Főrendiházi napló, 1869. I. kötet • 1869 ápril 24–1870. augustus 3.

Ülésnapok - 1869-31

XXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 159 Ott is mint Magyarországban, a botbüntetés, mint a börtönbüntetés súlyosbítása, tehát átalában a büntetésnek alkalmazása a legnagyobb bűnösök ellenében, elesnék. Ez, megismerem, haladás; de a melyet túlsulyozna egy nagyobb visszaesés a mérleg másik oldalán. S ez az: hogy a mig ott eddig vétségek és kihágások eseteiben a botbüntetés csak az ismétlőket, a bűnbe visszaesőket érhette: ezentúl botbüntetés alá esnének azok is, a kik valamely vétséget vagy kihágást első izbeu követtek el. Mólt. főrendek, ne méltóztassanak tőlem rósz néven venni, a midőn azt állítom: hogy ily visszaeséstől,- ily retrográd lépéstől a törvényhozásnak saját érdekében minden áron óvakodnia kell. S engedjék meg, mélt. főrendek, kiemelnem még egy nagy következetlenséget, a mely a törvényhozásnak ilynemű intézkedését jellemezné. El akarják a mélt. főrendek a botbüntetést feltétlenül törölni a bűnvádi eljárás terén, vagy is oly esetekben, a melyek fölött társas bíróságok ítélnek. a hol legalább a bíróság eollegiális szerkezetében több garantiát bírunk arra nézve: hogy a lealázó, dififamans büntetés alkalmazása a legritkább esetekre szorittatik s minél kevesebb lesz a visszaélés e büntetés osztogatásával; —- ellenben fentartanák, sőt az eddiginél is nagyobb mérvben kiterjesztenék a fegyelmi eljárás terén, a hol az itélethozás egyes birák kezeibe van letéve, tehát épen ott, hol a viszszaélés ellen a garantia sokkal kevesebb. De még akkor is, ha nem léteznének ezen anomáliák; ha nem képezne is a botbüntetés olynemü szabályozása, a mint az a jogügyi bizottság véleményében foglaltatik, egy megdöbbentő visszalépést törvényhozásunk történetében, még akkor is meggyőződésem minden erejével annak föltétlen eltörlését szorgalmaznám, szorgalmaznám azért: mert e büntetés fentartása sem az abstraet jog, sem a ezélszerüség, sem a szükségesség szempontiából egyátalában nem indokolható. Á jog szempontjából tekintve a kérdést, felfogásom s meggyőződésein szerint az állam nincs feljogosítva semmi olyatén eselekvényre, a melyet nem képes a társadalom ezélja által indokolni. Ha e czélt kutatjuk, az bizonyosan nem lehet más, mint a mi azoké egyesleg s összesen véve, a kik a társadalmi alakulás utján, az államot alkotják. Mert az állam nem valami abstraet fogalom, hanem az élő emberek, az állampolgárok összesége. Az állam polgára, mint ilyen, nem szűnt meg ember lenni s nem azért lett tagja a társadalomnak, hogy emberi ezéljait áldozatul vesse oda az állam abstraet ezéljainak s érdekeinek, — hanem inkább azért: hogy a társadalom segélye által könnyebben és biztosabban elérhesse azon czélt, a mely a társadalmon kívül általa nehezebben lett volna elérhető. Mi tehát ezen czél? mi az embernek egyenként s mi az emberiség összeségének legfőbb ezélja? A tökélyesbülés, a nemesbedés, méltóságos főrendek ! — az erkölcsi érzület fejlesztése és megszilárdítása által. Ha ez áll, — s azt hiszem, nem találkozik senki e mélyen tisztelt házban, a ki e tételt kétségbe akarná vonni. — akkor a botbüntetés fentartása azon logikai következtetést vonná maga után: hogy a mogyorófa-páleza és a deres a eultura tényezői közé tartoznak. Oh akkor boldog az az ország, a melyben minél több mogyorófa-erdő terem! Lesznek, a, kik engem e vita terén idealismussal fognak vádolni s azt mondják: hogy eszményeknek nem lehet, nem szabad a gyakorlati élet érdekeit alárendelni. Nem tartoztam s nem fogok soha tartozni azok közé, a kik elérhetlen vagy egy aránytalanul messze jövő távolában fekvő utópiaként koczkára tennék a társadalom lételét és biztonságát; de viszont nem foglalok helyet soha azok táborában sem, a kik a társadalom számára oly gyakorlati irányt akarnának kijelölni, a mely a társadalom eszményi ezéijával ellentétbe helyezne vagy attól távolabb ejtene bennünket. Elismerem, hogy az anyagi jólét, az élet s a vagyon biztonsága, a szabadság, a rend s más számos nagy érdek, a társadalom főczéljának vagy természetes corollariumát, vagy biztosítékait képezvén: az államnak nem csak joga, de kötelessége is ezen nagy érdekeket minden külső és belső megtámadás ellen biztosítani. Elismerem azt is, hogy a bűnök, a vétségek, a belső megtámadások sorába tartoznak; minélfogva kétségtelen az államnak azon joga, hogy ezek ellenében a társadalom érdekeit megóvja. De a kérdés magva és súlya, a melyet az úgynevezett reálpolitíkusok igen szeretnek szem elől téveszteni, ott fekszik: mi által óvhatja meg az állam