Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-31

168 XXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. után, melyek a mai napon ezen igen fontos ügyről folytak, nem fogom a méltóságos főrendek türelmét hosszasan igénybe venni, egyedül csak meggyőződésemnek indokolására kivánok némelyeket felhozni. Kétségtelen dolog az, hogy a haladásnak korszakában mindinkább megérlelődött azon eszme, mely, hogy valakiben megérlelődjék, különösen szükséges, hogy a keresztyénség morálja hassa át lelkét, minélfogva t. i. bármely büntetés mahun necessarium; de azért, mert a büntetés malum necessarium, és mert felebarátunkat valami kellemetlennel érintenünk kell; fölmentve vagyunk-e a társadalom érdekei irányában azon büntetések alkalmazásától? Az előhaladottabb korszakban különösen igen sokat vitatkoztak a büntetéseknek elveiről s igen szépen elmélkedett ezekről Fiiangieri és Becearia: „Dei delitti e delle pene" ezímü hallhatatlan művében ; mindaz esetre, el kell ismernünk, hogy ezek igen szép elmefuttatások, de gyakorlati értékkel vajmi csekély mértékben birnak! Én nem habozom egy perczig is kijelenteni azt, hogy valamint a középkorban egyedül csak az akkori szellem tükröződik vissza azon elv felállításában, hogy a büntetésnek visszatorlásnak kell lennie, más szóval oculum pro oculo, dentem pro dente, — mondom a mint ez a legelmaradottabb középkor jellegét viseli magán: ugy másrészről nem osztozhatom azon nézetben, melyet a mostam korban a humanismus és philantropismus túlfeszített elveiként hallunk említtetni minélfogva a büntetés czéljának a javulásnak kell lennie. Igenis kellene lennie és a javulásnak lehetőségét mindenesetre szem előtt kell tartani s a mennyire lehet, javulást eszközölni is kell; de ez czélja nem lehet a büntetésnek, a mint én egyátalában a büntetést nem tartom czélnak, hanem igenis szükséges eszköznek a végett, hogy azon főczél, a mely miatt társadalomba léptünk t. i. a személy- és vagyon-biztosság garantiroztassék. Mindenek előtt ez azon főczél, a mely miatt az egyesek, különben természeti jogukról, az önvédelem jogáról lemondottak, a mely miatt társadalomba lépve, kötelezettségeket, terheket vállaltak magukra csupán azért, hogy a társadalom személyöket és vagyonukat biztosítsa. Azért a társadalom mulaszthatlan kötelességének tartom, hogy mindazon eszközöket alkalmazásba vegye, melyek a személy és vagyonbiztonság teljes mértékben való biztosítása és fentartására szükségesek. Fehérmegye érdemes főispánja idézte az 1844. évi országgyűlési tárgyalásokat, és idézte hazánk hallhatatlan emlékű nagy államférfiát Széchenyit. En részemről szintén emlékszem ugyan ily alkalommal mondott egy szavára, s azt idézni fogom arra nézve, hogy minden ily ügy megbirálásában, a büntetés nemek meghatározásában és körvonalozásában igenis arra kell figyelni, hogy mit kivan mindenek előtt az állam főczélja? E részben azt monda: „én igen sok embert ismerek, ki egyedül csak nemes szive sugallatát követi és attól elragadtatva, egyedül csak humanisticus eszméket tart szem előtt; ezeket én részemről igen tiszteletre méltó, kedves, jó lelkű misericordianus frátereknek, de nem valódi államférfiaknak tartom." En részemről ezeket csak közbevetőleg emiitvén, visszatérek arra,- mi az államnak főczélja? A személy- és vagyonbiztonság. Hogy pedig ez eszközöltethessék, szükséges, hogy a büntetés maga gyorsan, hatályosan és érzékenyen érje az illetőt; miért ? azért, hogy a társadalom a megrovást érdemlő ilyen büntettek ismétlésétől minél inkább megóva legyen. Azt hiszem méltóságos főrendek! épen ezt legnagyobb mértékben szem előtt tartotta a jogügyi bizottság, melynek vezényletével igénytelen személyem volt felruházva. Élénk, beható tanulmányozás alapjául vettük fel mindazt, mit a jelenkor igényei kivannak; azonban szintoly élénk, szem elől nem tévesztett gondunk volí arra is; bizt ositni a társadalmat mindennemű megrázkódtatások veszélyei és mindennemű experimentumok ellen; mert igenis ki úszni kivan, az menjen be a vizbe; de hogy ily experimentumok a személy- és vagyon biztonsága körül tétessenek: ahoz nagy bátorság kívántatik. Természetesen senki sincs közöttünk, ki a testi büntetés további fentartását óhajtaná; hanem azt kívánjuk, a mit a méltóságos főrendek is már a múltkori tárgyalás alkalmával alapelvül elfogadtak: hogy helyeslik ugyanis a jogügyi bizottság azon nézetét, melyszerint a fenyítékek létező nemeinek ujabbakkal leendő fölcserélését csak azon föltétel alatt tarthatják veszély nélkülinek, ha fegyenczek erkölcsi síílyedése nélkül eszközölhető. Ezen alapeszme az, méltóságos főrendek, melyből kiindultunk, és melyet a méltóságos főrendek már magukévá tettek és e részben igaza van gróf