Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.
Ülésnapok - 1865-14
60 XIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. mely már az egyéntől a közéletben követeltetik. s melynek hiánya annál inkább egy parlamenti testületet sújtva, ezt a fölöslegesek sorába igtathatja. Külön föliratunk, melyet a nmélt. felsőház egész terjedelmében, egyhangúlag, s minden vita nélkül elfogadni méltóztatott, a t. képviselőház föliratától fölfogásom szerint eltávozott: mert midőn mi felséges Uralkodónktól egy független, felelős, törvényes magyar kormány mielőbbi életbeléptetését alattvalói hódolattal kértük , nem fejeztük ezt ki, mint az 1848-iki törvények revisióját megelőző föltételt, de mint egy méltányos kérést, melynek teljesítése fejedelmünk atyai gondoskodásában s irántunk már is bizonyított, minden bizalmatlanságot visszautasító kegyességében s jóakaratában leié legszilárdabb zálogát. Hogy ezen általam érintett fejedelmi jóakaratról kételkedni, a mostani viszonynál fogva, mely a Sz. István-korona magasztos utódja meg a nemzet közt tettleg fenáll, nem alapos, ezt alig szükséges fejtegetni; egyedül azon aggodalmak elhárítására, melyek tán hazafiúi buzgóságnnkból magyarázható pessimismusnak szülői, ezek legyőzött érdekében legyen szabad néhány igénytelen, szerény szavakat mondanom. Abstrahálva minden személyi , nemzetünk iránti rokonszenvtől, felséges uralkodó házunk históriai hagyományától , mely a magyar jellem helyes fölfogásában fényes szellemi s anyagi eredményeket felmutatni képes, ellenben a korszakok viszontagságteljes bajait mutatja ott, hol nemzetünknek az államgépezetre való üdvös befolyása szerencsétlen experimentátiókban tetsző politikai eharlatanisnms által könnyelműen koezkáztatott; abstrahálva mindettől, csak is a jelen eldöntő mérleg-ében a hiíjpadt materialista, a bölcs státusférnu s századunk jellemző , száraz, minden ábrándképektől ment kiszámításával megítélve; igy sorsunk garantiáját a positivitás terére követvén: megnyugvással fogjuk látni, hogy nullára reducált szellemi s anyagi bitelünk, a bel- s külpolitikai palliativák , szóval az inség ólomszárnyain lepergett 17 év meggyőző tapasztalásai a birodalom kormányférfiait, ha nem is épen a kényszer fegyvere, de mindenesetre az életkérdés komoly intésével közelítették a fejedelemben mindig élő rokonszenvhez ; s ép azon arányban, melyben a gyászos múlt őbennök a fejedelem atyai érzelmeinek ragyogó sugarait megtörő árnyékát találta, ugy nem kételkedem, a jelen az uralkodói jóakarat szorgalmas ápolóit találja. Méltóztassanak megbocsátani, elhagytam a tárgyat, s ime visszatérek. Elfogadtuk mi, mélt. főrendek, az általam feljebb megjelölt passust tartalmazó fölirati javaslatot, s ugy hiszem, szabad akaratunk, férfias meggyőződésünk folytán, nem pedig azért, hogy kevés hét elmulta után az opportunitás czége alatt sóvárgó terrorismusnak engedve, a stereotyp, áldott jólelkű „igen" szavával feleljünk ott, a hol az egyszer kimondott vélemény hangos ismétlését helyzetünk valódi opportunitásának tekinteni, nagyon is szükségünkre válnék. Én részemről, mélt. főrendek, soha sem nvughatnám meg abban, hogy homlokegyenest nem csak hazám, de egész Európa színe előtt egy inconseepientiánakinduljak.Xemmulaszthatom el egyszersmind méltóságtok előtt ünnepélyesen kijelenteni, hogy nem ismerek oly hatalmat, nem ismerek oly tekmtclvt 3J világon, m ely egyszer kimondott meggyőződésemben megingathatna ; s érjen ám a velem nem egy nézetnek bármely szigorú ítélete, ezt koránsem fogom csekélyre becsülni, de soha sem is fogom tartani akadálynak tiszta meggyőződésen nyugvó nézetemet ép oly nyilt határozottsággal, mint a szent kötelesség elutasíthatlan teljesítése értelmében haladéktalanul kimondani. A fölirat elfogadását nem pártolhatom, s ezen véleményemet, ha egyedül maradnék is ezen házban, törhetlenül fentartom. Mesznil Viktor b.: Nméltóságu főrendek! Megvallom, én azon merész reményben voltam, midőn az alsóház válaszfölirata szerkezetét olvastam, hogy e tárgyalás alkalmával nem fogok szólani : mert nem tudtam elképzelni, hogy most, a nemzet és kormány közti meghasonlás idejében, midőn minden országgyűlési perczről számolni kell a nemzetnek, midőn mindent el kellene követnünk, hogy Ö Fölségét ügyünk igazságáról minél előbb meggyőzzük, ezen előttünk fekvő javaslat, mely az egész nemzetnek forró óhajtását oly döntő logikával és eg} r szersmind minden határozott nyilatkozat mellett mégis oly hódolatteljes modorban terjeszti O Fölsége elé, a felsőház által minden pro et contra vita nélkül egyhangúlag el ne fogadtassák. Azonban csalódtam, mint az előttem szóló mélt. urak nyilatkozatai tanúsítják. Kénytelen vagyok tehát fölszólalni, és szükségesnek tartom szavazatomat indokolni. Szükségesnek azért, mert február 13-kán tartott ülésünkben, midőn az a kérdés tűzetett ki, vajon a képviselőház által hozzánk átküldött válaszjavaslatot a trónbeszédre szóról szóra — mert tudják a m. főrendek, hogy csak igy, a legkisebb változás nélkül, vagy épen nem lehetett elfogadni — elfogadjuk-e vagy külön válaszoljunk ? én azok közé tartoztam, kik külön kívántak válaszolni, mert nézetem szerint ugyanazon elveket, melyeket a képviselőház válaszfölirati javaslatában kimondott, elismervén és magaméinak vallván, azokat mégis az akkori körülmények által diktált, más, talán kissé simább modorban szerettem állásunknál fogva O Fölsége elé terjeszteni, mint azt a képviselőház tenni szükségesnek gondolta.
