Főrendiházi napló, 1865. I. kötet • 1865. december 14–1868. deczember 9.

Ülésnapok - 1865-131

CXXXI ORSZÁGOS ÜLÉS. 603 téséről van itt szó, t. i. az 1848. évi XX. íörvényczikket. Elismerem, hogy épen midőn két külön hitfelekezethez tartozóknak, és azért hitelveikben s ágazataikban eltérőknek , viszonyai rendezendők, mindannyiszor ezen kérdésnek elintézése némi nehézséggel van összekötve. Itt is mit sem óhajtok forróbban, mint azt, hogy, a mennyire csak lehet, mindig az illetők hitelveinek sértetlensége mellett az egymás közti egyenlőség s viszonosság elve állapittassék meg egy részről, más részről pedig a jogosult kivánatoknak, a mennyire csak lehet, elég tétessék, hogy azon szívélyes egyetértés, mely a külön hitfelekezetek közt hazánkban, más országoknak például szolgálva, létezik, ezentúl is még nagyobb megerősítést, kifejlést és biztosítást nyerjen. Ezen nézetből kiindulva, én elismerem azt, hogy itt, hol két különböző hitfelekezetü és vegyes házasságból származó gyermekeknek neveltetéséről van szó, bizonyos átalános és minden hitfelekezetre egyenlően alkalmazható elvet felállítani okvetetlenül szükséges; meg vagyok győződve, hogy a törvényhozás hosszasabb tanulmányozás után azon elismerésre jött és azt ajánlja elfogadás végett, hogy a vegyes házasságból született fiuk atyjok, a leányok pedig anyjok vallását kövessék, vagyis régi kifejezés szerint: „sexus sexum sequitur." Lehet e részben ellentétes felfogás is, mely szintúgy megállapíthatja a vallások közti egyenlőség és viszonosság elvét. En részemről megvallom, és ezt kijelenteni polgári köteleségemnek tartom, inkább adtam volna elsőséget azon nézetnek, hogy minden gyermek atyja vallását legyen követni köteles, s erre különösen azon meggyőződés vezet, hogy én egy és ugyanazon családban két külön vallásbeli nevelést s oktatást soha sem tartok czélravezetőnek, különösen mert ez azt szüli, a mi minden positiv vallást követő hitfelekezetnek érdeke ellen van, hogy a vallás iránti közönyösség s egymás közti viszálkodás fog tért nyerni; ennek eredménye az fesz, hogy csak átalánosságban neveltetnének a gyermekek vallásilag, s aztán sem az egyik, sem a másik egyház tanait fel nem fogva, a mostani korszellemnek hitetlenséghez hajló útját fogják követni, vagy pedig egymással viszálkodásban élni. Ez az én egyéni meggyőződésem, melynek én nagyobb súlyt tulajdonítani nem kívánok, s e részben azon elvet is, mely ezen törvényjavaslatban foglaltatik, miután az egyenlőség elvén alapszik, egész készséggel elfogadni hajlandó vagyok; de, mélt. főrendek, egyedül azon esetben, ha az egyenjogositott szülők ez iránt magok között más külön nézetben nem volnának. Én azt tartom, a szülőknek gyermekeik neveltetésére való joga bizonyos korlátokat igen is szenvedhet az állam részéről, de csak annyiban, a mennyiben a szülők gyermekeiket az állam czéljaival ellentétes s veszélyes útra vezérelnék s veszélyes neveltetésben kívánnák részeltetni. Ez azonban itt nem foroghat fen, mert itt árról van szó, hogy a keresztyén vallások, még pedig a bevett keresztyén vallások melyikének tanaiban neveltessék a gyermek. Ezen vallásfelekezetek pedig egyenjogositva vannak s egymás közt viszonosságban állanak, s így nem látom okát annak, hogy a szülőknek szabad rendelkezési jogát korlátozni lehetne. ED részemről igen tudom méltányolni, s igazságtalan volnék, ha nem méltányolnám a más hitfelekezeteknek e részben még a múltból fenlevő féltékenységét, midőn t. i. az egyedül uralkodónak nyilvánított vallás előnyére voltak ily szerződések engedélyezve. Ez bizonyos keserűségekéi idézhetett elő ,* de azért, miután e kor letűnt, miért kelljen a mindkét félre nézve most egyenlően fenálló és kisajátithatlan nevelési jogát a szülőknek e részben korlátolni ? ezt én meggyőződésemmel nem tudnám összeegyeztetni, annál kevésbbé, mert előbbi törvényekben és a legutóbbiakban is, melyeket ez országgyűlésen elfogadtunk, benne vannak foglalva azon elvek, hogy a szülők elhatározásától függ, gyermekeiket bármely felekezeti iskolába küldeni; ha tehát már az iskola-látogatásnál szabad tér van engedve a szülőknek, kérdem, méltóságos főrendek, miként támadtathatik meg, és ily oldalról a családi tűzhely, melynek mint ostromolhatlan várnak kell fenállnia ? De hogyan is lesz ez kivihető ? Én nem szeretek oly törvényt hozni, a mely csak vagy írott malaszt marad, vagy mely épen a mostani korszaknak oly illustratiója, mint a milyent más alkotmányos és szabadelvekkel bíró országok egyikében sem találunk. En nem hiszem, hogy bármely országban ex igy feltalálható volna, kivéve talán Oroszországot, amelyet pedig szabadnak bizonyosan nem nevezhetünk, hol más hitfelekezetüek erőszakkal kényszeríttetnek oly vallásos gyakorlatra, mely meggyőződésűkkel ellenkezik. Legalább most nem találunk ily törvényt, ha csak nem a múlt korszakban. De azonkívül, mélt. főrendek, oly törvényt hozni, melynek sauctiója nincs, melynek kivitele egyedül az illetők szakad jóakaratától függ, mindig bajos. És ez az ekként hozandó törvényre nézve áll. Mert mily módokat méltóztatnak alkalmazni, midőn a szülők gyermekeiket ezen vagy amazon vallásban fogják nevelni vagy oktatni? Az első vallási elvek becsepegtetése amúgy is mindig a szülők részéről szokott történni. Ez oly gyengéd 76*