiszem, hogy az illető birtokos kárpótlást fog nyerni abban, hogy 20 év múlva 4 annyit fog kapni azért, mint ma kapna és miután azon tér, mely tőle el fog vé­tetni, szomszédos lesz azzal, a mi most elvétetik, birtoka nem fog darabokra szeletni, csak vala­mivel több fog abból elvétetni, s igy azon kü­lönbözetben, melylyel többet fog kapni 20 év múlva, mint kapna most, kárpótlást fog nyerni a zért, hogy nem egyszerre vétetik meg tőle az akkori összes szükséglet. (Helyeslés.) Keglevich István gr: Én az utolsó ezikkek egyikére kívánok észrevételt tenai. Meg­vallom, reméltem némi felvilágosítást nyerhetni a t. közlekedési minister úrtól az iránt, vájjon meg van-e állapítva az építésnek egymásutäni kö­vetkezése, mert arra nem emlékszem, hogy itt ki­mondatott volna. Mert a kiépítésre nézve nem mondatott ki az, hogy a minister ur biztosítva van az iránt, hogy egyrészt a sopron-pozsonyi másrészt a pozsony-nagyszombati vasútvonal ki­építésével egyszersmind a Duna áthidalása is el fog készülni. Mert utóvégre is bekövetkezhetik azon eset, hogy mindkét rész, különösen pedig a nagyszom­bati kiépíttetik, a hid pedig nem készül el. Másodszor szintén nem vettem ki a mini­ster ur feleletéből, hogy mi történik a nyitrai vas­úttal, a mi ezzel csakugyan összeköttetésben van, mert ha az kiépül, csak akkor van értelme a lipót­vár-üzbéki szárnyvonalnak, mely valószínűleg a közlekedési ministerium által octroyáltatott a tár­sulatra. Ezen vonaltól a társulat, ugy hiszem, szíve­sen eláll, ha a nyitrai vasút nem épül ki. Ennek helyzete azonban tökéletesen megváltozik, mihelyt ki lesz épitve az export-vonal. Nagyon meglehet és részemről hiszem, hogy nem fog czélszerünek lát­szani ezen vonalat a jövőre fentartani, legalább nem ugy, a mint az eddig tervezve volt. Kérem te­hát a minister urat, méltóztassék minket felvilágo­sítani az iránt, hogy a Lipótvártól Üzhékig menő vonal szükségessé tétetik-e a nyitrai vasút kiépítése által? Tisza Lajos közlekedési minister: A §., mely a méltóságos gr. ur egyik kérdésére megadja a választ, éppen most olvastatott fel. Hogy hánya­dik §., arra nem emlékszem. Jegyző ur talán szives lesz azt újra felolvasni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom