Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-15

XV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 65 tatnók, hogy nem lehet őket semmire sem alkalmazni, vagy legalább oly testületekké aljasulnának, melyek nem tennének egyebet, csak a kül- és belpolitikába avatkoznának, és az országgyűlésre és kormányra pressiót gyakorolnának. Mielőtt a municipium a fönlevő kormánynyal öszhangzásba hozva nincs, mig hatásköre, a jurisdictio, politikai administratio s pénzügy tekintetében nincs kiszabva, mig' a tisztviselők megválasztásának mikénti eljárása iránt törvény által provideálva nincs: addig* a municipiumokat visszaállítani nem lehet. (Helyes!) De maga a gyakorlat is mutatja, hogy az 1848-diki törvény 16 és 17-dik szakaszai csak ideiglenesek, s ezt magok a képviselők is mondják fölterjesztésökben. Midőn 1861-ben a municipiumokat a kormány visszaállította, ezen ideiglenességen azzal akart segiteni, hogy bizonyos utasításokat adott, és mintegy szabály alapján akarta a municipiumokat szabályozni. Ezen utasítást azonban a municipiumok nem fogadták el, hanem minden municipium a maga körében külön törvényt és külön szabábyt alkotott, úgy hogy ez mindenütt más és más volt. Jelenleg

1 királvunkO Felsége hozzánk intézi azon fölszólítást: tegyetek tik ez iránt provisiot! holott akkor minden egyes megye maga volt kénytelen ezt tenni, mert máskép nem létezhetett. És azért, mélt. urak! okvetlen szükséges, hogy ezen municipiumok iránt, melyeket én az 1848-ki törvények szavai szerint is alkotmányunk védbástyáinak tekintek, melyekkel szabadságunkat körülsánczoltatni akarnám s melveket a centralista irányok ellen —keletkezzenek azok akár magyar, akár német szempontból — fölállittatni kívánnék, mielőbb törvényes dispositio tétessék, hogy életbe léphessenek. (Helyeslés.) Van még egy más érv is, mely a fölirati javaslat pártolására fölhozatik. Az mondatik ugyanis, hogy a marcz. 3-ikai legmagasabb leirat a mi reményeinket lehangolta, hogy az a trónbeszéddel tökéletes ellentétben áll, s hogy ennélfogva okvetlen szükséges ellene fölszólalni. Bátor vagyok erre, egészen a logika fonalán véve a dolgot, ezt felelni. 0 Felsége legmagasabb trónbeszédében azt mondotta, hogy a birodalom nagyhatalmi állásának fentartása és királyi jogainak épségben tartása iránti tekintet kizárja a lehetőséget, hogy a 48-ki törvények revisio előtt azonnal visszaállittassanak. Erre a képviselőház és némi tekintetben a felsőház is azt mondotta: Igaz, uram! hogy az 1848-ki törvényeknek alaki törvényességét elismerted, de ez nem elég; hanem kérjük azoknak azonnali, illetőleg, mint részünkről kéretett, huzamosb idő utáni életbe léptetését; és megírták mindketten ü Felségének, hogy a nemzet politikai lehetetlenséget nem kivan, s hogy a nehézségeket elösmerve, méltánylattal lesz azon intézkedések iránt, melyeket OFelFÖEEKDI NAPLÓ. 186% I. sége a czél elérése végett tenni fog. S mit válaszol erre 0Felsége a kir. leiratban? Kiszemeli azon intézvényeket, melyeknek visszaállítását lehetetlennek tartja, például a nádor teljhatalmát, azon törvényt, hogy a törvényhozás előbb el ne oszlassák, mig a budget megszavazva nincsen, a nemzetőrség visszaállítását; és azt mondja, hogy ezen intézmények helyre nem állíthatók. A mi a kormány formát illeti, erre nézve sem mondhatni, hogy a leirat ellentétben állana a trónbeszéddel : mert itt is, ott is a kormány-alakzatnak módosítása követeltetett. Nem áll tehát, hogy a leirat retrográd volna, hogy visszalépés volna attól, a mi a trónbeszédben van. De én föl sem tehetem azon államférfiakról, kik m. é. június óta Magyarország kormányát kej zökbe vették, s kik mindent elkövettek, hogy Magyarországnak jogos követelményei kielégíttessenek, — föl nem tehetem, hogy azon államférfiak, kik oly tényeket vittek véghez, melyek a magyar históriában epochát képeztek, minő Erdélyország egyesítése, melyet a magyar nemzet három száz év óta folytonosan sürgetett, s hogy ezt véghez is vitték, látjuk abból, mert itt vannak erdélyi testvéreink s a mi képviselőinkkel együtt tanácskoznak, egy közös törvényhozásban, — a kik véghezvitték, hogy a Horvátországgal való kiegyezkedéshez szintén közel vagyunk, mert itt vannak már Horvátország küldöttei, s csak mitőlünk függ azon fehér lapot betölteni, melyet számukra hagytunk, I —a kik megszüntették a febr. 26-kai pátenst, azon I Damokles-kardot csak azért, hogv a magvar or| szággyülés minden külföldi parlament pressioja ! nélkül tanácskozhassak, pedig a febr. 26-kai pátens — ne ámítsuk magunkat — a szomszéd ausztriai | birodalomra szintoly jótékony, és ott szintannyira ! szeretve van, mint nálunk a mi ősi alkotmányunk i (Ellenmondás),— s a kik végre kivitték, hogy az ösz| szes birodalom reorganisatiója magyar kezekre van j bízva: föl nem tehetem, hogy a leirat szerkesztésében ; arriére penséeval lettek volna. Minden határozmányainkban főkép egy indokot kell szemünk előtt tartani; ez pedig az én nézetem szerint abban áll, hogy azon alkotmányosság, azon önállóság, azon függetlenség összegének, melyet mi jogosan kívánunk, olyannak kell lenni, hogy azzal a szomszéd ausztriai tartományok parányival se élvezzenek kevesebbet: mert nincs akár törvénykönyvünkben, akár a mostani polititikai raktárakban oly fegyver, melyet elővehetnénk, s a mely biztosabb volna a mi szabadságunk megóvására, mint épen az, hogy az osztrák örökös tartományok ugyanazon jogokkal bírjanak, mint mi. (Helyeslés.) Szavaimat azzal végzem, hogy a Gziráky Járt