Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-15
72 XV. ORSZÁGOS ÜLÉS. Felsége az aggodalmakat nem szüntette meg, sőt az aggodalmak súlyát növelte. Engedjék meg a m. főrendek, hogy e panaszos szavakra egy észrevételt tegyek, minekelőtte a jogfolytonosság kérdéséhez szólok. Nem tagadom, érzem magam is, hogy az elénk tűzött feladat nagyságával, a megoldás nehézségeivel, a felelősség nagy terhével egy arányban van az aggodalmak súlya is. De ha a jelen országgyűlést az 1861-ivel. a mostani trónbeszédet az akkorival összehasonlítjuk; midőn látjuk, hogy fels. Urunk s Királyunk a Sz. István koronájához tartozó országok szétválasztása helyett az ország integritását, a beolvasztás helyett az ország önállóságát elismeri; midőn látjuk, hogy 0 Felsége közjogi viszályaink elintézésére alapul a pragmatica sanctiót. mint közösen elismert alapot jelöli ki, a jogvesztés helyett a jogfolytonosságot , az octroyálás helyett a szabad egyezkedést, a hatalom helyett a bizodalmat választja ; midőn látjuk, hogy Ü Felsége a kiegyezkedés akadályainak elhárítására, aggodalmaink megszüntetésére tett intézkedéseiben, itt és a birodalomban mindenütt, a lehetőségnek legszélsőbb határáig ment; midőn látjuk, hogy egész bizodalommal hozzánk fordul, kiről valóban el lehet mondani a szentírás szavait: „reliquit patrem et matrem, et omnia," és lejött hozzánk személyesen tanakodni és egyezkedni: mondom, mindezeknek láttára, lehet-e azt mondanunk, hogy aggodalmaink súlya növekedett? — Mi nyújtott e panaszra okot? A jogfolytonosságra a kir. leiratban adott válasz ? A nemzetnek jogfolytonosságát elismeri a kir. leirat, és csak azt mondja : „hogy a jogfolytonosság gyakorlati alkalmazásának a jelen rendkívüli körülmények között csakis abban látjuk lehetőségét, hogy a törvények változtatása egyedül a törvényhozás jogosult tényezői közreműködése mellett eszközlendő országgyűlési megállapodások alapján történjék," és e tekintetben hivatkozik a történelemre. Nem akarok a jogfolytonosság kérdésének elméleti fejtegetésébe bocsátkozni, csak annak gyakorlati alkalmazásáról kívánok némelyeket megjegyezni. Elismerem, hogy valóságos jogfolytonosság nem csak a törvények hozatalának módjára, hanem azok megtartására és végrehajtására is egyaránt kiterjed. Ez áll: a nemzetnek, melynek joga van törvényt alkotni, annak joga is van az alkotott törvény végrehajtását kívánni ; ez áll de lege et de jure , ez ellen se alkotmányos elv , se quid legis ? et quid juris ? szempontjából mit sem lehet szólam. De a történelem tanúsága szerint tudjuk, hogy alkotmányos életünkben előfordultak esetek, és voltak rendkívüli körülmények, melyek között a nemzet oly törvénynek, mely idővel károsnak bebizonyult, addig, míg alkalma nem volt azt módosítani vagy eltörölni, legalább végrehajtását nem sürgette. Voltak rendkívüli körülmények, melyek között a nemzet, az országgyűlés a jogfolytonosság gyakorlati alkalmazását a törvényeknek szükségelt módosításában, jogos közreműködésében kereste és lelte, a nélkül hogy a jogfolytonosság elvét megtagadta vagy veszélyeztette volna. Ennek bebizonyítására hivatkozom azon korszakra, melyet a fölirat is idéz, t. i. az Lés II. Lipót alatti korszakra, midőn a felfüggesztett alkotmány visszaállíttatott. Sőt hivatkozom ugyanazon esetre, melyet a fölirat ellenvéleményének támogatására idéz. Anxiak bebizonyítására, hogy a jogfolytonosság sértetlen fentartása követeli, miszerint az alkotott törvény teljes kötelező erőben és hatályban fentartassék mindaddig . mig az törvényes utón nem módosittatik vagy el nem töröltetik, a fölirat felhozza a bulla aurea záradékának történetét, és azt mondja: I. Lipót, midőn az alkotmányt visszaállította, visszaállított minden alkotmányos törvényt, nem kötötte ezt a törvények előleges revisiójához, még az arany bullának ez ellenállásról szóló záradékát sem tűzte ki mint előleg eltörölendőt, pedig ezen záradék igen zsibbasztó volt a királyi hatalom erélyes kezelésére. Ez igaz; de ha a jogfolytonosságot az arany bulla záradékának megtartásából vagy mikénti eltörléséből akarjuk bebizonyítani, akkor nem az a kérdés: vajon I. Lipót megtartotta-e azt, vagy kitüzte-e e záradékot mint előleg eltörlendőt? hanem az a kérdés, vajon megszűnt-e e záradéknak kötelező ereje hamarább, mint az a törvény által eltöröltetett? vajon előbb esküdött-e meg a király e záradék meg nem tartására, mint ez a törvény által eltöröltetett volna ? Erre pedig törvénykönyvünk azt feleli, hogy igen. Tudjuk ugyanis, hogy I. József 1687-ben koronázása alkalmával már ugy esküdött: excepta clausula de resistendi facultate; a záradék azonban csak jövő évben, 1688. februárban töröltetett el uj törvény által. Az akkori országgyűlés, mely bizonyosan szintén féltékenyen őrizte a jogfolytonosságot, átlátta a záradéknak káros hatását, megnyugodott abban, hogy I. József hamarabb szüntette meg e törvény erejét, mintsem az a törvény által eltöröltetett volna; és a jogfolytonosságot az országgyűlés megóvta az által, hogy később e záradék módosítását, vagy eltörlését, vagy explicatióját ő eszközlötte. Pedig nagy különbség van ama záradék meg a kérdés alatt levő 48-diki III. t. czikk között. A bulla aureának kérdéses czikke jogot adott ugyan az ellenállásra, de csak akkor és csak azon esetben, ha a király a törvényt meg nem tartja, ha azt megszegi; tehát ama törvény káros hatásának elkerülése a királytól függött; ama záradék csak akkor volt káros a királyi hatalomra, midőn
