Főrendiházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–1873. május 17.
Ülésnapok - 1872-14
XIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 73 elmondani és hogy annak álláspontját jelezzem. (Halljukl) Mindenekelőtt csekély megjegyzésem van nem annyira észrevételkép, mint inkább a minister urrali egyetértésünk constatálása czéljából, a minister ur előadásái-a. Egyrészt ugyanis nyilatkozatát valaki ugy magyarázhatná, hogy itt a kibocsátandó részvények árfolyama némileg precisiroztatott. Ez épen oly tényező, mely a kibocsátandó részvények mennyiségének megállapításánál tekintetbe vehető; mely azonban megállapításnak semmi irányban sem tekinthető. E részben tökéletesen egyetértünk. A második kérdés az, hogy a minister ur, midőn a vasúthálózat tervezetéről nyilatkozott, arra fektette a fősúlyt, hogy kivált a kamatbiztositás nélkül engedélyezendő vasutaknál arra kell tekinteni, hogy ezen vasutak által a létező állambiztositékkal épített vasutak jövedelmezősége ne koczkáztattassék. Én azonban e fölé helyezem azon tekintetet, vájjon ezen pályák az államra nézve közgazdászati tekintetből kívánatosak, szükségesek-e, s ha ilyenek, akkor az államgarantiát szívesen fognám a közérdekben megadni. En azt hiszem, hogy azért szükséges egy engedélyezendő pályánál tekintettel lenni azon hálózat tervezetére, mely a minister és a törvényhozás előtt lebeg, hogy tudja, vájjon a jövőre nézve nem lehet-e akáraforgalom érdekei, akár a hálózat kifejtésére és ez irányban a vállalkozásra, akár magára az államra nézve terhes; mert, hogy ha egy engedélyezendő vasút csekélyebb érdekeket foglalván magában, egy bizonyos irányban kiépül s azután országos szempontból vasutat akarok kiépíttetni és ennek az államgarantia áldozatát is meghozom, akkor államgarantia nélkül kevésbbé fogok vállalkozót találni reá, és ezért az államnak nagyobb összegeket fog kelleni garantiroznia, csakhogy azon jövedelemben" csorbítást helyreigazítsa, mely egy mellékes vasút engedélyezése által ejtetett. S ime itt azon szempont, mely a hármas bizottságot kiválókig arra indította, hogy a jelen alkalommal súlyt fektessen arra, hogy a vasúthálózat iránt tájékozottsággal birjon, mert mig az állam garantia mellett építtet vasutakat, addig az állam kezében van az initiativa, minthogy csak olyan vállalatoknak fog garantiát adni, melyeknek létesítése indokolva van nemcsak magokban, hanem azon sorrend által is, melyben azokat létesíteni szükségesFÓEENDI NAPLÓ !&»/„. I. nek és kívánatosnak látja. Midőn pedig államgarantia nélkül, adóelengedéssel vagy más könnyítésekkel vasutak építését engedélyezzük, akkor a magán-vállalkozónál van az initiativa, akkor tehát kétszeres figyelemmel kell lenni arra, mennyire lesznek ezen vasutak jövőre nézve nemcsak a vasúthálózatba beilleszthetők, hanem mennyire nem lesznek financziális akadályai a hálózat helyes kifejtésének. Én ugy hiszem, hogy ezen alkalommal a főrendi háznak kiválólag hangsúlyoznia kell azt, hogy akkor, midőn magán-vállalatok utján építendő vasutak engedélyezésének küszöbén állunk, a hálózat iránti tájékozottság sürgősen igényeltetik, s e részben a minister urnak nyilatkozatát, midőn azt megnyugtatva tudomásul veszszük, ugy hiszem, a főrendi ház ebbeli nézetének és irányzatának legjobb jelenségét fogja adni az által, ha ebbeli óhajtását annak idején határozatkép is kifejezni fogná. Nem hallgathatom el azonban újból visszatérni azon szempontra, mely szerint nem kívánván semminemű kritikát a nmltra nézve gyakorolni, mert az a jövőre nézve vesztett dolog, mégis constatálom azt, hogy azon panaszok nem alaptalanok, hogy legalább a törvényhozásnak és ezen háznak eddigelé az irányzatok, melyek a vasúthálózat kifejtésében szem előtt tartattak, jelezve nem voltak s ez sajnosán nélkülöztetik. S midőn ezen egyes törvényjavaslatoknak bírálatába bocsátkozunk, akkor inkább némileg a ministerben és az ő felelősségében helyezett bizalomból kiindulva, megszavazni azokat, mintsem azt mondani, hogy magunknak objective azoknak czélszerüsége, a hálózatba való beilleszthetősége iránt teljes megnyugtatást szerezni bírtunk, mert eziránt csak akkor fognánk tudomással bírni, ha tudnók, minő további combinatiókkal vannak összefüggésbe hozva a közlekedési ügy jövőjét szem előtt tartó minister által. En akarom hinni, hogy e részben a minister ur helyzetének és felelősségének tudatában mindazokat komolyan fontolóra véve, melyek fontolóra veendők és ekként a törvényjavaslatoknak elfogadására gátat vetni korántsem szándékozom, sőt inkább kérem a házat, hogy azt az átalános tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: Ha nincs, a ki szólni kívánna, a vita be van fejezve ; a gróf Keglevich István ur által tett indítvány ugy hiszem, csak a napirend kimerítése után jöhet tárgyalás alá, akkor fogja elhatározni a 10